Ez a fajta Igével történő visszaélés egy olyan gondolkodásmódot képvisel, amely hatással van az Igével való visszaélés minden formájára. Ez Isten Törvénye céljának kétfajta félreértésében gyökerezik.
Először, sok vallásos ember van, aki azt hiszi, hogy az Istennel való jó kapcsolatot a Törvény teljesítése által lehet elérni. Mégis, Pál azt mondja a Galaták 2,16-ban, hogy „tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által… mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.” Másodszor, sok keresztény úgy hiszi, hogy Isten azért adta a Törvényt, hogy azáltal élhessünk győztes életet és nyerjük el áldásait.
Isten nem azért adta a Törvényt, hogy az emberek a törvény szerinti viselkedésük által rendezzék Vele soraikat. Az Istennel való jó kapcsolat fenntartása sem a törvény szerinti viselkedés által valósul meg. Az Istennel való jó kapcsolat egy kifizetett ajándék, amiatt, amit Isten Krisztuson keresztül tett. Ezt nem lehet kiérdemelni. Csak ingyen lehet hozzájutni.
Miért adta Isten a Törvényt?
Három oka van annak, hogy Isten a Törvényt adta. Először is, azért adta, hogy általa megláthassuk, hogy vétkeztünk. Isten mércéje olyan, mint egy tükör, amely megmutatja, hogy teljesítményünk nem felel meg Isten elvárásainak. A Róma 3,20 azt mondja, „… a törvényből [Isten mércéjéből] csak a bűn felismerése adódik [az elvárásoknak való meg nem felelés]”. Jó dolog tudatában lenni, ha elvétjük a célt.
A Törvény második célja, hogy meggyőzön minket arról, hogy képtelenek vagyunk a saját erőfeszítéseinkből célt érni. A Róma 11,32 azt mondja, „Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe”. A görög szó az „egybezárt” helyén azt jelenti, „bezárva lenni”, úgy mint a börtönben. Isten Törvénye nem az Istennel való megbékélés eszközeként adatott. Nem is azért, hogy arra sarkalljon minket, hogy szent életet éljünk. Azért adatott, hogy rávilágítson, hogy az Istennel való békesség és a szent élet teljes mértékben elérhetetlen saját erőfeszítésből. Isten Törvénye lakat alá helyez, és úgy határoz meg minket, mint akik a céltévesztés állapotában vannak.
A Törvény harmadik célja, hogy egy kegyelem alapú kapcsolatba vezessen minket Istennel, az Ő saját kegyelmi műve alapján, amit Krisztuson keresztül elvégzett. Egészítsük ki a Róma 11,32-t, és meglátjuk, mire gondolok: „Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.” Isten a Vele való megbékélést és a neki való megfelelést ajándékként ajánlja nekünk, a saját költségén! Amint ez célba ér, a Törvény betöltetik. A Róma 10,4 ezt mondja: „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.”
Ezt még világosabbá teszi Pál a Galata 3-ban:
Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. (23-25 v.)
A „nevelő” szó nem tudja teljes mértékben kifejezni a Törvény azon szerepét, amit ezek a versek bemutatnak. Néhány fordításban a tanár vagy iskolamester szó szerepel, melyek talán még szerencsétlenebb szóválasztások. A görög szó a „nevelő” helyén a paidagogos, ami „gyermekfegyelmezőt” jelent. Ezt a személyt a szülők fizették, hogy elkísérjék a gyereküket az iskolába vezető úton. Amint a gyermek letért az útról, a „nevelő” rásuhintott egyet egy hosszú vesszővel. A gyerekeket szó szerint úgy hajtották az iskolába, mint a jószágokat. Amint azonban odaértek az iskolába, ahol az igazi tanár volt, a paidagogos szerepe véget ért. A nevelő munkája a gyermekek vezetése volt a tanulás valódi helyéhez. Ahogy a paidagogos a megfelelő úton tartotta a gyerekeket és „elhajtotta” őket az iskolába, úgy a Törvény a mi „nevelőnk”, ami eljuttat minket Krisztushoz. Amint letérünk az ösvényről, a Törvény egyértelműen emlékeztet minket, hogy nem érünk fel Isten elvárásaihoz. „Visszasuhint” minket az ösvényre, ami a Krisztussal való valódi kapcsolathoz vezet.
Amikor már kapcsolatba kerülünk Krisztussal, a gyermekfegyelmező munkanélkülivé válik. Most, hogy eljött a hit, már nem vagyunk a Törvény nevelése alatt. Ha azonban visszatérsz vagy visszahelyeznek a Törvény alá – vagy bármely törvény alá -, hogy azáltal éld meg a krisztusi életet, egy idő után olyan fáradt és levert leszel, ahogy az elvárható. Az erőlködés helytelen reakció a szellemi törvényekre, és az eredménye az önigazultság vagy a még nagyobb kimerültség lesz. A helyes reakció újra megpihenni Krisztus munkájában, amit a Kereszten az életünkért, és Szelleme által a Vele való járásunkért elvégzett.
