Adakozás

  • Malakiás 3,8 – „Becsaphatja-e az ember az Istent? Ti mégis be akartok csapni engem! Ezt kérdezitek: Mivel akarunk becsapni? – A tizeddel és a felajánlásokkal!’
  • Lukács 6,38 – „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.”
  • 2 Korintus 9,6 – „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.”

Jó hosszú azoknak a verseknek a listája, amit arra használnak, hogy az embereket rávegyék az adakozásra, hogy azáltal megfeleljenek Istennek. Adakozz, hogy elnyerd Isten jóindulatát; adakozz, hogy megtartsd Isten jóindulatát; adakozz, hogy kapj. Talán igaz, hogy az erről a témáról való rossz tanítás valójában a pénzsóvárságuk révén veszi rá az embereket az adakozásra.

Mi a helyzet akkor, amikor azért adakozol, mert „tartozol” a gyülekezetnek? Az egyik barátunk kapott egy levelet a gyülekezete vezetőségétől, melyben megrótták amiatt, hogy nem adakozik, habár rendszeresen járt gyülekezetbe és részesedett a szolgálataiból. A levél tovább ment, és leírták, hogy már több mint egy éve figyelik, és biztosak benne, hogy sokkal több szolgálatban részesült, mint amennyiért fizetett. Végül is, a levél szerint, ők egy „teljes szolgáltatást nyújtó gyülekezet”.

Ezután emlékeztették őt, hogy több száz igevers beszél a tizedről és az adakozásról. A levél még azt is állította, hogy Jézus többet említette az adakozást, mint a megtérés szükségességét. Azzal zárták soraikat, hogy „sok szolgálat versenyez a hozzájárulásaidért. Ha bármit tudunk tenni, hogy ebből valamennyit a gyülekezet felé tudj irányítani, nagyon boldogan segítünk.”

Egy másik pár, akiket volt szerencsénk megismerni, egy új gyülekezetbe kezdett járni, és ahogy sok gyülekezetben szokás, kitöltettek velük egy „új látogató” kártyát, amit az adakozó perselybe kellett dobniuk. Amellett, hogy megadták nevüket és címüket, kipipálták azt a rubrikát is, amelyben pásztori látogatást kértek.

Nem sokkal később, a pásztor meglátogatta őket. Körülbelül tizenöt perc bemelegítő beszélgetés után, megkérdezte tőlük, hogy láthatná-e az adóbevallásukat. Megdöbbenve kérdezték, hogy miért; mire azt válaszolta, „hogy megállapíthassuk, hogy mekkora lenne a megfelelő összeg, amit adakozniuk kellene a bevételük 10 százalékából kiindulva.” Meglehetősen letámadva érezték magukat, de a hölgy higgadtságát megőrizve annyit válaszolt, hogy „megmutatjuk a miénket, ha maga megmutatja a sajátját.” Könnyű kitalálni, mi volt a válasz.

Mi a helyzet a tizeddel? Az Újszövetségben nem túl gyakran fordul elő, és akkor is negatív fényben (Máté 23,23; Lukács 18,9-12). A tized az Ószövetségben gyökerezik. Valójában három különböző tized létezett, ami 27,1 százaléknak felelt meg: 10 százalék a léviták részére; a maradék 10 százaléka a nemzeti ünnepek támogatására; és a maradék 10 százalék a szegények részére. Ezek nem szabadon választható adakozások voltak. Abban az időben az izraeliták kormányzati formája a teokrácia volt, ami azt jelentette, hogy Isten és a vallási rendszer uralma alatt voltak. Ezek a tizedek egyszerűen az „adónak” feleltek meg, melyek az ország működését fedezték. A 27,1 százalék, amibe került abban az egyház-államban élni, hasonló ahhoz, amit mi a demokráciánkért fizetünk: az adónkhoz.

Hogyan álljunk az adakozáshoz? Az adakozás mindig is szív ügy volt. Mózes második könyvének 25. fejezete tartalmaz egy leírást arról, hogy hogyan teremtették meg az anyagi feltételét a szentély felépítésének. Isten azt mondta Mózesnek, hogy „mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre felajánlást minden embertől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt felajánlásokat!” (2. v.). Közel 10 fejezet után, mely a szentély konkrétumait írja le, Mózes megismétli az adakozás feltételét. A 2 Mózes 35-ben azt mondja, „Ezt a dolgot parancsolta az ÚR: Gyűjtsetek felajánlást magatok között az ÚRnak! Mindenki, akit a szíve arra indít…” (4-5 v.).

A 2 Korintus 9-ben Pál azt mondja, hogy „mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” (7. v.). A következő versben Pál felfedi azt a forrást, melyből az adakozó szív fakad: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.” Vajon, ha valaki elhiszi ezt a verset, az hatással van az adakozására? Úgy véljük, igen.

Végül, azoknak, akik azért adakoznak, hogy kapjanak, a Róma 11-ben Pál feltesz egy költői kérdést: „Vagy ki előlegezett [Istennek], hogy vissza kellene fizetnie?”. A válasz: senki. Senki sem tud valóban Istennek adni, mert minden Tőle származik. Valóban azt aratjuk, amit vetünk szellemi értelemben. Vannak jutalmai a jótetteknek. Ezek igaz állítások. De ha azért vetünk, hogy egy jutalmat kiérdemeljünk, vagy Istent adósunkká tegyük, semmit nem kapunk. Isten senkinek nem tartozik semmivel. A Máté 6,1-4 azt is mondja, hogy ha azért adakozol, hogy észrevegyenek vagy valaki tetszését elnyerd, akkor már megkaptad jutalmad. Más szóval, a számla ki van egyenlítve, jutalmad pedig annyi, hogy elnyerted valaki tetszését.

(Forrás: The Subtle Power of Spiritual Abuse)

Reklámok
Kategória: Más tollából | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

77 hozzászólás a(z) Adakozás bejegyzéshez

  1. ribizlibogyó szerint:

    Egyszer arra gondoltam, mivel a prédikációkban előforduló egyik leggyakoribb kifejezés a “szabad akarat”, megnézem, tulajdonképpen a Biblia mit ír erről. És bepötyögtem a keresőbe. Érdemes végignézni, a Biblia milyen kontextusban, mivel kapcsolatban és hányszor használja ezt a rendkívül népszerű kifejezést, hogy “szabad akarat”. Meglepő és elgondolkodtató.

    • balati szerint:

      De azért egy téma vizsgálata nem merül ki ebben. Lehet, hogy ez hoz valamilyen eredményt, de ennél azért szükséges mélyebbre ásni. A szentháromság sem szerepel a Bibliában, mégis lényegi eleme a tiszta tanításnak.

      • ribizlibogyó szerint:

        Nos igen, a szabad akarat jobban érdekelt, úgyhogy azon elgondolkoztam, ezen nem :) Szerintem rendkívül érdekes, mit gondol Isten a szabad akaratunkról, és mit gondolunk mi. :)
        A tizedet helyesnek tartom, de én az Úrnak adtam, nem a gyülekezetnek. Vagyis, amikor úgy gondoltam, a tizedet a gyülekezet nem szent célra használná, én viszont nagyon is konkrét és égető szükségekről tudok, amin pénzzel segíthetek, akkor odaadtam. Volt, hogy gyülekezeti tagnak adtam,volt, hogy kívülállónak. Nekem ebben volt békességem és erre volt hitem.
        Szerintem minden ember felelős azért, amit tesz. Tehát az nem elég, hogy “Ez a törvény! Letudom, beadom! Ők a felelősök azért, mit csinálnak vele!” Mert kik azok az ők? Mindannyian a gyülekezet tagjai vagyunk, mindannyian felelősök vagyunk egymásért. És felelek azért, ha tudom, hogy nem jó célra használják fel a pénzt, mégis beadom. Különös módon minél jobban követelőznek egy gyülekezetben, minél erőszakosabban hajtják be a pénzt, annál kevésbé jellemzi őket az igazi karitatív tevékenység. Az igazi karitatív tevékenység hiánya pedig a destruktív szellemi közösségek egyik fontos jellemzője.
        Ahol sok a gyanú a pénzügyi visszaélésre, az nem igaz, hogy egyedül a vezetőség “sara”. Sokszor, ha ilyen helyről elkerül valaki, utólag panaszkodik, hogy a gyülekezetben micsoda harácsolás és rablógazdálkodás folyt, dőzsöl a vezető, őt kirabolták, tönkretették stb. Sajnálom a megzsarolt vagy kifosztott embereket; de mindig gondolni kell arra, hogy ő is, én is felelősek vagyunk azért, hogy kinek és miért adunk, elszámolással tartozunk a pénzünkről – nem a gyülekezet, hanem Isten felé. Mert mindannyian az Ő országát építjük, nemcsak a gyülekezeti vezetők építik azt. Tehát Isten országát akartam építeni az adakozásommal, vagy csak egy vallási szerencsejátékot játszottam?
        Volt egy régen élt rokonom, akinek szokása volt, hogy szétadakozta a vagyonát. A sírjára azt írták (olaszul), hogy a keresztényi szeretet példaképe; de szerintem felelőtlenül bánt a pénzével, nagyon sokan egyszerűen kihasználták. Emiatt aztán folyton sírt és panaszkodott, hogy mindig szűkölködik, hiába keres rengeteget. Na persze, nekem amúgy nagyon imponál és szimpatikus és büszke is vagyok rá, de mégis, azt gondolom, a jószívűsége sokszor butaság volt, azzal nem segített, hogy bármilyen ürüggyel, bárkinek adott, aki pénzt kért tőle.
        És egy olyan gyülekezetben, ahol gyanús a pénzkezelés, vagy ahol pl. azt tanítják: a világiakra úgy kell nézni, mint az egyiptomiakra, át lehet őket verni pénzügyileg….nos, aki itt adakozik, az maga is részese, felelőse a hamisságnak. Hiszen megengedi, nem áll ellene, pedig a lelke mélyén érzi, hogy ez nem helyes.

      • Imre Zsargó szerint:

        Egy példa ( a sok közül ) a karizmatikus megosztottságról !!!!!! ( részlet egy újság cikkből ) Jézus-ATM: kötelező tizedfizetés a gyülekezetben?

        Kell fizetni tizedet? – kérdezték prominens amerikai evangéliumi vezetőktől, akiknek a többsége szerint nem kell. Mindeközben egyre nagyobb teret hódít az online adakozás.
        A liberálisnak elkönyvelt Európában sokan úgy tekintenek az amerikai kis- és nagy egyházakra, mint ahol a hívők lelke mellett azok pénztárcáját is aktívan masszírozzák, mindemellett ezért sokakat meglephet, hogy az evangéliumi vezetőknek csak a kisebbik része vallja azt, hogy a Biblia megköveteli a tizedfizetést. A befolyásos egyházi emberek 58 százaléka szerint a Biblia nem írja elő, hogy keresményünk tíz százalékát az Úrnak (vagyis többnyire a gyülekezetünknek) kell adni.

        Ábrahám példája

        Leith Anderson, az Evangéliumi Keresztyének Országos Egyesülete (National Association of Evangelicals – NAE) elnöke szerint az Ószövetség többféle tizedet is előírt, aminek része volt az állami adó és a vallási célokra beszedett adomány is. Mindenesetre Anderson is meglepődött azon, hogy az evangéliumi vezetők többsége szerint az ószövetségi gyakorlatot nem kell gyakorolni a mai gyülekezeti életben – pláne, hogy az USA-ban nagyon sok evangéliumi felekezet komplett “tizedfizetési ” tanítássorozatot állított össze.

        Az Ószövetségben már Ábrahámtól megjelenik a tizedfizetés szokása, minden hívő szellemi atyja, Melkisédek főpapnak fizetett tizedet a hadizsákmányból. Arra viszont nem lehet újszövetségi parancsolatot találni, hogy minden hívő támogassa saját gyülekezetét bevétele tíz százalékával…….stb. Akkor most nézzünk a többségtől egy tanítást ezzel kapcsolatban !!……Napjainkban több keresztény egyház és gyülekezet kívánja meg tagjaitól, hogy egyházi célokra (beleértve a lelkészi javadalmazásokat is) jövedelmük egy tizedét fizessék be. Ezt bibliai alapon fennálló kötelezettségnek tekintik. Némelyek odáig mennek, hogy azt tanítják: aki a tizedet nem fizeti meg, meglopja Istent. Van viszont sok keresztyén, aki élesen szemben áll ezzel a gyakorlattal; sőt némelyek a tized fizetését és szedését egyenesen törvényszegésnek, vagyis bűnnek minősítik. Ebben a helyzetben megalapozottnak látszik, hogy egyrészt a Szentírás alapján, másrészt történetileg megvizsgáljuk ezt a kérdést.