A Róma 7,4 azt mondja, hogy történt valami, ami lehetővé teszi, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. „Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára… s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül.” Ebből a versből megérthetjük, hogy nem mi produkáljuk a gyümölcsöt, hanem csak megteremjük, amit Isten hoz létre. Ha szellemi erőszak elszenvedője voltál, akkor megfigyelhetted, hogy a szellemileg bántalmazó vezetők megpróbálják elérni, hogy az emberek gyümölcsöt produkáljanak. A legfőbb módja, hogy ezt elérjék, az, hogy visszahelyezik az embereket a Törvény alá, amiből Krisztus élete árán megszabadított minket.
(Forrás: The Subtle Power of Spiritual Abuse)
Szellemi erőszak 
Nagyon tetszett ez az írás,s valóban igaz,ahogy írod,hogy”a szellemileg bántalmazó vezetők megpróbálják elérni, hogy az emberek gyümölcsöt produkáljanak.”
de szerintem a bántalmazásba ugyanúgy beletartozik a túl toleráns hozzáállás is
Amelyik közösségbe én jártam(10évig), ott gyakorlatilag minden második tanítás a megbocsájtásról szólt,és tudod miért???mert másképp már szétesett volna az egész….hisz ahol bűnökkel sebzik folyamatosan az emberek egymást,ott valóban folyamatos kérdés a megbocsájtás
Vagyis az általam inkább ismert bántalmazás az volt,hogy tömegekkel volt elhitetve,hogy “majd az Úr” elrendezi a bűnödet,te csak higgyél,hisz nem vagyunk a törvény alatt”
Így elmenvén az alkalomra,az ember szétverve jöhetett haza(ó de hányszor),s aki az otthonában olyan bűnöknek nem volt kitéve,az ugyancsak átment értelmezésre,s magyarázatra szoruló kérdések kínzásain,hisz az “Isten házában “járt épp…..
Vagyis tényleg nagyon nagy óvatosság szükségeltetik,mert a keskeny út mindkét oldalán halálos a szakadék,így én inkább a mai keresztények elbukott állapotának okaként a törvény totális figyelmen kívül hagyását látom,vagyis mintha nem menne azoknak a mondatoknak a jól értése,ahogy azt Isten kimondta
“nem azért jöttem,hogy eltöröljem,hanem,hogy betöltsem”
Ha pedig a “hit által megigazulók” szívében valahogy nincs belső törvényszerűségként a betöltésre való hajlandóság és képesség,ott valami nem stimmel!!!
Így kívánom mindannyiónk életében azt,hogy Isten HITELES bizonyságaiként,bűntől megszabadulva(s nem csak azt hirdetve önmagunkról) legyenek válaszaink azoknak,akiknek Isten választ és valóságosan SZABAD életet készített. :)
Szia!
Ennek a sorozatnak az egyik része éppen a megbocsátásról fog szólni, illetve annak félremagyarázásról, miszerint megbocsátani = mindent mindig elnézni.
Nemsokára! Maradjanak velünk! :)
Várjuk….:)
Köszönöm a fordítást, magam is megtapasztaltam a leírtakat egy keresztény egyedül üdvözítő gyülkezetben, korábban meg a családomban( a történetem egyéni, de a mögötte levő a leírtakkal egyező).
Évekkel ezelőtt, kinéztem ezt a könyvet, de mivel nem nagyon tudok angolul, nem tudtam elolvasni.
Egyébként én pont egy 12 lépéses csoportban tanulom meg feldolgozni Isten segítségével a megtapasztaltakat. És sokat segítettek az itt leírtak is ebben.
Tehát amíg az ember nem érti meg a megváltást, a kegyelmet, akkor addig erőszakkal (a Törvénnyel) kényszerítse magát arra hogy ne kövessen el bűnt? Ha elköveti, akkor pedig legyen bűntudata?
Remélem ezt állítod. :)
Hívő emberről beszélsz? Ha igen, akkor amíg nem ismeri a megváltást és a kegyelmet igazán, csak erőlködni fog. Erre nem kell kényszerítenie magát, ezt fogja tenni. Ez az erőlködés és az önerőből megfelelni képtelenség fogja rádöbbenteni, hogy csak Krisztusban van reménye. Bűntudata pedig egy hívőnek szerintem mindig van, ha vétkezik, akár ismeri a kegyelmet/megváltást, akár nem.
Egy nem hívő ember pedig nagy ívben tesz rá, hogy Isten mit gondol, és nem érdekli, hogy mit mond a Törvény. Ez esetben nem hinném, hogy bármire kényszerítené magát vagy bármi miatt bűntudata lenne. Ha azonban a Törvény segítségével mégis rájön, hogy változnia kell, akkor minden bizonnyal először kényszeríteni fogja magát, hogy betartsa azt, majd bűntudata lesz, hogy képtelen, majd remélhetőleg megismeri a kegyelmet és Krisztus ajándékát, és rájön, hogy nem neki kell erőlködnie.
Amúgy ez egy fordítás, szóval én semmit nem állítok benne. Viszont egyetértek az írással.
Írtad: “Egy nem hívő ember pedig nagy ívben tesz rá, hogy Isten mit gondol, és nem érdekli, hogy mit mond a Törvény. Ez esetben nem hinném, hogy bármire kényszerítené magát vagy bármi miatt bűntudata lenne,”
– a nem hívő nem ember? A “bűn”tudat nem feltétlenül a “hit”-ből vagy a törvényből van. Aki érzékeli,hogy tette következménye rossz és ezért szégyenli magát és fájlalja, annak az a jelleméből fakad nem a vallásából elsősorban. De megemlíthetnénk a kőszívű hitvezéreket és a törvénykezőket,akik hitük és írástudásuk ellenére torz lelkiismerettel rendelkeznek. Szóval itt valami nem stimmel.
Szia Eszti,
Igazad van, rosszul fogalmaztam. Természetesen neki is van lelkiismerete, és ezért bûntudata, ha nem annak megfelelõen cselekszik. Csak ez nem feltétlenül Isten Törvényébõl fakad, max. közvetve. Így értettem, amit írtam.
Nem fogalmaztál rosszul. Épp akkora a különbség a bűntudat és a bűnbánat között, mint az élet és halál között, és ezt a Biblia állítja: 2. Kor. 7:9-10
A pedagógus (paidagogosz) szerepének leírása,és szembeállítása a tanáréval -a görög szövegben-nekem új,de így világosabban megértettem a Törvény,és a Kegyelem viszonyát. Köszönöm!
Ez a bejegyzés vagy eretnekség, vagy nem jól van leírva.
Egész pontosan nem látom, hogy melyek azok a konkrét abúzusok, melyek el vannak állítólag követve. Ha arra akarják rávenni gyülekezeti vezetők az embereket, hogy a törvény megigazulást szolgáló elemeit tartsák be, például tartsanak be konkrét rituálékat azzal, hogy az elfogadhatóbbá tesz Isten előtt, akkor a bejegyzés helyénvaló. Ha a gyülekezeti vezetőknek csak az a vélelmezett bűnük, hogy merik prédikálni például a tízparancsolat érvényességét akár a szombat-tartással is, akkor ez egy eretnekség. Ez utóbbi esetben a szerző teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a törvényt és a hitet Pál következetesen és kizárólag a megigazulás eszközeiként állítja egymással szemben. Ellenben teljességgel megfeledkezik arról, hogy a teljes írás – inkluzíve a törvény – hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Nevelésre is bizony. Azaz igenis erőlködjék az, akinek erőlködnie kell. Nem a megigazulásért, mert az adott. A tökéletesség viszont e földön előttünk álló feladat akkor is, ha tudjuk, sosem érjük el, és megmenekedésünk is a kegyelem eredménye kell, hogy maradjon. De ez bizony akkor is egy életmód. Ezen életmódot szellemi aspektusát ábrázolja remekül például János, első levelében (mondjuk 1Ján. 1,5-től 10-ig).
A vallásos (bicskanyitogató) nevelési elképzelések akár az igei törvény furkósbotjával: elnyomást eredményeznek, vagy lázadást váltanak ki. Mindenképpen kudarc. Az ember azt teszi meg örömmel, szabadon és annak van örökkévaló szellemi értéke sőt, jó gyümölcse, amit belülről szabad akaratából ÖNKÉNT tesz meg. A többi csak SZEREP.
Az elnyomók öröme a szerepjáték önnön dicsőségükre. Az ilyenek keze alatt ezért állandóan megy a játszma. Ebből van az emberek nagy többségének (jogosan) elege.