        A tized eredete

        A tized egy olyan bibliai törvényen alapul, amelyet Isten Izráel népének adott. Mint minden ószövetségi törvény esetében, itt is eleve meg kell vizsgálnunk, hogy az Újszövetség fenntartja-e ezt. Hiszen alapelvnek kell tekintenünk, az (ószövetségi) törvény és a Krisztus törvénye (evangéliuma ) közötti különbséget.
        A Zsidókhoz írott levél ezt mondja:
        Amikor az újról (szövetségről) szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz (Zsid 8,13).
        Pál apostol pedig ezt:
        A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye ( evangéliuma ) szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket (1Kor 9,20-21). A keresztyén embernek semijen ószövetségi törvényt nem kell megtartani. Csak példaként említjük a körülmetélkedés törvényét; a templomi áldozatok, a szombat és az ünnepek törvényeit, az ételekre vonatkozó törvényeket stb . Hamis érvelés az, ha valaki arra hivatkozva, hogy “benne van a Szentírásban” Krisztus testének tagjait a Törvény alá akarná vetni.
        E bevezetés után vizsgáljuk meg részleteiben a tizedre vonatkozó törvényeket.
        A tized megalapozását Mózes harmadik könyvében találjuk meg:
        A föld minden tizede az Úré, a földnek a szemes terméséből és a fa gyümölcséből; az Úr szent tulajdona az. De ha valaki mindenképpen meg akar valamit váltani a tizedéből, tegye még hozzá egy ötödét. A marháknak és juhoknak a tizede is, minden tizedik, amely átmegy a pásztorbot alatt, az Úr szent tulajdona legyen. Nem szabad válogatni a jó és a rossz között, sem kicserélni azt (3Móz 27,30-33).
        Nyilvánvaló ebből az idézetből, hogy a tizedet elsősorban a mezőgazdasági termények után és lehetőleg természetben kellett fizetni. Az állatok után is kellett tizedet fizetni, de csak minden befejezett tizes egység után .
        Egy szó sem esik arról, hogy bérmunkásoknak, halászoknak, bányászoknak, vala-mint mesterembereknek tizedet kellett volna fizetniük. (Az efféle foglalkozásokról az Ószövetség említést tesz.)
        A tized felhasználásáról Mózes negyedik könyve tájékoztat.
        Azután ezt mondta az Úr Áronnak: Földjükből nem kapsz örökséget, és nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között. Lévi fiainak pedig pedig örökségül adtam minden tizedet Izráelben. Munkájukért kapják ezt, mert ők végzik a szolgálatot a kijelentés sátránál. Ne közeledjenek többé Izráel fiai a kijelentés sátrához, mert bűnhődni fognak és meghalnak, hanem a léviták végezzék a szolgálatot a kijelentés sátránál, és ők bűnhődjenek az ott elkövetett bűnökért. Örök rendelkezés ez nemzedékről nemzedékre, hogy nem kapnak örökséget Izráel fiai között. Mert a lévitáknak adom örökségül Izráel fiainak a tizedét, amelyet az Úrnak ajánlanak fel ajándékul, ezért mondtam nekik, hogy Izráel fiai között nem kaphatnak örökséget (4Móz 18,20-24).
        Ebből a szentírási szakaszból világosan látjuk, hogy a tizedet Lévi fiai kapták, mégpedig azért, mert különleges munkát végeztek, és – ami nagyon lényeges – megváltásként azért, hogy ők egyéb örökséget (földet) nem kaptak. Ez magyarázza azt a körülményt, hogy tizedet csak a földművelés és a hozzá kapcsolódó állattenyésztés termékeiből kellett fizetni, és a nem mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelem után nem. A továbbiakban a törvény úgy intézkedik, hogy a tized tizedét a lévitáknak át kell adniuk a papoknak. (A továbbiakban erre külön nem térünk ki, akár a lévitai, akár a papi tizedről beszélünk,tudjuk, hogy pontosan mire gondolunk.) A tized a zsidóságnál :

        Mielőtt tovább mennénk témánk vizsgálatában, meg kell néznünk, hogy a zsidóság hogyan állt a tized kérdéséhez. Mi a helyzet a zsidóságnál? Vajon fizetnek-e a mai zsidók tizedet? A válasz egyértelműen NEM !
        Ernest L. Martin The Tithing Dilemma című könyvében elmondja, hogy amikor ezt a kérdést tanulmányozta, felhívott három rabbit. Kérdésére – egymástól függetlenül – azt válaszolták, hogy manapság egyetlen vallásos zsidó sem fizet tizedet.
        Egyikük, akivel hosszan konzultált, ezt mondta: „Ha zsinagógám valamelyik tagja az Írás szerinti módon tizedet fizetne, megszegné Isten törvényét”. Miután Martin ezen megdöbbent, a rabbi kifejtette, hogy mivel a Biblia szerint tizedet csak a lévitáknak kell fizetni, bűn volna azt másnak adni. Mivel manapság nincs hivatalos lévitai papság, amely a jeruzsálemi templomban szolgálna, törvénytelen volna bármiféle bibliai tizedet fizetni. Ha azonban a templomot újjáépítenék, és ott papok és az őket segítő léviták szolgálnának, a Bibliában említett övezetekben élő zsidóknak kötelességük volna tizedet fizetni.
        Ami a Bibliában említett övezeteket illeti, az csak Izráel földjére vonatkozik. A Krisztus születése körüli időkben csak az Izráelben és néhány környező, tisztának tekintett országban élő zsidóknak kellett tizedet fizetniük. Az ezen a területen kívül élő és földműveléssel foglalkozó zsidóknak (tekintet nélkül arra, hogy ilyenek nagyon kevesen voltak) nem.

        A tized az Újszövetségben :

        Az Újszövetségben nagyon kevés szó esik a tizedről. Egyszer Jézusnak egyik, az írástudókat és farizeusokat feddő beszédében fordul elő:
        „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni” (Mt 23,23).
        (Látjuk, hogy Jézus itt is csak mezőgazdasági termékek után természetben fizetett tizedről beszél, nem pedig a pénzjövedelem után pénzben fizetett tizedről.) Krisztus itt nem a tanítványaihoz, a leendő keresztyén egyház tagjaihoz beszélt, hanem zsidókhoz. Az egyház akkor még nem volt megalapítva, a zsidók pedig a törvény alatt álltak. A templom és a lévitai szolgálat még fennálltak. Ezekből a krisztusi igékből a keresztyének tizedfizetési kötelezettségét illetően semmiféle következtetést nem lehet levonni. Kereszthalála és feltámadása előtt Krisztus zsidókat többször is felszólított a törvény betartására.
        Amikor megtisztított egy leprást Jézus ezt mondta: ő pedig megparancsolta neki: „Senkinek se mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik” (Lk 5,14)
        Amikor pedig a templomadót kérték, ezt mondta Péternek:
        „De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj ki a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik érted és értem” (Mt 17,27).
        Sőt, még általánosabban ezt mondta:
        „Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket nem kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik” (Mt 23,2-3).
        De ezekből a kijelentésekből ki vonná le azt a következtetést, hogy a keresztyéneknek gyógyulások esetén állatáldozatot kellene bemutatniuk, templom-adót kellene fizetniük, vagy követniük kellene a zsidó rabbik utasításait?
        Ha magának Jézusnak az esetét vizsgáljuk, neki eszébe sem jutott, hogy magának vagy tanítványainak tizedet kérjen, vagy fogadjon el. Hogyan is tehette volna, amikor nem Lévi, hanem Júda törzséhez tartozott?
        Vajon ez azt jelentette, hogy nem fogadott el anyagi támogatást? Egyáltalán nem.
        Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsánna, de sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból
        (Lk 8,1-3). Jézust és tanítványait tehát saját vagyonukból támogatták azok, akik hittek küldetésében. De ez a támogatás semmiképpen sem volt tized: önkéntes volt, és a Szentírás semmiféle utalást sem tesz az összegére.
        Más kérdés, hogy Jézus súlyt helyezett az önkéntes adományokra. Amikor kiküldte a hetven tanítványt, ezt mondta nekik:
        „Menjetek el! Íme, elküldlek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut… Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak… Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem” (Lk 10,3-16).

        Jézus arra is oktatta tanítványait ne fáradozzanak azon, hogy a pénzügyi biztonságukról intézményesen gondoskodjanak.
        „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?… Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,25-34).
        Krisztus nem törődött azzal, hogy pénzt kapjon. Egész szolgálata alatt szegénységben élt.
        Gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok (2Kor 8,9). Az őskeresztyén egyház pénzügyei :

        Ha tisztázni akarjuk a keresztyén szervezetek pénzforrásainak kérdését, meg kell vizsgálnunk, hogy mi történt, amikor a keresztyénség szervezkedése megkezdődött. A Szentírás szerint az első pünkösdkor háromezren lettek keresztyénné. Megjelent az első keresztyén közösség.
        Milyenek voltak e közösség pénzügyei?
        A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt… Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá (ApCsel 4,32-35).
        Világos, hogy semmiféle tizedről szó sem volt. Mégis sok esetben ezek az emberek sokkal többet adtak, mint a tized lett volna. Miért? Mert látták, hogy Isten művének anyagi támogatásra van szüksége, és Isten Lelke arra késztette őket, hogy ezt a segítséget megadják.

        Hogyan gondoskodott a maga munkájának pénzügyi hátteréről Pál?

        Pál sohasem szedett tizedet, hogy fedezze az evangélium hirdetésének költségeit. ő – a képzett farizeus – sokkal jobban ismerte a törvényt, mintsem hogy ilyen gondolata támadt volna. Tudta, hogy törvényszegés lett volna, ha ő, aki nem Lévi, hanem Benjámin törzséből származik, tizedet fogadott volna el.
        Pál szakmája szerint sátorkészítő volt. Mesterségét akkor is gyakorolta, amikor az evangéliumot hirdette, és így magát így tartotta el. A Biblia több helyen leírja, hogyan gondoskodott munkájának anyagi fedezetéről, és milyen elképzelése volt erről. Az efézusi vénektől így búcsúzott:
        „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőjévé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,28.33-35). Pál megvalósította az igazi keresztyén magatartást, amikor saját kezével dolgozott, és nem csak eltartotta magát, hanem még segítette is a rászorulókat. Figyelemreméltó, hogy egyébként gyakran beszélt a szolgálók támogatásáról, és arról, hogy a keresztyéneknek pénzt kell adniuk az evangélium terjesztésére, de egyetlen egyszer sem említette azt, hogy tizedet kellene fizetniük.
        Igaz, hogy az 2Kor 9,9-ben 5Móz 25,4-et idézi: „A nyomtató ökör száját ne kösd be”. De itt nyilvánvalóan nem a tizedre gondol, hiszen ha így tenne, a 4Móz 27-et vagy Mal 3-at idézné.
        Azt természetesen Pál is hangoztatja, hogy a keresztyén szolgálókat támogatni kell. Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek (2Kor 9,14). De az ökör sem tizedet kapott a kicsépelt gabonából.
        A Hasting-féle „Az apostoli egyház szótára” [Dictionary of the Apostolic Church] ezt mondja: „Általánosan elfogadott tény, hogy a tized fizetése szent célokra az apostolok és közvetlen utódaik idején ismeretlen volt a keresztyén egyházban”. Hasonlóképpen az Encyclopaedia Britannica ezt írja: „Kezdetben a keresztyén egyház tagjainak önkéntes adományaitól függött”. Még a New Catholic Encyclopaedia is – amelyet egy olyan egyház ad ki, amely később tizedet szedett – ezt írja: „Az ősegyház nem ismerte a tized rendszerét… Nem arról volt szó, hogy az egyház támogatásának igénye nem létezett volna, vagy ezt ne ismerték volna fel, hanem inkább arról, hogy ezt más eszközökkel elégítették ki”. Az Újszövetségben és az ősegyház történetében semmi nyoma sincs annak, hogy éltek volna a tized intézményével. Hiszen mindenki jól tudta, hogy az egyház tisztségviselői nem voltak léviták.