Kedves Nyomdafesték
Engedelmeddel, amit írtál így butaság. A cselekedeteink a referenciáink önmagunk előtt, nem többek. Éppen, mert önmagukban nem jelentenek megigazulást se úgymond hitből, se úgymond törvényből, ezért irreleváns, hogy valaki törvény szerint tesz igazság szerint, vagy belső indíttatásból. Egyetlen dolgot képes előmozdítani az, hogy igazságot teszünk: a belső bizonyosságunkat arról, hogy jó úton járunk. Ha Téged az nyugtat meg, hogy belső indíttatásból képes vagy maradéktalanul megtenni mindent, amit bibliában leírtakból igaznak tartasz, akkor hajrá. Csak szólok, még ilyen emberrel húsz év alatt nem találkoztam, s nem is várom, hogy fogok bármikor is, mert akkor sikerülne meghazudtolnia Jánost. Olyannal persze találkoztam, aki még önmagához sem volt őszinte, s képes volt azt hazudni, hogy harmóniában van benne a külső és a belső ember.
Sfi,
Bevallom, nem pontosan értem, mi a problémád. Rávilágítanál a szövegből, hogy melyik részekkel van gondod? Lehet, hogy csak félreérthetően fordítottam, lehet, hogy a könyv többi része tisztázza a félreértést, de lehet, hogy valódi nézeteltérésről van szó.
Azt biztosan tudom, hogy nem állítja a könyv sehol sem, hogy Törvény érvényét vesztette volna, csupán azt, hogy nem arra használják sokan, amire adatott: nem igazít meg, és általa megszentelődni sem fogunk. A Törvény a _célt_ definiálja, Isten Szelleme és a Vele való kegyelem alapú közösség az _eszköz_, ami közelebb visz minket ahhoz a tökéletességhez, amire valóban törekednünk kell. Ezt azonban nem tudjuk erölködés árán elérni. Szvsz ez az, amire Pál utal a Galata levélben: “amit Szellemben kezdtetek el, azt testben akarjátok befejezni?”
Ez az írás (és az elkövetkezők) egyébként nem konkrét abúzusról beszél, inkább azokat a torz tanításokat veszi sorra, amik megágyaznak egy abúzus rendszernek.
“Ez az írás (és az elkövetkezők) egyébként nem konkrét abúzusról beszél, inkább azokat a torz tanításokat veszi sorra, amik megágyaznak egy abúzus rendszernek.”
Pontosan ez a fő bajom vele. Érthetőbb lenne, ha megtenné. Másfelől tisztességesebb is.
“és általa megszentelődni sem fogunk. A Törvény a _célt_ definiálja, Isten Szelleme és a Vele való kegyelem alapú közösség az _eszköz_, ami közelebb visz minket ahhoz a tökéletességhez, amire valóban törekednünk kell. Ezt azonban nem tudjuk erölködés árán elérni. Szvsz ez az, amire Pál utal a Galata levélben: “amit Szellemben kezdtetek el, azt testben akarjátok befejezni?””
Kicsit sem erről beszél Pál a Galatákhoz írt levelében. Figyeld csak meg melyek azok a “gyarló elemek”, amelyekhez ők visszatértek!
Gal. 4,9-10
Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sőt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erőtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok? Megtartjátok a napokat és hónapokat és időket, meg az esztendőket.
Ez közel, s távol nem az erkölcsi része a törvénynek, hanem konkrétan a megigazulást szolgáló részeiről szól. Maga Pál is – ismét mondom – kizárólag a megigazulás eszközeként állítja szembe a hittel a törvényt minden ezzel kapcsolatos írásában.
S ne nekem higgy, hanem Pálnak, aki a teljes írást alkalmasnak tartotta arra, hogy tökéletessé váljék általuk az ember. (2Tim. 3,16-17)
A Galata levél apropóját az adta, hogy egyes keresztények azt vallották, hogy körül kell metélkedni a megigazulásért. Ez nyilvánvaló. Sokáig én is azt gondoltam, hogy csak a megigazulás esetén állítja szembe a törvényt és a kegyelmet/hitet Pál. Azonban a következő szakasz többről beszél:
“Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és _hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek_, vajon a törvény cselekedetei, vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt? ”
Véleményem szerint itt nem csak a megigazulásról van szó, hanem a Isten Szellemének megszentelő, átformáló munkájáról is. Isten a megszentelést is hit által kegyelemből teszi. Ez is Isten munkája az életünkben, képtelenek vagyunk saját erőből, erőlködésből kiizzadni a jó cselekvését magunkból. A kulcs az Istennel való kegyelem alapú közösség. Ebből nő ki a Törvénynek való egyre inkább megfelelés. Erről beszél Jézus a szőlőtöves példázatban: mi szőlővesszők vagyunk, akik a szőlőtő nélkül semmire sem képesek, csak arra, hogy tűzre vessenek minket. Ha viszont a szőlőtőben vagyunk (Vele közösségben), akkor gyümölcsöt termünk (megszentelődés).
Tehát törekednünk kell! De nem direkt módon arra, hogy betöltsük a Törvényt (mert képtelenek vagyunk!), hanem arra, hogy az Istennel való közösségünk egyre mélyebb és zavartalanabb legyen, aminek eredményképpen egyre inkább be fogjuk tölteni a Törvényt, mert Krisztus élete fog rajtunk keresztül megnyilvánulni.
Tehát jó a Törvény? Igen! Törekedjünk a Törvény szerint élni? Igen!! Azáltal, hogy nekifeszülünk és igyekszünk? Meg lehet próbálni, de nem fog sikerülni. Az Úrral való közösségre kell törekednünk, és ennek gyümölcse lesz az, hogy egyre inkább olyanok leszünk mint Ő, így egyre inkább az Ő mércéje szerint fogunk élni. Szentelődünk megfele. :)
Én így látom.
“Véleményem szerint itt nem csak a megigazulásról van szó, hanem a Isten Szellemének megszentelő, átformáló munkájáról is.”
Értem, tehát kiragadunk egy mondatot egy egész levél kontextusából és abban véljük bizonyítottnak igazunkat?
“Én nem tudok különbséget tenni az erkölcsi és a megigazulást szolgáló részei között a törvénynek. Hiszen az ószövetség lényege éppen az volt, hogy _minden egyes_ parancsolatát be kellett tartani a Törvénynek a megigazuláshoz. Ha valaki egyet is elvétett, bukta a megigazulást.
Azt sem értem, hogy az ünnepek, napok, esztendők, miért lennének a megigazulás eszközei? Ezt miből gondolod?”
Itt a baj. Pedig nagyon is vannak ilyenek.
Az ünnepek stb. és ahogy írod a körülmetélkedés is valóban idevág, kifejezetten arról szólnak, hogy valami rituális cselekedettel kell elérned a megigazulást. (Itt jegyzem meg, hogy a hit általi megigazulás sem az újszövetség találmánya. Erre szép számmal találunk példát felsorolva az újszövetségi iratokban. Mi több, a klasszikus idézet, miszerint az igaz ember hitből él (Róm. 1,17), eredetileg Habakuk könyvében van leírva (Hab. 2,4). Azaz, már a törvény idején is ez volt igaz.)
Tehát a rituális cselekedet messze nem azonos azzal, hogy “ne lopj”. Az utóbbi az emberi természetben lévő bűnt hivatott megzabolázni, az előbbi pedig egy szakrális térbe emel. Az utóbbit ma is meg kell zabolázni akár erőfeszítésekkel is, előbbi pedig szakrálisan értelmét vesztette, mert eljött a Messiás, aki ezeket elvégezte egyszer és mindenkorra.
Nem akarom még bonyolultabbá tenni, ezért csak megemlítem, de ezeken kívül még lennének a tisztasági elemei is a törvénynek. Melyek sem nem az emberben lakozó bűn megzabolázására vannak, sem nem szakrális térbe kívánnak léptetni. Mert például egy halott érintése nem erkölcsi kérdés, s nem is megigazulás kérdése. Azaz egy halott érintésétől nem nem-igazzá (bűnös) vált valaki, hanem tisztátalanná. Ezen tisztasági törvények egy részét – étkezési törvények – minden kétséget kizáróan felül írta az újszövetség. Egyelőre előttem sem világos, hogy melyeket nem, de bizonyos, hogy az újszövetség is beszél tisztátalanságról, aminek minden ellenkező híreszteléssel szemben nem az önkielégítéshez van köze.
Lap alján válaszolok, mert szűkül a csík.
Még valami:
“Ez közel, s távol nem az erkölcsi része a törvénynek, hanem konkrétan a megigazulást szolgáló részeiről szól.”
Én nem tudok különbséget tenni az erkölcsi és a megigazulást szolgáló részei között a törvénynek. Hiszen az ószövetség lényege éppen az volt, hogy _minden egyes_ parancsolatát be kellett tartani a Törvénynek a megigazuláshoz. Ha valaki egyet is elvétett, bukta a megigazulást.
Azt sem értem, hogy az ünnepek, napok, esztendők, miért lennének a megigazulás eszközei? Ezt miből gondolod?
A 2Tim3,16-17 pedig egyáltalán nem mond ellent annak, amit a szerző vagy én írok, és szerintem téged sem igazol.
„Ha arra akarják rávenni gyülekezeti vezetők az embereket, hogy a törvény megigazulást szolgáló elemeit tartsák be, például tartsanak be konkrét rituálékat azzal, hogy az elfogadhatóbbá tesz Isten előtt, akkor a bejegyzés helyénvaló.”
Igen, ez az írás pontosan erről szólt, olvasd el újra, semmi eretnekség nem volt benne. Az viszont neccesebb, amiket te írtál, mert:
„Ha a gyülekezeti vezetőknek csak az a vélelmezett bűnük, hogy merik prédikálni például a tízparancsolat érvényességét akár a szombat-tartással is, akkor ez egy eretnekség.”