        A tized megjelenése a keresztyén egyházban

        Hosszú szünet után a tized a keresztyén egyházban a „papi tized” formájában jelent meg. A katolicizmusban megjelent a papi rend, és ezzel kapcsolatban a papoknak fizetendő tized is. A reformáció elvetette a papi rend létezését, és ezzel együtt a papi tized eszméjét is. Később egyes evangéliumi egyházakban és gyülekezetekben – különösképpen azokban, amelyekben bizonyos zsidózó vonások megjelentek – elkezdtek visszatérni a tized fizetésének ószövetségi és katolikus szokásához. Különös, hogy éppen egyes “funda-mentalistának” tekinthető gyülekezet igyekezett feltámasztani ezt az újszövetségi gondolkodással össze-egyeztethetetlen szokást.

        A kérdés keresztyén megoldása

        A bibliai szöveg világosan kimondja, hogy a tizedet törvényesen csak a léviták kaphatják meg. Azonban felvetődik az a gondolat, hogy a törvény megváltozott. Ezt megalapozza a Zsidókhoz írt levélből vett idézet: Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is (Zsid 7,12). Ebből némelyek azt a következtetést vonják le, hogy az újszövetségi időkben a tizedet immár nem a lévitáknak, hanem a keresztyén lelkészeknek kell fizetni. De ez félreértés. A papság valóban megváltozott. Most az egyetlen érvényes papság a Melkisédek rendje szerint való. Igaz ugyan, hogy Ábrahám a hadizsákmányból önkéntesen tizedet adott Melkisédeknek. Azonban a Szentírásban egyetlen olyan törvény sincs, amely Ábrahámot e tized megfizetésére kötelezte volna. És van egy további pont is. A keresztyén lelkészek nem Melkisédek rendje szerint való papok. (Éppenúgy, mint ahogyan egyetlen más emberi lény sem az.) Egyetlen Melkisédek rendje szerint való pap van: a mi Urunk és főpapunk, Jézus Krisztus. Bármiféle “papi rend” eszméje idegen az evangéliumi keresztyénségtől.
        Katolikus testvéreink papjaikat Melkisédek rendje szerint való papoknak tekintik. Azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a reformáció egyik legfontosabb tanítása volt a papi rend meglétének tagadása. Erre most nem is érdemes szót vesztegetnünk.
        Természetesen egy pillanatra sem vitatjuk a lelkészi hivatal jogosultságát, azonban ez egy pillanatra sem téveszthető össze bármiféle papi renddel.
        Némelyek felvetették azt a gondolatot, hogy Krisztusnak kell tizedet fizetnünk. Krisztus azonban jelenleg a mennyekben van, közvetlenül tehát nem fizethetjük neki a tizedet. Ha egyáltalán igaz lenne, hogy a melkisédeki papságnak tizedet kell fizetnünk, azt csak Krisztusnak fizethetnénk. Vajon megtehetnénk-e ezt közvetlenül?
        A válasz: igen. Egyetlen mód van, hogy Krisztusnak bármit is adjunk. Ezt ő maga mondta: „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak nekem az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt 25,31-40).
        Tehát még egyszer: A melkisédeki papságnak nem jár tized. De ha járna is, Melkisédek rendje szerint való pap egyetlen egy van, Jézus Krisztus. Neki viszont csak egyetlen módon lehet fizetni. Arról szó sincs a Bibliában, hogy a lelkészek eltartására vagy az evangélium terjesztésére fordított adományokat – bármilyen fontosak is ezek – közvetlenül Krisztusnak adnánk.
        Ezzel kapcsolatban gyakran felvetődő kérdés, hogy kik Krisztus atyjafiai. Némelyek szerint minden ember; mások szerint test szerint való rokonai, a zsidók. Véleményünk szerint ez a kérdés könnyen eldönthető. Jézus maga mondta: „Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fívérem, nővérem és az én anyám” (Mt 12,50).
        Olykor hivatkozni szoktak arra is, hogy Jákób tizedet ajánlott fel Istennek (1Móz 28,22). Ez azonban önkéntes felajánlás volt, nem pedig egy kötelezettség teljesítése. (Amit köteles vagyok fizetni, azt nem ajánlhatom fel!)

        A tized „ elve ”

        Mindabból, amit elmondtunk, nyilvánvaló, hogy a tized olyan intézmény, amely manapság bibliai alapokon nem igazolható. Azt is tudjuk: Jézus Krisztus nem akarja, hogy bárki is egyházi célokra – bármilyen nemesek legyenek is azok – adakozzon, miközben családja szükséget szenved. Pál apostol ezt írta: Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél (1Tim 5,8).
        Történelmi tapasztalataink szerint a tized, mint kötelezően előírt “egyházi adó”, sok gyülekezetben némelyek anyagi romlásához vezetett.
        Sokan el is fogadják, hogy a tized Krisztus egyházában nem létező intézmény. Mégis: nem ritkán találkozunk azzal a nézettel, hogy a tized ugyan nem törvény, azonban “irányelv”, amely azt tanácsolja, hogy jövedelmünk 10 százalékát fordítsuk egyházi célokra.
        Ez azonban nagyon is vitatható nézet. Ha meggondoljuk, hogy a tized összege hogyan alakult ki, a legegyszerűbb magyarázat az, hogy ily módon Lévi törzsének tagjai, akik nem részesültek földbirtokban – és ha kaptak is volna földet, azt egyéb feladataik miatt nem tudták volna megművelni –, a tized következtében a föld terményeiből nagyjából ugyanolyan arányban részesültek, mint a többi törzs tagjai. (Ez így nem egészen pontos. A tized egy részét másra lehetett felhasználni. Részben a szegények támogatására, rész-ben az évenként háromszori jeruzsálemi zarándoklatra. Ez korrigálta azt a tényt, hogy Izráelben a léviták számaránya nem 1:12, hanem 1:27 volt.) De feltehetjük a kérdést, hogy a léviták szolgálata a templomi szolgálaton kívül miből is állt. Az ószövetségi társadalom szervezete teokratikus volt, ezért a papok és a léviták számos olyan feladatot elláttak, amelyet ma nem vallási szervezetek látnak el. A nép tanítóinak kellett lenniük (5Móz 24,8; 33,10; 2Krón 35,3; Neh 8,7), bíráskodniuk kellett (5Móz 17,8-9; 21,5; 1Krón 23,4; 2Krón 19,8; Ez 44,24). Az orvosi ellátás elsősorban az ő feladatuk volt (3Móz 13,2; 14,2; Lk 17,14). Hivatásos zenészek és énekesek voltak (1Krón 25,1-31; 2Krón 5,12; 34,12). Léviták voltak az irnokok, a felügyelők és a kapuőrök (2Krón 34,13). Ezeket a feladatokat manapság zömében az állam és állami jellegű szervezetek látják el, mégpedig a polgárok adójából. Az ószövetségi Izráelben állami jellegű adó nem volt. Így a mai körülmények között a 10 százalékos irányszám meghatározása semmivel sem indokolható.

        A keresztyén megoldás

        Az eddigiekben néhány alapgondolatot fogalmaztunk meg, amelyek alkalmasak a tizeddel kapcsolatos bibliai tanítás körvonalainak felvázolására. Nem célunk a keresztyén szervezetek pénzügyi forrásainak kérdését részletezni. Az ősegyház megoldotta felmerülő pénzügyi problémáit, mégpedig mindenki irányában méltányos módon. Számos módja van a keresztyén tevékenységek bibliai szempontból kifogásolhatatlan finanszírozásának. Az azonban bi-zonyos, hogy a tized nem ilyen módszer. Világos, hogy minden keresztyén, egyházi intézményt, amely megérdemli a támogatást, el kell látni a szükséges pénzeszközökkel.
        A Biblia nem mondja azt, hogy Isten igényt tart a keresztyének jövedelmének bizonyos százalékára. De azt mondja, hogy mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9,7). Már csak azért is mert a törvény nem hitből van , és ami nem hitből van az bűn ! Isten olyan adakozókat kíván, akik szívből adnak.
        Természetesen van a dolognak egy másik vetülete is. Ha a keresztyének szükségét látják annak, hogy az evangélium hirdetői teljes munkaidejüket az egyház szolgálatára fordítsák, akkor gondoskodniuk kell tisztességes eltartásukról. Az egyházi tevé-kenység költségekkel jár. Súlyos méltánytalanság lenne, ha valaki igénybe venné az egyház szolgálatait, de teherbíróképességéhez képest nem járulna hozzá e szolgálat költségeihez. Ugyanakkor összeegyeztethetetlen lenne Krisztus szellemével, hogy bárkit is megfosztanának e szolgálat gyümölcseitől, mert anyagi helyzete nem engedi meg, hogy teljes mértékben vállalja a rá eső költségeket. A „vének” kötelessége, hogy minden szempontot mérlegelve a testvérek elé tárják a pénzügyi szükségleteket, a testvéreké pedig, hogy jó szívvel gondoskodjanak ezek kielégítéséről. E kérdésekben a keresztyén szabadságnak, bölcsességnek és irgalmasságnak kell érvényesülnie. De semmiképpen sem szabad egy idejétmúlt ószövetségi intézményt feleleveníteni. És a pénzügyekről általában Jézus ezt mondta: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,31-34).Felhívás
        Krisztus testének tagjaihoz :

        Testvéreim!

        Nem szeretném, ha a fentiekből valaki egy pillanatra is azt a következtetést vonná le, hogy a keresztyének ne adakozzanak az egyháznak vagy az egyház különböző intézményeinek.
        Ellenkezőleg!
        Jól tudom, hogy az egyháznak, a gyülekezeteknek pénzre van szükségük a lelkészek tisztességes fizetéséhez, a működés feltételeinek fenntartásához, különböző intézmények (újságok, könyvkiadók, oktatási- és szeretetintézmények stb.) működtetéséhez; végül, de nem utolsó sorban a szegények támogatásához. És azt mondom: Testvéreim, járuljatok hozzá e szükségletek kielégítéséhez! Adakozzatok, adakozzatok bőségesen. De az adakozásból ne csináljatok az Újszövetség szellemével ellentétes, ószövetségi kötelességet. Nem vagyunk a Törvény alatt! Ne hivatkozzatok – teljesen alaptalanul – a tized Krisztus óta érvénytelen, eltörölt intézményére. Ti, akik vállaltátok a keresztyén intézmények fenntartását, a bevétel érdekében ne hivatkozzatok hamis érvekre. Bízzatok a mi mennyei Atyánkban, aki gondoskodik a benne bízókról. Ne féljetek! A jókedvű adakozók és az Istenben bízó sáfárok nagyobb csodákra képesek, mint a törvényeskedés bármilyen formája. Sohase feledjük el, hogy a jókedvű adakozót szereti az Isten, és minden ajándék Istentől származik!!!!!!

  2. Megadatott szerint:

    Biztosan sok visszaélés van a pénzügyi területeken is, de ez a mostani bejegyzés több ponton sántít. Most nincs időm részletesen kifejteni, de az egyik ”legpoénabb” érv a tized ellen az volt amikor azt írja: az újszövetségben negatív fényben van a tízed. Erről a Jehova tanú érvelés jut eszembe, hogy pl a születésnap azért nem jó mert általában negatív történetekben (pl Heródesé) tűnik fel a bibliában. Röhej. Visszatérve a tizedre Jézus pont azt mondta, hogy azt se hagyjuk el! Olvasni azért tudniuk kellene. Na mindegy.

    • balati szerint:

      Nyilván ezek a cikkek már abba a kategóriába tartoznak, ahol lehetnek jelentős nézetkülönbségek. Én sem teljesen értek egyet az írókkal. A tizeddel kapcsolatban történetesen egyetértek velük. (Azzal együtt, hogy én gyakorlom a tizedfizetést.)

      Úgy gondolom, jó gyakorlat különböző doktrinák megvizsgálásakor az, amit sokan követnek: megvizsgálni, hogy 1) Jézus tanított-e róla, 2) az első egyház gyakorolta-e, ill. 3) a levelek tanítanak-e róla. Ha ez a három “tanú” megerősít egy doktrinát, akkor azt jó okkal fogadjuk el; ha valamelyik hiányzik, akkor van okunk nem elfogadni. Nekem ez tetszik, és ez alapján a tizedfizetés nem újszövetségi gyakorlat. Persze lehetőségként fenn áll.

      “Visszatérve a tizedre Jézus pont azt mondta, hogy azt se hagyjuk el!”
      Ezt nem nekünk mondta, hanem az ószövetség hatálya alatt élő farizeusoknak. Nem mindegy!

      Úgy vélem, helyes az írók hozzáállása, és egyezik az apostoli tanítással: mindenki úgy adakozzon, ahogy a szíve diktálja. Pál apostol egyébként még szigorúbban is fogalmazott: annak, akinek nem volt miből adnia, szinte megtiltotta, hogy adakozzon! (2Kor 8,12-13)

      Tény, ami tény (és ezt te is említetted): rengeteg visszaélés van a pénzzel, és ez bizony nagyon gyakran jellemzi a szellemileg bántalmazó közegeket.

      • sfi szerint:

        “Tény, ami tény (és ezt te is említetted): rengeteg visszaélés van a pénzzel, és ez bizony nagyon gyakran jellemzi a szellemileg bántalmazó közegeket.”

        Ez igaz. Csak a gyereket sem kell kiönteni a fürdővízzel, főleg, ha közben egyszerűen szöges ellentétben áll minden érvünk a Biblia vonatkozó iránymutatásaival.

        • balati szerint:

          Szerintem a gyerek nem került kiöntésre, csak pont annyira, amennyire az ÚSZ-ben kisebb hangsúllyal szerepel a tized, mint az ÓSZ-ben.

          • sfi szerint:

            “Szerintem a gyerek nem került kiöntésre, csak pont annyira, amennyire az ÚSZ-ben kisebb hangsúllyal szerepel a tized, mint az ÓSZ-ben.”

            Mert nem kívántak intézményt kiépíteni. Ami egyébként az ősegyház apostolainak, vezetőinek egyik hibája volt szerintem. Teljesen abban a hiszemben éltek, hogy egy-két éven belül, de legalábbis az ő idejükben vissza fog jönni az Úr.
            Mindettől függetlenül a tizedet Jézus megerősítette, s ezt nem lehet azzal elintézni, hogy “nem vagyunk törvény alatt”, hisz már Ábrahám hitből adta.

      • Megadatott szerint:

        A 27,1% is nagyon komoly! Teljesen egyedi álláspont csak az a gond hülyeség ez is. A tized az tized volt mindig nem pedig huszonhétegészegyed. :)
        Az igaz persze hogy 3 dologra ment a tized, de úgy hogy évente más célra adták (10%-ot) 3 éves periódusokban.

        Balati,

        Kérlek ne fárassz. :)
        A hegyi beszédet is az ószövetségi hatályban lévő embereknek mondta? Ezzel a logikával alig tanított valamit nekünk Jézus. Na mindegy.

        Egyébként én sem tartom (Jézushoz hasonlóan) kiemelt dolognak a tized témát. Szerintem is lehetünk akár rugalmasak is egy egy élethelyzetben, de a fenti tanítást teljesen rossznak tartom. Ahogy sfi-is írta, ez a gyerek és fürdővíz esete.

        • balati szerint:

          “A 27,1% is nagyon komoly! Teljesen egyedi álláspont csak az a gond hülyeség ez is. ”

          Kiváncsi lennék, mivel támasztod alá, hogy ez nagyobb hülyeség, mint hogy: “Az igaz persze hogy 3 dologra ment a tized, de úgy hogy évente más célra adták (10%-ot) 3 éves periódusokban.”
          Honnan veszed a 3 éves periódust? Szerintem nem lehet eldönteni az igéből, hogy pontosan hogy érti. (Tény, hogy ünnepek évente voltak, és kötelező volt rajtuk megjelenni mindenkinek. Abban a 2 évben mit csináltak, amikor épp a lévitáknak vagy a szegényeknek adakoztak?)

          Mindenestre ott, ahol én éltem át a szellemi bántalmazást, teljes meggyőződéssel a 3*10%-ot (=30%) hirdették a vége felé már. Az emberek pedig nem csak szellemileg, de anyagilag is kiszipolyozottá lettek.

          • balati szerint:

            Sőt! 30% a bruttó (!) fizetés után… Persze ez csak az igazán szellemiektől volt elvárás, mintegy szellemi bónuszért…

            • Megadatott szerint:

              30%! Nagyon durva. Nem tudok erre mit mondani. Komolyan mondom ezt csak a keresztényekkel lehet megcsinálni. Egyébként én nem tudom neked levezetni az igéből a tízedfizetési gyakorlatot, de szerintem bármelyik Rabbit megkérdezheted erről. A 27,1%-on és a 30%-on biztos elhűlnének. :)

              Egyébként a bejegyzésben még az a következtetés is rossz, hogy a tízed (27,1%?) az kizárólagos adó volt az Államnak. Pl Jézus idejében is külön kellett fizetni a Császárnak adót.

              • balati szerint:

                30% a bruttóból, ami kb. 50-60%-ot jelentett a nettóból. Azért ezt nem várták el mindenkitől, de sugalmazva volt, hogy ez lenne az igazi. Persze emellett voltak még gyűjtések speciális célokra is…

                “Egyébként a bejegyzésben még az a következtetés is rossz, hogy a tízed (27,1%?) az kizárólagos adó volt az Államnak.”
                Nem állították, hogy kizárólagos, ezt nem tudom, honnan veszed.

                • Megadatott szerint:

                  „Ezek a tizedek egyszerűen az „adónak” feleltek meg, melyek az ország működését fedezték. A 27,1 százalék, amibe került abban az egyház-államban élni, hasonló ahhoz, amit mi a demokráciánkért fizetünk: az adónkhoz.”

                  Azt írja ez volt az adó ami működtette az államot. Számomra elég egyértelmű, hogy azt akarja mondani a népnek csak ezt kellett fizetni. Ezzel azt akarja mondani burkoltan, hogy mivel ma fizetünk az államnak a működésért, ezért is felesleges ma már a tized.

                  • balati szerint:

                    Szerintem nyiltan akarja azt mondani, hogy ezért ma már nem kell tizedet fizetni, azt viszont burkoltan sem állítja, hogy a tizeden kívül nem volt speciális adakozás vagy alamizsna, sőt azt állítja, hogy volt. Szóval ezt a kritikádat még mindig nem értem.

                    • Megadatott szerint:

                      Lehet félreérthető voltam. Általános állami adófizetésre gondolt az író is és én is. Én nem mondtam, hogy speciális adakozás ne lett volna.

        • balati szerint:

          “Kérlek ne fárassz. :)”

          Nincs szándékomban :)
          Azonban sok szavát Jézusnak rosszul értjük, ha nem vesszük figyelembe, hogy kinek mondta. Ebben a konkrét esetben pedig nem semleges, hogy még az ÓSZ-ben lévőknek mondta, amikor is volt papság, templom, áldozatok, stb.

          “Egyébként én sem tartom (Jézushoz hasonlóan) kiemelt dolognak a tized témát. ”

          Bocs, de akkor legyünk következetesek! Bűn nem tizedet fizetni (lásd Malakiás igék) vagy sem? Ha igen, akkor miért nézed el, ha valaki nem fizet?

          • sfi szerint:

            “Ebben a konkrét esetben pedig nem semleges, hogy még az ÓSZ-ben lévőknek mondta, amikor is volt papság, templom, áldozatok, stb.”

            Ha már itt tartunk. Szerintem hiba, hogy nincs “papság”. Valójában a diakónusi szinten igenis lennie kellene. Nem az áldozat bemutatásának szerepében természetesen, hanem egyfajta tanítói hivatalként (a lévitáknak ez volt az egyik szerepük). Az individualizmusnak és a rossz történelmi tapasztalatoknak tudom be, hogy ettől idegenkednek a pünkösdi-karizmatikus közösségekben. Ám éppen ennek köszönhető, hogy annyi tévelygés van.

            • balati szerint:

              Szerintem ezt hívják ma “teljes idejű szolgálatnak”.

            • ribizlibogyó szerint:

              “ettől idegenkednek a pünkösdi-karizmatikus közösségekben. Ám éppen ennek köszönhető, hogy annyi tévelygés van.”
              Nem. Mert ha ez igaz volna, akkor tényleg azok a gyülekezetek volnának a legtévelygőbbek, ahol nincs klérus – és ott volna a legtisztább a tanítás, ahol a legnagyobb a klérus, a tanítói hivatal. Ez egyenesen humoros.
              Ettől függetlenül bibliai alapelv, az apostolok teljes idejű szolgálók voltak. De ehhez is kellett egy olyan tapasztalat, miszerint az illető bármikor képes volna újra fenntartani magát, ha az Úr nem látná el (ld. Péter, aki visszament halászni vagy Pál, aki sátorkészítésből tartotta fenn magát!!) Tehát a teljes idejű szolgálóknak is erős, hosszas munkatapasztalatokkal kellene rendelkezniük, és az ott megkeresett pénznél nem volna szabad nagyobb javadalmazásban részesülniük, hogy tudják, egyáltalán nincs veszítenivalójuk: valóban azt taníthatják, ami az igazság, mert ha a gyülekezetnek nem tetszik, ha elfogynak az emberek, nem probléma, mert megél másból.
              Még a házasság tekintetében is azt ajánlja a Biblia, hogy a feleség lehetőleg tartsa el magát, ne legyen anyagilag kiszolgáltatva (derék asszony dicsérete). Mert ha a nő tudja, hogy nem volna képes magától boldogulni, akkor kénytelen mindenféle manipulációkban résztvenni vagy éppen azokat alkalmazni. Csak meg kell nézni a “megélhetési politikusokat”, akik már “nem tudnának visszamenni autófényezőnek”, hogy mennyire önállóan gondolkodó és érző lények még, vagy mennyire lettek beszűkült bábok.
              Ezért a teológia elvégzése után rögtön teljes idejű szolgálóvá vált tanító vagy teljes idejű szolgáló, akinek nincs más munkatapasztalata, nem bibliai.

      • ribizlibogyó szerint:

        1. ” ha valamelyik hiányzik, akkor van okunk nem elfogadni” -óóó, hát ez így kicsit merész, nem? :) Hiszen épp erre hivatkozva állítják a bibliakritikusok, hogy Jézus csak egy reformer zsidó próféta volt, a kereszténységet Pál apostol alapította; mert a levelekben rengeteg olyan tanítás van, amiket Jézus szavaiban explicit nem találtak meg. Ha a levelek többször beszélnek valamiről, amiről esetleg Jézus nem, az még azért újszövetségi tanítás, szerintem.

        2. “Pál apostol egyébként még szigorúbban is fogalmazott: annak, akinek nem volt miből adnia, szinte megtiltotta, hogy adakozzon!” Lehet, Jézus viszont dicsérőleg szólt a szegény özvegyasszonyról, aki két fillért, azaz mindenét bedobta a templomi perselybe. Azt nem lehet tudni, vajon a szegény özvegyet milyen indíték vezette, de nem tartom kizártnak, hogy az, amit Malakiás írt: Mal 3,10 Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. Szóval lehet, hogy kipróbálta, ha az utolsó fillérét Istennek adja, Isten képes-e azt megáldani.
        A gyakorlati tapasztalatom az, hogy Isten tényleg megáldja az adakozást. Természetesen nem a konkrét százalékok számítanak, sokkal inkább a megosztás gesztusa. Szerintem minden, vagy majdnem minden istenélmény, tapasztalás a megosztáshoz kapcsolódik. Ha kinyitom a számat, Isten betölti; ha kinyitom a kezemet, Isten betölti; ha kinyitom a szívemet, Isten betölti. Mármint akkor, ha Őmiatta, Őneki nyitom meg.

        3. “rengeteg visszaélés van a pénzzel, és ez bizony nagyon gyakran jellemzi a szellemileg bántalmazó közegeket”
        A szellemileg bántalmazó közegek alapvetően jó dolgokat mocskolnak be. A Bibliára, Istenre, Jézus Krisztusra, a megváltásra stb. hivatkoznak, de úgy, hogy abba az emberek belerokkannak. Viszont ettől még a Biblia, Isten, Jézus Krisztus, a megváltás jó. Az adakozás is jó, a megosztás is jó; csak nem kell azoknak adni, akik azzal visszaélnek, tehát bűnre használják, elpocsékolják. Aki nem jár gyülekezetbe, az is tud tizedet adni az Úrnak; mert nyilván mindenki ismer olyan szükségeket, ahol nagy segítség volna az ő adakozása. Keresztény testvérek is lehetnek olyan helyzetben, hogy nyomorognak (mondjuk a gyerekeikkel együtt); a gyülekezet csak behajtja a tizedet a tagoktól, de még a saját szükségben levő tagjait sem segíti, nemhogy másokat. Vagyis: mindig lehet adni, még akkor is, ha valaki nem hajlandó a bántalmazó szellemi elöljárót táplálni.