Tudod egyáltalán, mi a bibliai tízparancsolat? Hát ez:
2.Mózes34:
10. Ő pedig monda: Ímé szövetséget kötök; a te egész néped előtt csudákat teszek, a milyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között, és meglátja az egész nép, a mely között te vagy, az Úrnak cselekedeteit; mert csudálatos az, a mit én cselekszem veled.
11. Jegyezd meg magadnak a mit ma parancsolok néked. Ímé kiűzöm előled az Emoreust, Kananeust, Khittheust, Perizeust, Khivveust, Jebuzeust.
12. Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, a melybe bemégy, hogy botránkozásra ne legyen közötted.
13. Hanem oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok ki berkeiket.
14. Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.
15. Hogy valamiképen szövetséget ne köss annak a földnek lakosaival, hogy a mikor isteneiket követvén paráználkodnak, és áldoznak az ő isteneiknek, és meghívnak téged, egyél az ő áldozatukból.
16. És feleséget ne végy az ő leányaik közül a te fiaidnak, hogy mikor paráználkodnak az ő leányaik isteneiket követvén, a te fiaidat is paráználkodásra vigyék, az ő isteneiket követvén.
17. Ne csinálj magadnak öntött isteneket.
18. A kovásztalan kenyér innepét megtartsad: hét nap egyél kovásztalan kenyeret, a mint megparancsoltam néked, az Abib hónap ideje alatt; mert Abib hónapban jöttél ki Égyiptomból.
19. Mindaz a mi az anyja méhét megnyitja, enyém legyen, és minden hímbarmod is, a mely a te tehenednek vagy juhodnak első fajzása.
20. De a szamárnak első vemhét juhon váltsd meg; ha pedig nem váltod, szegd nyakát. Fiaid közül minden elsőszülöttet megválts, és ne jöjjön üresen előmbe senki.
21. Hat napon munkálkodjál, a hetedik napon pedig pihenj; szántás és aratás idején is pihenj.
22. A hetek innepét is megtartsd a búza zsengének aratásakor; meg a betakarás innepét is az esztendő végén.
23. Háromszor esztendőnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt.
24. Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor.
25. Áldozatom vérét ne ontsd ki kovász mellett, és a husvét innepének áldozatja ne maradjon meg reggelig.
26. Földed zsengéiből az elsőt vidd fel az Úrnak a te Istenednek házába. Ne főzz gödölyét az anyja tejében.
27. És monda az Úr Mózesnek: Írd fel ezeket a szavakat; mert ezeknek a szavaknak értelme szerint kötöttem szövetséget veled és Izráellel.
28. És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírá a táblákra a szövetség szavait, A TÍZ PARANCSOLATOT.”
Hogy akarod ezt te betartani? Ennek miféle érvénye van ma? Áldozatod vérét ne ontsd ki kovász mellett? Milyen áldozatot áldoznál Jézus Krisztus áldozatának alternatívájaként?
„Ez utóbbi esetben a szerző teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a törvényt és a hitet Pál következetesen és kizárólag a megigazulás eszközeiként állítja egymással szemben.”
A megigazulás ESZKÖZE az áldozat. Vagy az ószövetségi állatáldozati rendszer, vagy az újszövetség, ahol maga Jézus Krisztus lett a megigazulás eszköze.
„Azaz igenis erőlködjék az, akinek erőlködnie kell.”
A “tökéletességre törekvő erőlködést” illusztrálnám a saját esetemmel:
amikor megtértem, és olvastam a böjtről a Bibliában, nagyon megijedtem. Mi van, ha ezt nem tartom be kellőképpen? Ezért elhatároztam, hogy, bár nincs a rendszeressségre semmiféle utasítás, de én mégis tartom magam egy rendhez ebben, ami által biztos lehetek abban, hogy ez ellen a (törvény) ellen nem vétek. És kigondoltam, hogy heti két nap nem lesz sem túl megerőltető, de nem is kevés, éppen jó. És ezt tartottam egy darabig, aztán később összevissza, de mindig igyekeztem a böjtre nagy hangsúlyt fektetni. Ennek következtében igen rövid időn belül úgy lefogytam, hogy tíz évig(!) egyáltalán nem volt vérzésem (!) És hamar kórosan túlevővé váltam az éhezések miatt, abból pedig nem tíz, hanem húsz (!) év múlva keveredtem ki. Hát ennyit arról a csodálatos mondatról, hogy „Azaz igenis erőlködjék az, akinek erőlködnie kell.”
Nagyon sok (gyakorlatilag minden) „keresztény dolgot” kivett a kezemből az Isten, mert mindenbe görcsösen kapaszkodtam, úgy féltem. Hogy megmutassa, Ő tényleg velem van, Ő van velem és nem én vagyok Ővele. Már ha érted a különbséget.