        Szerintem ez egy nagyon szép mondat, még ha nem is a Bibliából való: “Akinek az Isten tízet adott egy évben, a tizediket adja _Istennek_.” Istennek és nem embereknek, ez a pénz Istené, nem embereké.

        Amikor a farizeusok arra gyanakodtak, hogy Jézus nem fizeti be a templomadót, Jézus egy hal szájából elővett pénzzel töltötte be a törvényt. De azt, amiért “megdolgozott”, amit a tanításáért kapott adakozásképp, abból nem adott.
        Sőt a templomi adóról ezt mondta:
        Máté 17:25: Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől?
        26. Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: Tehát a fiak szabadok.
        27. De hogy őket meg ne botránkoztassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az első halat, a mely rá akad: és felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted.

        És, szintén Jézustól:
        Máté 15:5. Ti pedig ezt mondjátok: A ki atyjának vagy anyjának ezt mondja: Templomi ajándék az, a mivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is tisztelje az ő atyját vagy anyját.
        6. És erőtelenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által.
        7. Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván:
        8. Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.
        9. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.

        • balati szerint:

          “Ha a levelek többször beszélnek valamiről, amiről esetleg Jézus nem, az még azért újszövetségi tanítás, szerintem.”

          Nem hiszem, hogy sok ilyen példát tudnál mondani. A kereszténység lényeges doktrinái és gyakorlatai kiállják ezt a próbát. Természetes, hogy a levelek részletesebben kibontanak bizonyos tanításokat, de újat Jézushoz képest nem hoznak.

          Másrészt az ÚSZ teológia rendszerét valóban Pál és a többi apostol dolgozta ki, így nem túlzás azt állítani, hogy az Egyházat Jézus ÉS az apostolok alapították, sőt maga az Írás mondja ezt:
          “Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.” (Ef2,20-22)
          Az egyház alapja Jézus, a próféták (ÓSZ) és az apostolok (ÚSZ). Mi erre épülünk rá. Az ÚSZ teológia rendszere pedig szinte kizárólag Pál apostolnak köszönhető. (Persze azért, mert a Szent Szellem elvezette őt és a többi apostolt a teljes igazságra, ami nem más, mint a lejegyzett ÚSZ.)

          “A gyakorlati tapasztalatom az, hogy Isten tényleg megáldja az adakozást.”
          Ezt senki nem vonta kétségbe.

          • ribizlibogyó szerint:

            “Nem hiszem, hogy sok ilyen példát tudnál mondani. A kereszténység lényeges doktrinái és gyakorlatai kiállják ezt a próbát. Természetes, hogy a levelek részletesebben kibontanak bizonyos tanításokat, de újat Jézushoz képest nem hoznak.”
            Biztosan. Sem ezzel, sem az ellenkezőjével nem tudok vitatkozni, mivel ezt nem gondoltam át, ez nem az én gondolatom volt, egyszerűen leírtam egy “tudományossá vált toposzt”. A bibliakritika egyik fő célpontja, hogy a rendszeres teológiát Pál dolgozta ki, ahhoz képest Jézus nem tűnik “vallásalapítónak”, csak “reformernek” :) Csak ez jutott eszembe, de ez nem a saját gondolatom :))

            “Ezt senki nem vonta kétségbe”
            “De ha azért vetünk, hogy egy jutalmat kiérdemeljünk, vagy Istent adósunkká tegyük, semmit nem kapunk. Isten senkinek nem tartozik semmivel. A Máté 6,1-4 azt is mondja, hogy ha azért adakozol, hogy észrevegyenek vagy valaki tetszését elnyerd, akkor már megkaptad jutalmad. Más szóval, a számla ki van egyenlítve, jutalmad pedig annyi, hogy elnyerted valaki tetszését.” Vagyis nem biztos, hogy Isten megáld minden anyagi “befektetést” “áldozatot”, amit a hívek hoznak.
            És Pál is ezt írja: 1. Kor. 13:3. “És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.”

            Amúgy is nagyon különös és zavaros és rossz tanítás, hogy a keresztényeken való áldás azon mérhető le, milyen anyagi körülmények között élnek, mert az anyagi jólét az Úr áldása.

            Az meg aztán pláne tévtanítás, hogy a zsidók kiválasztottságának bizonyítéka a gazdagságuk. Ez elképesztő. Amúgy azoknak, akik ezt elhiszik, elmondanám, hogy az Ószövetség idején Izrael az anyagi kultúra terén kifejezetten szegényes és elmaradott területnek számított az őt körülvevő nagy folyamvölgyi civilizációkhoz képest. Az égvilágon semmiféle jelentős műemlék, építészeti remekmű, képzőművészetei alkotás, szobor nem maradt fenn az Ószövetség idejéből, és Izrael az égvilágon semmivel sem járult hozzá az emberi tudomány fejlődéséhez sem. Miközben az őt körülvevő többi kultúrában virágzott a tudomány, Izraelben ezzel csak Salamon próbálkozott, de ő is azt írta róla: “hiábavalóság és a lélek gyötrelme”.
            A tudomány és a művészet fejlődéséhez is ugyebár “teljes idejű szolgálók”kellettek volna, tehát egy meghatározot társadalmi réteg, akik képesek csak ebből megélni. Ehhez pedig egy erős állam kell, ami képes a beruházásokat finanszírozni, a tudósokat, építészeket, szobrászokat stb. foglalkoztatni. Ehhez pedig jelentős adóbevételek kellenek.
            Nahát mindez Izraelben nem volt; sőt Saul idejében még csak kovácsot sem lehetett az országban találni, a népnek a filiszteusokhoz kellett járnia, ha valaki a kapáját ki akarta egyenesíteni; fegyvereik sem voltak, csak Saulnak és Jonatánnak. Ennyit az ókori Izrael anyagi kultúrájáról és gazdagságáról.
            Pedig valóban az Úr népe voltak. Ezen tehát lehet tanulmányozni, mennyire bibliai állítás az, hogy a zsidók gazdagsága a kiválasztottságuk jele és az Úr áldása, valamint, hogy minél jómódúbb egy keresztény, annál áldottabb.

  3. sfi szerint:

    Ajaj. A szerző hemzseg a ténybeli tévedésektől. Ha lesz időm, még ma cáfolom komplett az egészet, de még az adóbevallásos történet ilyen beállításának bibliai alapjait is.

  4. sfi szerint:

    Először figyelmetlenül úgy tűnt, hogy nem különíti el a szerző a különböző pénzadási formákat. De világosan elkülöníti – helyesen – a tizedet az adakozástól.

    Akkor most részletezném az én álláspontomat.

    Először is. Az újszövetségben nincs konkrétan leszabályozva, hogy egy gyülekezet milyen anyagi forrásokra építse működését. Nekem úgy tűnik, hogy az alapelvek mentén nagy a szabadsága a közösségeknek, hogy ezt hogyan élik meg. Természetesen ha így tesz, akkor onnantól nem hivatkozási alap a Biblia, Isten és egyebek, legfeljebb távolról, mint irányadó. Kár, hogy ezt nem merik felvállalni, mert rögeszmésen mindent a végső tekintélyre akarnak visszavezetni, noha épp itt kellene csak igazán az egyszerű ésszerűség és a világosságban járás.
    Emellett én három különböző pénzadásra bontom le. A tizedre, az adakozásra és az alamizsnára.

    Tized
    Igen, ez adó volt a teokráciában. Nem látok semmi kivetnivalót abban, ha valaki úgy érti az egyházat, hogy ott bizony teokrácia van. Ennek megfelelően nincs kivetnivaló abban, ha egy közösség a saját életét úgy szabályozza, hogy kötelezővé teszi tagjainak a tizedfizetést. Csak tegye világossá, hogy ez nem az Isten teszésének elnyeréséért van így (mert ez valóban manipuláció), hanem egyszerűen az ő közösségük ilyen anyagi alapokon nyugszik. Én is úgy tudom, ahogy Megadatott írja, a három különféle tized nem huszonakárhány százalékot tett ki, hanem egyszer erre, másszor arra ment.
    Azt sem kellene elfelejteni, hogy a tized nem mózesi “találmány”. Ábrahám már adott tizedet Melkisedeknek minden vagyonából. Jákob pedig ígéretet tett a tized fizetésre Istennek. S valóban, ahogy szintén Megadatott írta, Jézus nem azt mondta a farizeusoknak, hogy fizessenek tizedet, ahogy az Balati írásából tűnne, hanem hogy szedjenek tizedet.
    A pásztor, aki kérte az adóbevallást teljesen jól csinálta egyébként. S neki bizony semmi kötelezettsége nem volt viszont-bemutatni a sajátját:

    Gal. 6,6
    Aki pedig az ígére taníttatik, közölje minden javát tanítójával.

    Ez a jószág (gyk: a jószág többes száma a javak) bizony anyagi dolgokra is értendő, nemcsak szellemiekre.
    Más kérdés, hogy a pásztonak más okból kell készen állnia bemutatni az adóbevallását. Hadd ne részletezzem ezt a részét, ezen biztos nem lenne vita.

    Adakozás
    Ez nyilvánvalóan alkalmi dolog volt a zsidóknál épp úgy, mint az ősegyházban. Azaz köze nincs a rendszeres kosarazásnak – mint a Bibliából levezetett módnak – az Isten beszédéhez.

    Alamizsna
    Egyházi főemberek előszeretettel szokták idézni a következő részt:

    Mát. 6,3-4
    Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed; Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

    Célszerű lépten-nyomon felhívni a figyelmüket arra, hogy ez itt bizony az alamizsnáról szól, nem pedig a tizedről, vagy a gyülekezeti célokra gyűjtött adományokról. Ez utóbbiakat a hívő – a közösség tagja – igenis kövesse nyomon akár tételesen, hogy hova mennek a pénzek.

    Viszont igenis adósommá tehetem Istent.

    Péld. 19,17
    Kölcsön ád az Úrnak, aki kegyelmes a szegényhez; és az ő jótéteményét megfizeti néki.

    Ugye, hogy még a Mátéban írtakkal is hogy összecseng? Isten megfizet. Olyan szóhasználat, mint aki lekötelezett.

    • balati szerint:

      Egyetértek, hogy az ÚSZ-ben nincs leszabályozva a gyülekezet anyagi élete. Az adakozás (adás), nagylelkűség mindig is pozitív fényben van feltüntetve. Akiben a Szellem termi a gyümölcseit az adni fog: időt, energiát, törődést és anyagiakat is. Azonban volt olyan gyülekezet, amely teljes vagyon-megosztásban élt (Jeruzsálem) és volt, ahol egymás szükségeit pótólták ki szükség-bőség idején. Arról konkrétan egyetlen példát nem látunk az ÚSZ-ben, hogy kötelezővé lett téve a tizedfizetés. (Ettől persze lehetett!)

      “Csak tegye világossá, hogy ez nem az Isten teszésének elnyeréséért van így (mert ez valóban manipuláció)”
      Véleményem szerint ez a lényeg!

      “S valóban, ahogy szintén Megadatott írta, Jézus nem azt mondta a farizeusoknak, hogy fizessenek tizedet, ahogy az Balati írásából tűnne, hanem hogy szedjenek tizedet.”
      Ezt nem pontosan értem: “Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet _adtok_ a mentából, a kaporból és a köményből, ” (Mt23,23)

      “Aki pedig az ígére taníttatik, közölje minden javát tanítójával.”
      Akkor viszont tényleg adjunk már oda _mindent_ neki, lécci…!

      Egyetértek azzal, hogy helyén való dolog, hogy a gyülekezet gondoskodik a teljes idejű szolgálókról, de azért beláthatjuk, hogy egy kicsit extrém dolog, hogy egy pásztor az első látogatáson ezzel hozakodik elő…

      “Viszont igenis adósommá tehetem Istent.”
      Ezzel egyetértek, pont az általad idézett ige miatt is.

      • sfi szerint:

        “Akiben a Szellem termi a gyümölcseit az adni fog: időt, energiát, törődést és anyagiakat is.”

        Ha meg nem, akkor így járt a gyülekezet.

        “Ezt nem pontosan értem: “Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet _adtok_ a mentából, a kaporból és a köményből, ” (Mt23,23)”

        Jééé. Az én Károlimban ez így néz ki:
        Mát. 23,23
        Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok a mik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.

        Megnéztem másikban is, a te verziód a jobb. A “megdézsmáljátok” nekem inkább a kapást fejezné ki, de tényleg érthető úgy is, megtizedelik, hogy beadják.
        Egyébként, ha kicsit gondolkodtam volna, a lévitáké volt a tized, nem a farizeusoké.

        “Egyetértek azzal, hogy helyén való dolog, hogy a gyülekezet gondoskodik a teljes idejű szolgálókról, de azért beláthatjuk, hogy egy kicsit extrém dolog, hogy egy pásztor az első látogatáson ezzel hozakodik elő…”

        Nem érzem különösebben extrémnek. Csak az teszi azzá, hogy egyébként ismerünk létező visszaéléseket, manipulációkat. S persze lehet, hogy az adott esetben is e mellett ott volt a manipuláció, de önmagában nézve, nem nagy dolog.
        S bizony az sem lenne nagy dolog, ha jönne egy tanító, akinek oda kellene adnom a vagyonomat. (Feltéve, hogy biztosítva van a családom és az én megélhetésem. Mert a jeruzsálemi vagyonközösség erről szólt volna. Bár megjegyzem, nem rég felmerült nálunk, hogy ez utóbb mintha kifejezetten rossz útnak bizonyult volna, s ezért kellett utóbb gyűjteni nekik más gyülekezetekből. Ez még rágódás tárgya, hogy ilyen ok-okozat volt-e.

      • ribizlibogyó szerint:

        “Azonban volt olyan gyülekezet, amely teljes vagyon-megosztásban élt (Jeruzsálem) és volt, ahol egymás szükségeit pótólták ki szükség-bőség idején. ”
        Hogy a jeruzsálemi gyülekezetben teljes vagyonmegosztás volt és másutt nem, ez NEM TÉVÚT volt, hanem annak a bibliai alapelvnek a megvalósulása, hogy az elsőszülötteket az Úrnak kell szentelni, adni. Vagy hogy egy érthetőbb példát hozzak: Jerikót, az első kánaáni várost teljes egészében le kellett rombolni és tilos volt bármit is zsákmánynak tekinteni. Aki ezt megszegte, kímélet nélkül meghalt, mint ahogyan kímélet nélkül meghalt Anániás és Safira is. Őfelettük a Szent Szellem ítélt, Ő pedig NEM JÁRT TÉVÚTON.
        A további kánaáni városokat azonban Izrael elfoglalta, beköltöztek a házakba stb. 5. Mózes 6:10. És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ad néked nagy és szép városokat, a melyeket nem építettél;
        11. És minden jóval telt házakat, a melyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, a melyeket nem te ástál, szőlő- és olajfakerteket, a melyeket nem te plántáltál; és eszel és megelégszel:
        A jeruzsálemi gyülekezet tehát ilyen első zsenge volt, ahol semmiféle zsákmányt nem volt szabad ejteni.

        “egy kicsit extrém dolog, hogy egy pásztor az első látogatáson ezzel hozakodik elő…” Nemhogy extrém, hanem undorító, gusztustalan és bálványimádó. Ez maximálisan Krisztus kiárusítása, üzletté tétele. Az ilyenek miatt van a világ megbotránkozva az egyházakon. Azt hiszem, pont ideillő lett volna a kisfilm a “szupermegváltás”-ról. Hitetlenek készítették; elgondolkodtató, hogy számukra mi csapódik le abból, amit látnak: “Szigorúan csak szellemi nagykorúaknak ajánlott teleshop-rémálom. Műfaját tekintve vallási marketing-groteszk, formailag áldokumentumfilm. A tv-shop műfaji sajátosságait szem előtt tartva forgatott film nem csak a direkt marketing hétköznapi hazugság-gyakorlatára irányítja rá a figyelmet, de a konformista karrier- és businessegyházak televíziós nyomulását is leleplezi. A fogyasztási lázba hajszolt ember és a termékké aljasított Isten találkozik itt egy groteszk megváltástan keretében. A keresztény egyházak mennyországgal kapcsolatos ígéreteit a modern marketing gyakorlata egy-egy termékre alkalmazva árusítja ki a reklámspotokban újra meg újra. Az alkotók az “ilyen volt – ilyen lett” hirdetési módszerét vezetik vissza annak gyökereihez, amikor még mindazt a megváltást, amit ma ezerféle termék ígér, az ember egyedül Krisztustól várta. A Christus Maximus című film tehát egyidejűleg kritika a média, a marketing, az egyházak és a társadalom iránt.”


        Az első 13 percet érdemes megnézni, utána elfajul, már nem érdekes. De addig tanulságos.

        • balati szerint:

          “Hogy a jeruzsálemi gyülekezetben teljes vagyonmegosztás volt és másutt nem, ez NEM TÉVÚT volt”
          Ki állította, hogy tévút volt?

          • ribizlibogyó szerint:

            Bocs, nem te írtad, hanem sfi: “Mert a jeruzsálemi vagyonközösség erről szólt volna. Bár megjegyzem, nem rég felmerült nálunk, hogy ez utóbb mintha kifejezetten rossz útnak bizonyult volna, s ezért kellett utóbb gyűjteni nekik más gyülekezetekből.”
            Erre írtam, hogy ez Isten akarata volt, különben Anániást és Safirát nem ölte volna meg a Szent Lélek, amiért félretettek maguknak a mező árából. Ez megismétli Jerikó és Ákán történetét. Az elsőszülöttek és az első zsenge az Úré. Jézus azt mondta: “Én vagyok az alfa és az omega, a kezdet és a vég.”

            • balati szerint:

              Okés.
              Csak annyi hozzáfűznivaló, hogy Ananiás és Safira nem azért haltak meg, mert megtartottak valamennyit maguknak, hanem mert hazudtak erről.

              • ribizlibogyó szerint:

                Apcsel. 5:1: 1. Egy ember azonban, névszerint Anániás, Safirával, az ő feleségével, eladá birtokát.
                2. És félre tőn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé.
                3. Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy?
                4. Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.
                5. Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala.
                Itt szerintem Péter azt mondja: azzal csaptad be a Szent Lelket, hogy a mező árából félretettél. A Szent Lélek a mező teljes árát kérte – vagyis Isten kérte a mező teljes árát, nem az apostol. Anániás a szövegben meg sem szólal; a bűne tehát nem az, hogy Péternek hazudott, haem hogy nem adta oda az összes pénzt, amit a mezőért kapott.

  5. Ildikó szerint:

    Szerintem Isten pénzügyi terve a gyülekezet számára a tized, és ennél még senki nem talált ki jobbat. Ha a gyüli tagjai általában fizetik a tizedet, akkor a közösség pénzügyi egyensúlya nem borul fel, ellenkező esetben igen. Különben kiváncsi lennék, hogy a könyv szerzői szerint a gyülekezeteknek mégis miből kellene eltartania magát? Állami támogatásból, pályázatból, vagy miből? Ez a legjobb mód, hogy a közösség anyagilag autonóm maradhasson, és ráadásul a közösség saját maga határozhatja meg saját anyagi lehetőségeit. Ha nem fizet tizedet, akkor tele lesz szükségekkel,és a saját szegénységére fizetett be, ha fizet, akkor meg rendben lesz. Saját maga dönthet, szabad akaratból, hogy mit csinál. Ha akar tanít róla, ha akar nem., így a saját korlátait is önmaga szabja meg magának.
    Amúgy abban egyet értek, hogy az újszövetségben alapvetően minden dolgot önként kell tenni, így van ez az adakozással, s a tizeddel is. Önként, és hitből. Ha bármelyik hiányzik, akkor felesleges adni,. De ez az önkéntesség az első tizedfizetésekkor is így volt. Mózes törvénye még sehol sem volt, mikor Jákob (1 Móz 28:18-22), és Ábrahám( 1Móz 14:20) már önként adott tizedet, anélkül, hogy kötelező lett volna. És hát, ha a bibliai tanítások alapszabályait említjük, akkor az első előfordulás sem mellékes kérdés.
    Azzal sem értek egyet, hogy az ószövetségben a tized lett volna az egyedüli adó. Talán addig, amíg nem volt királyuk igen, de aztán a királyok jó sok adót vetettek ki a népre ezen kívül is, erről a Salamon idejében és utána élők biztos tudnának mesélni. Isten a tizedfizetést ennek ellenére továbbra is igényelte, hiszen Malakiás a királyság korabeli próféta.
    Szóval ezt a fejezetet én egy szélsőséges, és rossz tanításnak tartom, ami azért jött létre, hogy ellenpontozzon egy másik rossz szélsőséget. Nem tartom túl kiegyensúlyozott véleménynek a szerzők véleményét.

    • balati szerint:

      “Szerintem Isten pénzügyi terve a gyülekezet számára a tized, és ennél még senki nem talált ki jobbat.”

      Ez rendben van csak ezt nem tudod semmivel alátamasztani. Szerintem meg egy gyülekezet anyagi élete abból fakad, hogy az emberek épülnek ott, ezért hálásak lesznek Isten és a gyülekezet felé, és adakoznak. Nálunk ez így működik, és bár kevesen vagyunk mégis bőségesen jut arra is, hogy a gyüli különböző célokra adakozzon is. Pedig mindig kihangsúlyozom, hogy nem kötelező adni, sőt, ha valaki szükségben van, ne adjon!

      • sfi szerint:

        Szerintem meg felelőtlenség erre alapozni. Viszont jó lehetőség arra, hogy a pásztorok mindig csak azt prédikálják, amit a nyáj hallani szeretne.
        Éppen a hálától kell a leginkább elvonatkoztatni a gyülekezet anyagi forrásait. Hány leprás ment vissza Jézushoz megköszönni gyógyulását a tízből?
        Én híve vagyok a kötelező tizednek abban az értelemben, hogy a gyülekezet vállalja fel, hogy ez az ő belső, emberi rendelésük, tagjaik számára kötelező. Akkor is így van ez, ha én épp nem fizetek tizedet. (Nincs hova.)

        • balati szerint:

          Ezt a kockázatot bevállalom, és nem lutriból, hanem hitből. Erre a meggyőződésre jutottam, de elfogadom, hogy más másra jut.

          • sfi szerint:

            Hitből? Mivel explicit, általános kinyilatkoztatás nincs (s ebben meg is egyeztünk), így csak személyes, konkrét kinyilatkoztatásra épülhet. Ha van ilyen, akkor rendben van és hajrá. Ha nincs, akkor nekem ez csak a te lutrid és elnézően mosolygok. S megjegyzem, nem láttam még tisztességesen működni ilyet sehol, még történelmi távlatban sem.

    • ribizlibogyó szerint:

      “erről a Salamon idejében és utána élők biztos tudnának mesélni. ”
      Igen érdekes, hogy a perzsa uralom alatt (tehát miután Cirus-Kürosz hazaengedte a népet Babilonból) a templomi papságot gyakorlatilag a perzsa uralkodók finanszírozták. A jeruzsálemi várfal építését is; nekik jó sakkhúzás volt egy erős végvárat kiépíteni a birodalom határán. De voltak olyan perzsa uralkodók, akik nem volt hajlandóak eltartani a jeruzsálemi papságot (pl. Xerxes) – az ilyen uralkodók idején a papság követelései a népre nehezedtek; és ezekben az időszakokban a próféták nagyon keményen ostorozták a papok bűneit, a pénzsóvárságot, a szegények nyomorgatását, az elnyomást, a dőzsölést.
      Érdekes, hogy az ellen viszont nem emelték fel a szavukat, amikor a papokat a perzsa udvar fizette. Sőt Küroszt egyenesen az Úr felkentjeként ünnepli Ézsaiás, noha Kürosznak az égvilágon semmi köze sem volt Jahvéhez; Babilont pl. Marduk kegyeltjeként foglalta el, tehát mindenhol a helyileg aktuális isten nevében járt el.

      “hiszen Malakiás a királyság korabeli próféta”
      Nem, Malakiás is már a fogság utáni próféta. Tulajdonképpen nem ez a neve, illetve névtelen, maga a szó azt jelenti: “Isten hírnöke” (ha nem tévedek). És ő egyéb szempontból is különbözik a többi prófétától: “úgy tűnik, hogy magának a próféciának a műfaja is jelentős változáson megy keresztül…Malakiás könyve határozottan irodalmi dokumentum, s nem áll mögötte prófétai cselekmény; a szerző mondanivalóját egy könyv formájába öntötte, anélkül, hogy valaha is prófétaként működött volna. S mi ez a mondanivaló?! Semmi rokonságot nem láthatunk Malakiás könyvében a klasszikus prófétasággal: amit mond, az kizárólag „paptan”, papok dolga. A prófétaság itt már vereséget szenvedett, s instrumentáriumát is – nevezetesen a prófétai könyvet – átadta a papságnak.”