Hogy mit tanít az újszövetség a törvényről, annak az összefüggő tanításait nem érdemes ERETNEKSÉGNEK minősíteni, csak azért, mert van egy kiragadott ige, amivel ezeket tromfolhatod. Erre nem árt odafigyelni, hogy te magad ne keveredj hamisságba.
Egy kis emlékeztető arról, hogy összefüggően mit tanít az ige a törvényről:
zsidó 7
11. Ha tehát a lévitai papság által volna a tökéletesség (mert a nép ez alatt nyerte a törvényt): mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?
12. Mert a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is.
13. Mert a kiről ezek mondatnak, az más nemzetségből származott, a melyből senki sem szolgált az oltár körül;
14. Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, a mely nemzetségre nézve semmit sem szólott Mózes a papságról.
15. És még inkább nyilvánvaló az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint áll elő más pap,
16. A ki nem testi parancsolatnak törvénye szerint, hanem enyészhetetlen életnek ereje szerint lett.
17. Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.
18. Mert az előbbi parancsolat eltöröltetik, mivelhogy erőtelen és haszontalan,
19. Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, a mely által közeledünk az Istenhez.
1.Tim.1.
7. Kik törvénytanítók akarván lenni, nem értik, sem a miket beszélnek, sem a miket erősítgetnek.
8. Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele,
9. Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért.
10. Paráznákért, férfifertőztetőkért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért, és a mi egyéb csak az egészséges tudománynyal ellenkezik,
Gal.5.
1. Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával.
2. Ímé, én Pál mondom néktek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus néktek semmit sem használ.
3. Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, a ki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani.
4. Elszakadtatok Krisztustól, a kik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek.
5. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.
6. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.
7. Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?
8. Ez a hitetés nem attól van, a ki titeket hív.
9. Kis kovász az egész tésztát megkeleszti.
10. Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de a ki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen.
11. Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis? Akkor eltöröltetett a kereszt botránya.
12. Bárcsak ki is metszetnék magukat, a kik titeket bujtogatnak.
13. Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.
14. Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
15. Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emészszétek.
16. Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
17. Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.
18. Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.
19. A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: ……
22. De a Léleknek gyümölcse:…….
23. Az ilyenek ellen nincs törvény.
24. A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
25. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.
Gal.2.
16. Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.
18. Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé.
19. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.
20. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
21. Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.
gal.3.
2. Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?
7. Értsétek meg tehát, hogy a kik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai.
9. Ekként a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal.
10. Mert a kik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.
11. Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él.
12. A törvény pedig nincs hitből, hanem a mely ember cselekeszi azokat, élni fog azok által.
13. Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ:
14. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.
15. Atyámfiai! ember szerint szólok. Lám az embernek megerősített testámentomát senki erőtelenné nem teszi, sem ahhoz hozzá nem ád.
16. Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, a ki a Krisztus.
17. Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten először megerősített a Krisztusra nézve, a négyszázharmincz esztendő multán keletkezett törvény nem teszi erőtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet.
18. Mert ha törvényből van az örökség, akkor többé nem ígéretből; Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt az Isten.
19. Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, a míg eljő a Mag, a kinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében.
20. A közbenjáró pedig nem egyé, Isten ellenben egy.
21. A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, a mely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.
22. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek.
23. Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.
24. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.
25. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.
26. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.
27. Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.
28. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.
29. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.
1Kor 15,56
A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény.
róma8
3. Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.
4. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.
12. Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk:
13. Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.
Róma9:31-32.
Izráel ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére.
Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe,
róma7.
4. Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, a ki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.
5. Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak;
6. Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, a mely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.
7. Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad.
8. De a bűn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn.
9. Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn,
10. Én pedig meghalék; és úgy találtaték, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van.
11. Mert a bűn alkalmat vévén, ama parancsolat által megcsalt engem, és megölt általa.
12. Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.
13. Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt inkább a bűn az, hogy megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált szerez, hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által.
róma3.
20. Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
21. Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, a melyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták;
22. Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek. Mert nincs különbség,
23. Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.
24. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,
25. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,
26. Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való.
27. Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem; hanem a hit törvénye által.
28. Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.
29. Avagy Isten csak a zsidóké-e? Avagy nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is.
30. Mivelhogy egy az Isten, a ki megigazítja a zsidót hitből és a pogányt hit által.
31. A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.
róma4.
1. Mit mondunk tehát, hogy Ábrahám a mi atyánk nyert volna test szerint?
2. Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt.
3. Mert mit mond az írás: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul.
4. Annak pedig, a ki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint;
5. Ellenben annak, a ki nem munkálkodik, hanem hisz abban, a ki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul.
6. A mint Dávid is boldognak mondja azt az embert, a kinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül.
7. Boldogok, a kiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és a kiknek elfedeztettek az ő bűneik.
8. Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít.