  6. Ildikó szerint:

    Kedves Balati!
    A tized három különböző évben való elosztásáról én is hallottam, ámbár segítség nélkül magam sem silabizáltam volna ki az igéből, hogy ez hogyan is van. Mindenesetre egy tanárom Raj Tamás főrabbi, akitől különben is sok háttéranyagot szereztem az ószövetség jobb megérétséről, úgy tanította, hogy az Úr előtt való elköltése a tizednek, a léviták és a szegények tizede, három egymást követő évben lett elkülönítve. Ez a hároméves ciklus kétszer követte egymást, majd a hatodik év végén jött a kitakarítás éve 5Móz 26: 12-15, és így a hetedik évben nem kellett tizedet fizetni, hiszen jövedelmük sem volt.

    • balati szerint:

      Ezt tényleg nagyra értékelem, és logikusnak is tűnik, de mivel ez nincs az írásban explicit, ez még mindig “csak” egy vélemény (még ha igen nagyrabecsülendő is). Szinte látom magam előtt, ahogy a rabbik vitatkoznak egymással, hogy akkor, most, hogy is kell érteni?! :)

      • sfi szerint:

        Azért ne vegyél mérget arra, hogy ez nincs explicit benne a Törvényben. Ha egy rabbi erről így beszél, jó eséllyel meg is mutatja Neked, hogy ez hol van leírva, Te meg csak állsz bambán, hogy az fel sem tűnt eddig, hogy ott volt. :)

        • balati szerint:

          Nem veszek, sőt szívesen pofára esnék! Legalább egy kérdést kipipálhatnék :)

          Egyébként, Ildikó, van erről esetleg valamilyen anyagod? Nagyon kíváncsi lennék rá!

  7. endike szerint:

    “Aki pedig az ígére taníttatik, közölje minden javát tanítójával.”

    Szerintem ez egyértelműen azt mondja hogy “tegye elérhetővé a tanítója számára minden javát”. Most a Csiát is megnéztem: “Akit az Igére oktatnak, tegye közössé oktatójával minden javát.”
    Amúgy itt bejön megint a hitbeli gyerekség témája, meg az, amikor a hívők egész életükben tátott szájjal hallgatják a tanítót, pásztort, újra és újra tanulva folyton mindent. Hát, ha így tesznek, tartsák is el a tanítójukat egész életükben…
    Szóval szerintem az idézett Ige nem jelenti azt, hogy aztán a tanító bárhogy élhet ezzekkel a javakkal.
    Például az elég furcsa, ha van tízezer szegény ember, a tanítójuk meg marha gazdag ember lett belőlük… Illetve attól is függ mire használja a gazdagságát.

    • ribizlibogyó szerint:

      Ron Hubbard: “Ha meg akarsz gazdagodni, alapíts egy vallást.” (ő alapította a szcientológiát). A Fekete kefe c. filmben láttam, hogy a kolduló krisnások központjában mennyi luxusautó sorakozik a garázsban :)
      Az mindenképpen nagyon veszélyes helyzet, amikor megjelennek a teljes idejű szolgálók, és a javadalmazásuk nem teljesen nyilvános a gyülekezet előtt.
      Az anyagi függés egyébként is nagyon erős kiszolgáltatottság, függőségi kötelék, ezt mindenki jól ismeri a munkahelyéről vagy a családjából; akitől az ember pénzügyileg függ, attól sokkal többet lenyel és eltűr, mint amennyire az jólesne neki. Ha pedig a pásztor függ a bárányoktól, akkor igyekszik a bárányokat is függő helyzetben tartani. A codependencia kölcsönösen megbénítja a szellemi fejlődést, így alakulnak ki a mesterségesen gyerekállapotban tartott hívők (és a szintén megrekedt pásztoruk).

  8. endike szerint:

    Egyébként érdekes téma lenne még az amit Jézus mondott az apostoloknak amikor elküldte őket: kb. hogy csak a rajtuk lévő ruha legyen náluk, és ahova mennek, akiket tanítanak, meggyógyítanak stb. azok majd ellátják őket:

    “Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe, Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára. A mely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg, ki abban méltó; és ott maradjatok, a míg tovább mehettek.”

    Szóval hogy ez mikor érvényes és kire? Érdekes, hogy a keresztények hajlamosak a legkisebb részt is kiragadni és általánosítani minden esetre és emberre, de ezt még nem hallottam hogy így kezelték volna. :)

    • sfi szerint:

      “… e ezt még nem hallottam hogy így kezelték volna.”

      Khm. Akkor Te nem elég figyelmesen olvastad a Domestos által megalkotott fórum felületen, amit én régebben leírtam.
      No de ismétlés a tudás anyja…
      A gyülekezet szervezeti működésében tevékenykedők nem lehet ilyen helyzetben. Őket a közösségnek el kell tartani. Ezek kiválasztásában van emberi szempont. Mind a presbiterek, mind a diakónusok jelölélésével/választásával kapcsolatban le vannak fektetve követelmények. Ezek hatalma jellemzően emberektől származik, evidens, hogy azoknak felelnek, azok gondoskodnak róluk.
      Ellenben akiket a karizmatikus szakzsargon szolgálati ajándékoknak nevez (valójában: rabszolgák), azok kiválasztásában semmilyen emberi szempont nem játszik szerepet. Azokat Isten adja az egyháznak, Istennek tartoznak elszámolással, Isten tartja el őket. Kiszolgáltatottak Neki. Pontosan ebbe illeszkedik az apostolok kiküldetése, amit felidézel.

  9. balati szerint:

    Ribizlibogyó!

    “_Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával?_ Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” 5Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották. 6Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették. 7Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről. 8Péter megkérdezte tőle: “Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?” Ő így felelt: “Úgy van, ennyiért.” 9Péter erre így szólt hozzá: “Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét?”

    Egyértelmű, hogy Péter azt mondja neki, hogy ők rendelkeztek a pénz felől, és annyit adhattak volna amennyit csak akartak. Anániás és felesége viszont azt hazudták (szavakban is, előre eltökélt szándékkal, egyetértve), hogy mindent odaadtak. Ez tulajdonképpen a képmutatás mintapéldája. Többnek állították be magukat, mint amik voltak. Teljesen egyértelmű tehát, hogy nem az volt a baj, hogy nem adtak oda mindent, hanem hogy azt hazudták, igen.

  10. ribizlibogyó szerint:

    Józsué 7:11. Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, a melyet rendeltem nékik, mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak.
    12. Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ő ellenségeik előtt, hátat fordítottak ellenségeiknek, mert átkozottakká lettek. Nem leszek többé veletek, ha ki nem vesztitek magatok közül azt a nékem szentelt dolgot.
    13: …ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Istennek szentelt dolog van közötted, Izráel! Nem állhatsz meg a te ellenségeid előtt, míg el nem távolítjátok közületek az Istennek szentelt dolgot.
    15. ….mivelhogy megszegte az Úrnak szövetségét,
    25. És monda Józsué: Miért rontottál meg minket? Rontson meg téged e napon az Úr!
    Vagyis Ákánról az Úr nem csupán azt állította, hogy lopott, hanem hogy hazudott is, megrontotta az Úrral való szövetséget és megrontotta a népet, emiatt ákozottá lett Izrael és nem tudtak megállni ellenségeik előtt. Tehát nagyon sokfajta bűnt sorol fel arra az egy dologra, hogy Ákán eltett valamit “emlékbe”.
    Ennek mintájára Anániás és Safira is: “elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak.”
    A Szent Lélek azt kérte, hogy adják oda mindenüket. Ha nyíltan azt mondták volna, nem, akkor nem csatlakozhattak volna a gyülekezethez, mert ez volt a Szent Lélek parancsa. Amint Jézus ezt mondta a gazdag ifjúnak:
    Márk 10:21. Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet.
    22. Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala.
    23. Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!
    24. A tanítványok pedig álmélkodának az ő beszédén; de Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, a kik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni!
    25. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
    Lukács 18: 22. Jézus ezeket hallván, monda néki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, a mid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és jer, kövess engem.
    23. Az pedig ezeket hallván, igen megszomorodék; mert igen gazdag vala.
    24. És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék, monda: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!
    25. Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
    (Máténál nincs a “minden” szó vagyon előt, viszont Márknál és Lukácsnál igen).

    • balati szerint:

      Ribizlibogyó,
      Hiába hozod ezeket az igéket, nem tudsz meggyőzni. Sehol nem olvassuk, hogy a Szentlélek parancsolta volna, hogy mindenki adja be mindenét. Egész egyszerűen ennyire egyek voltak, hogy természetesnek vették, hogy “senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.” Az sem biztos, hogy pl. mindenki eladta volna a földjét, ezt külön csak Barnabásról írja az ige. Anániás és Safira nem kellett, hogy eladja a földjét és odaadja az apostoloknak a teljes összeget, ezt maga Péter világosan mondja!: “Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával?”
      Én sok mindenben bizonytalan vagyok, de ebben nem.

      Ezt a sztorit inkább Áron fiainak tettével tudnám párhuzamba állítani, amikor idegen tűzzel próbálták “feltuningolni” Isten munkáját.

      • ribizlibogyó szerint:

        Már írtam, hogy ez egy speciális eset volt, ránk már nem vonatkozik. Mint ahogy Kánaán elfoglalásakor is csak Jerikóból nem volt szabad elvinni semmit, de a többi városba egyszerűen beköltözhettek, használhatták a kánaánita őslakók javait, nem kellett mindent lerombolni és újat építeni. Ezért innen nézve ijesztő és idegen, mert mi nem ilyennek ismerjük az Urat, tőlünk ilyet nem kér. De az egy speciális eset volt, a zsenge. És a törvény korában teljesen természetes volt, hogy a zsenge az Úré. Szerintem ebben nincs semmi különös, legalábbis szerintem nem istenellenes feltételezés, hogy az Úr azt kérte, adják el mindenüket.

        • balati szerint:

          Értem én, hogy ez speciális volt, nem is feltételeztem, hogy arra gondolsz, hogy nekünk is ezt kellene tenni. Istenellenesnek sem vélem, csak egész egyszerűen nem ez történt. :)
          Érdekes gondolat az első zsenge témája is, de úgy vélem az Ananiás-Safira történet beleerőltetése ebbe a gondolatba helytelen. Világosan ott van, ami ott van. (Ráadásul ekkor már nem is vagyunk a Törvény korában)

          De elfogadom, hogy máshogy látod, azzal együtt, hogy szerintem ebben tévedsz.
          Let’s agree to disagree :)

  11. ribizlibogyó szerint:

    És érdemes tovább is olvasni ezt a részt, mert Péter épp ezt kérdezi Jézustól: Lukács 18:28. És monda Péter: Ímé mi MINDENT elhagytunk, és követtünk téged!
    29. Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért,
    30. A ki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet.
    Márk 10:28. És Péter kezdé mondani néki: Ímé, mi elhagytunk MINDENT, és követtünk téged.
    29. Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, (Márk tehát megemlíti a szántóföldet is, tehát a vagyont)
    30. A ki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.
    31. Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.
    Máté még konkrétabban utal az anyagiakra: Máté 19:27. Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk MINDENT és követtünk téged: MINK LESZ hát minékünk?
    28. Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét.
    29. És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.
    30. Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.
    Az evilági anyagi jutalom helyett tehát Jézus a jutalmazás helyét és idejét jórészt a mennyre helyezi át! Majd akkor, ott nagy jutalmatok lesz.
    Másrészt érdemes megfigyelni, hogy ezek a “teljes idejű szolgálók”, az apostolok, akik az Apcselben valóban a tanításból éltek, előtte ELHAGYTÁK MINDENÜKET az Úrért. Ez volt az előfeltétel, az előzmény. De érdekes módon ezt nem szokták kérni a teljes idejű szolgálat előfeltételeként.

    • balati szerint:

      Bocs, de ezeknek az igéknek sincs semmi köze a jeruzsálemi gyülekezethez. Addigra az már nem csupán az apostolokból állt, hanem több ezer fős volt.

      • ribizlibogyó szerint:

        :) De Balati, a gazdag ifjú sem tartozott az apostolok közé, Jézus mégis ezt kérte tőle.

        • balati szerint:

          Tehát azt állítod, hogy az egyház elején általános elvárás volt Isten részéről, hogy mindenüket adják el? Jézus ezt mindenkitől elvárta? A gondolatmenetedből ez következik. Ez viszont tévedés. Ha igaz volna, joggal neveznék Jézust az első kommunistának.

          Ha nem ezt gondolod, akkor pedig semmi köze az Ananiás-Safira sztorihoz. :)

          • ribizlibogyó szerint:

            Dehogy várta el. Hiszen ott voltak az asszonyok, akik a vagyonukból szolgáltak neki. Nekik nem mondta, hogy adják el mindenüket. Vagy ott volt Zákeus, aki azt mondta, minden elcsalt pént négyszeresen megfizet, és Jézus azt mondta: ma lett üdvössége ennek a háznak, nem pedig azt, hogy ez nem elég, mert mindenét oda kell adnia. Viszont kétségtelen, hogy volt, akitől mindent kért, az összeset.
            Egyébként el sem tudom képzelni, ha nem a Szent Lélek indította volna fel a gyülekezetet, az emberek képesek lettek volna mindenüket beadni a közösbe. Anániást és Safirát azonban nem indította fel erre a Szent Lélek; tehát az ő alapvető problémájuk az volt, hogy nem is voltak megtérve, nem voltak közösségben a Szent Lélekkel, a maguk erejéből pedig nem bírták rászánni magukat, hogy semmijük se maradjon. Ők tehát ezt csak “törvénynek” érezték, aminek izomból próbáltak megfelelni, de nem sikerült.

  12. ribizlibogyó szerint:

    :) oké :) de bocsáss meg, még ennyit hozzáteszek: azoktól, akik “teljes idejű szolgálók” lettek, az Úr mindent elkért, ők mindent odaadtak. Sőt: az apostolok ugyebár elhagyták a családjaikat is Jézusért, ezzel pedig a megvetett csavargó bűnöző hobókkal kerülhettek egy szintre, hiszen amíg Jézussal jártak, nem gondoskodtak a családjaikról, ez pedig nagy bűnnek számít, mert az Újszövetség is azt írja: “Aki a maga családjáról nem gondoskodik, rosszabb a hitetlennél.” Ők tehát tényleg részesültek Krisztus gyalázatában. És Pálnak is, aki apostol lett és teljes idejű szolgáló, az Úr már a megtérésekor megígérte: “megmutatom neki, mennyit kell az én nevemért szenvednie”. Tehát Pál is részese lett Krisztus gyalázatának.
    Enzt vállalták a Bibliában a “teljes idejű szolgálók”.

    Nem látom, hogy az egyház ezt követné, ezt felvállalnák a teológiai fakultások hallgatói és az egyéb tanítói hivatalok. Ellenben, ha valaki körülnéz pl. a bécsi egyetem könyvtárában, azt gondolhatja, a Bibliáról már több könyvet írtak, mint ahány ember valaha is hitt benne.

    • balati szerint:

      “azoktól, akik “teljes idejű szolgálók” lettek, az Úr mindent elkért, ők mindent odaadtak.”
      Szerintem ezt tőlünk is kéri. De ez nem feltétlenül jelenti, hogy a gyülekezetnek is oda kell mindent adnunk (fizikailag).

      “az apostolok ugyebár elhagyták a családjaikat is Jézusért”
      Nos, azt nem tudjuk pontosan, hogy minden családtagjukat elhagyták-e, de ha ez igaz is, csak addig, amíg Jézussal együtt jártak. Később pl. Péterről tudjuk, hogy a feleségével együtt utazott.

      • ribizlibogyó szerint:

        Péterék sem a gyülekezetnek adták, hanem elhagyták, az ige ezt a szót használja. És természetesen igazad van, csak addig hagyták el a családjukat, amíg Jézussal jártak (amint József is csak addig nem “ismerte meg” Máriát, a feleségét, amíg viselős volt Jézussal). A tanítványok nem hagyták el végleg a családjukat, mint Gautama Sziddhárta. De kb. három év is nagyon hosszú idő egy család megélhetése szempontjából, és a tanítványnak addig minden nap szembe kell néznie azzal, hogy vajon helyesen cselekedett-e? Nem véletlen, hogy Pétert ez a téma annyira érzékenyen érintette, hogy rögvest rákérdezett: és akkor mi lesz velünk, mi mindent elhagytunk érted.
        És ha emlékszel, Jézusnál is megjelent a családja, hogy hazahívják, mert szükségük volna rá. És ahogy Jézus válaszolt, azt nagyon könnyen lehet bántónak, sértőnek, tiszteletlennek, ső törvényszegőnek érteni. Ez nyilvánvaló. És éppen ez volt a legfontosabb szektavád a ’90-es években. http://www.youtube.com/watch?v=aCs1rkAXZ9o&feature=related

        • endike szerint:

          “De kb. három év is nagyon hosszú idő egy család megélhetése szempontjából, és a tanítványnak addig minden nap szembe kell néznie azzal, hogy vajon helyesen cselekedett-e?”

          JAJJ JAJJ JAJJ JAJJ

  13. Ildikó szerint:

    Ribizlibogyó!
    Malakiás tevékenységének idejét illetően nálad a pont, ámbár, hogy ne lett volna próféta, azt kétlem? Még maguk a zsidók is mint utolsó prófétát tisztelik.

    • ribizlibogyó szerint:

      Sajnos ezt magamtól nem tudom, csak idéztem; a szöveg szerint Malakiás nem szóbeli próféta volt, ő “csak” írt. Tehát nem tartozott a klasszikus értelemben vett prófétákhoz, akik szóban intik a népet; a szöveg szerint a műve már nem is a népnek, hanem a papságnak szólt. Ettől függetlenül prófétának nevezi a szöveg, de ennél többet sajnos nem tudok.

  14. endike szerint:

    “hiszen amíg Jézussal jártak, nem gondoskodtak a családjaikról, ez pedig nagy bűnnek számít, mert az Újszövetség is azt írja: “Aki a maga családjáról nem gondoskodik, rosszabb a hitetlennél.” Ők tehát tényleg részesültek Krisztus gyalázatában.”

    JAJJ JAJJ

  15. ribizlibogyó szerint:

    Még az jutott eszembe, hogy az újszövetségben szerintem azért nincs említve sehol sem a tized, mert elég az adott kor történelmi kontextusából kiindulni. Az ószövetség egyetlen, közös kulturális, civilizációs közegben élő népcsoportra vonatkozott. Akik majdnem mind földművelésből éltek. Pontosan jól értették, hogy a tized a termésük tizedére vonatkozik („dézsmát adtok a mentából, kaporból és köményből” – számunkra ez azt jelenti, hogy a legjelentéktelenebb apróságra is kínosan ügyeltek; akkor viszont konkrét jelentése volt, azaz a farizeusok megtizedelték még az árokparton kinőtt konyhanövényeket is).

    Minden megváltozott azonban az újszövetség idején, amikor a keresztény tanítás a római birodalom egész területén elterjedt; egymástól nagyon különböző kultúrájú, gazdaságú népek között. És leginkább egymástól nagyon eltérő társadalmi helyzetű emberek között. Az ószövetség idejének törzsi társadalmában szinte mindenki szabad ember volt, és gazdálkodó. A keresztény gyülekezetekben azonban nagyon sok volt a rabszolga. És voltak nagyurak, akiknek latifundumai voltak. Vagy rabszolgái. Vagy palotái stb. Ki miből adjon tizedet? Egyáltalán hogyan számolja ki, milyen módszerrel, hogy mi volna az ő tizede? És azt milyen formában fizesse be? És milyen időszakonként? És kinek? És milyen célra? A tizedet ki kezelje? Egy rabszolga? Egy uraság? Egy színész? Egy trák zsoldos vagy egy zsidó pénzváltó? Kiben bízhatnak meg, ha még Jézus pénzéből is lopott a pénztáros? És hol őrizzék? Ha annyira különböző formákban van? Mondjuk az egyik beadna egy birtokot, a másik öt kecskét, a harmadik negyven sestertiust stb. Ha már csak annyit egységesítettek volna rajta, hogy minden gyülekezet az év azonos időszakában szedje be a tizedet, római pénznemben – akkor azokban a gyülekezetekben, ahol nem római pénzt használtak, megjelentek volna a nyerészkedő pénzváltók vagy kereskedők, hogy olcsón felvásárolják a beadni szánt terményeket.
    Az ilyesmi annyira zűrzavaros lett volna, amit semmi értelme szabványozni. Egy homogén közegben lehet szabványokat hozni, az nem okoz káoszt; de a római birodalomban a tizedszedés törvénye káoszt okozott volna.
    Ráadásul abban az időszakban a gyülekezetek sokkal nagyobb áldozatot hoztak a hitükért, mint a tized. Rengetegen fizették meg a legdrágább árat.

    Ma azért van értelme újból tizedről beszélni, mivel a pénzkereset és pénzhasználat módja ma sokkal szabványosabb, mint a római korban volt. Nagyjából mindenki havonta kapja meg a fizetését, azt is tudjuk, mi a különbség a nettó és bruttó munkabér között; és végleg megszűnt a terménycsere. Ugyanakkor nyilván most is vannak olyanok, akiknek nagy „holt” vagyonuk van, miközben az aktív keresetük kevés vagy virtuális stb….nem tudom, miféle variációk vannak, ehhez közgazdásznak kellene lenni.
    A többség számára a tized világos és érthető, de azért legyen egy egyszerű példa. Adott két ember, mindkettő 120 ezer forintot keres havonta. Az egyikük egyedülálló és a szüleitől kapott lakásban lakik. A másiknak családja van, a lakását hitelre vette (esetleg a berendezést is stb), tele van adóssággal, amit havonta ki kell gazdálkodnia a banknak.
    Namost, ha hoznak egy olyan gyülekezeti _törvényt_, hogy márpedig ebben a gyülekezetben az a szabály, hogy mindenki tizedet ad, mert ez kell a gyülekezet fenntartására, akkor teljesen világos, hogy a két ember csak látszólag fog egyformán tizedet fizetni, a gyakorlatban az egyikük ezt könnyűszerrel teljesíti, míg a másik a szájától vonja el a falatot, csakhogy megfeleljen a gyülekezeti rendnek, fegyelemnek és előírásoknak.
    Tehát ezt szerintem most is jobb mindenki saját józan belátására és lelkiismeretére bízni.
    Mert lehetne szabványosítani azt is pl., hogy mindenki ugyanannyit böjtöljön, ugyanannyit imádkozzon, szabvány mennyiségű időt töltsön evangelizációval, ugyanakkor keljen, egyforma hosszú szakállat viseljen stb. Az emberi elme találékony.
    Vagyis a tized egy jó támpont, egy kitűnő tájékozódási, viszonyítási pont; de nem véletlenül nem tették kötelező szabállyá az újszövetségi iratok.

  16. Cirr-Murr szerint:

    A tized jó dolog, Isten elsőségének elismerése az anyagi életünkben, Illetve annak kifejezése hogy Mindent Istentől Kaptunk.

    A LÉNYEGY hogy HIT ből legyen az adása, meggyőződésből, mert “ami hitből nincs bűn az..”
    Tehát nem szadad nyomást gyakorolni a hivőre hogy adjon, de tájékoztatni lehet a Tized igazságáról.
    nekem exponenciálisan megugrott az anyagi bevételem. a ráfordított idő meg kb felére csökkent.

    hazudnék ha azt irnám nem müködik a Tized áldása.
    ” Próbáljatok m eg Engem azt mondja a Seregeknek ura. ” Tessék megbeszélni Istennel . Válaszolni fog mert Jézus ÉL !

  17. amatőr szerint:

    Máté 10:8 ” Ingyen kaptátok, ingyen adjátok”
    Szerintem, ha fizetned kell érte,ott nagy a baj!!!! Mit adhatunk mi Istennek?
    Ha Ő úgy akarja nem tehet meg bármit?Nincs hatalmában,hogy megnyissa akár az ég csatornáit és áldást árasszon bárkire,vagy bármire??? Igaz a pénz védelem ,de csak az embernek!
    Istennek nincs szüksége pénzre,sem a pénz védelmére. Hisz minden az övé!!! Akkor miről beszéltek?????

  18. Gizus szerint:

    Aki valóban szívből szereti Istent az szeretetből és tiszteletből fizeti a tizedet és nem törvény szerint. Ki-ki döntse el a szívéből, hogy mivel tiszteli meg az Ő Urát és Istenét. Ez is szabad akarat. Mindent Istentől kaptunk amit adunk csak Neki adjuk vissza, de csak szeretetből és iránta való tiszteletből.Hallelúja.Ámen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s