9. Ez a boldogság tehát a zsidónak, vagy a pogánynak is tulajdoníttatik-é? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak a hit tulajdoníttaték igazságul.
10. Miképen tulajdoníttaték tehát? Körülmetélt vagy körülmetéletlen állapotában? Nem körülmetélt, hanem körülmetéletlen állapotában.
11. És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanusított hite igazságának pecsétjéül nyerte: hogy atyja legyen mindazoknak, a kik körülmetéletlen létökre hisznek, hogy azoknak is tulajdoníttassék az igazság;
12. És hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, a kik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánknak Ábrahámnak körülmetéletlenségében tanusított hitének nyomdokait.
13. Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.
14. Mert ha azok az örökösök, kik a törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret:
15. Mert a törvény haragot nemz: a hol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen.
16. Azért hitből, hogy kegyelemből legyen; hogy erős legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, a ki mindnyájunknak atyánk
17. (A mint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged) az előtt, az Isten előtt, a kiben hitt, a ki a holtakat megeleveníti, és azokat, a melyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket.
18. A ki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, a szerint, a mint megmondatott: Így lészen a te magod.
19. És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére;
20. Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek,
21. És teljesen elhitte, hogy a mit ő ígért, meg is cselekedheti.
22. Azért is tulajdoníttaték néki igazságul.
23. De nemcsak ő érette iratott meg, hogy tulajdoníttaték néki igazságul,
24. Hanem mi érettünk is, a kiknek majd tulajdoníttatik, azoknak tudniillik, a kik hisznek Abban, a ki feltámasztotta a mi Urunkat a Jézust a halálból,
25. Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.
róma5.
1. Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,
Ribizlibogyó
Szedd össze magad.
Sfi,
“Értem, tehát kiragadunk egy mondatot egy egész levél kontextusából és abban véljük bizonyítottnak igazunkat?”
Egyáltalán nem gondolom, hogy kiragadom a levél kontextusából, sőt, úgy gondolom, hogy nem csak a levél, de az egész Újszövetség kontextusában megállja a helyét. Ld. például az, amit a szőlőtöves példázatról írtam. Az általad való leszűkítést nem tartom a magam részéről megalapozottnak. Sokkal inkább egy hitmozgalmi beidegződésnek, ami jó eszközül szolgál az emberek (sikertelen) kordában tartásához.
“Azaz, már a törvény idején is ez volt igaz.”
Sőt, a Törvény előtt is. Ld. Ábrahám.
Természetesen tisztában vagyok a törvény különböző részeivel (tisztasági, erkölcsi, rituális, stb.), azonban jelen téma alapján irreleváns, hiszen maga Pál mondja a galatáknak: ha valaki körülmetélkedik, köteles betartani az egész Törvényt (szőröstül-bőröstül), sőt, Krisztus neki _semmit_ nem használt. Egész egyszerűen azért, mert kétféle módon lehet Istennel kapcsolatba kerülni és közösségben maradni: a Törvényen keresztül vagy kegyelemből hit által Krisztus érdeme miatt. Ha valaki a Törvényt választja, annak minden parancsolatot (rituális és tisztasági és erkölcsi) be kell tartania maradéktalanul, mert csak ez felel meg Isten tökéletes elvárásainak. Ez azonban lehetetlen minden halandónak, kivéve Krisztust. Ő betöltötte maradéktalanul a Törvényt, és Isten kegyelemből az Ő igaz voltát ajándékozza nekünk. Ez teljesen független a törvénynek való megfelelésünktől.
A különbség a véleményünk között egyébként gyakorlati szempontból nem nagy, de véleményem szerint kritikus. Jelen blog szempontjából pedig központi fontosságú. Mindketten fontosnak tartjuk betartani a Törvény erkölcsi parancsait. Talán abban különbözünk (ha egyáltalán), hogy én tudomásul veszem, hogy attól, hogy nagyon elhatározom, hogy betöltöm azt, még nem fogom tudni betartani. Én nem is arra koncentrálok, hogy betartsam az erkölcsi tanítást, inkább arra, hogy nap mint nap közösségben legyek Krisztussal, aki előidézi bennem a szükséges változásokat.
Ha egy prédikátor állandóan azt hangsúlyozza, hogy mi a törvény erkölcsi mércéje, és azt nekünk be kell tartanunk, igenis erőlködnünk kell ezirányban, az bizony előbb-utóbb szellemi erőszakhoz, abúzióhoz vezethet. Erről szól ez a cikk, és ha ezzel nem értesz egyet, akkor egy nagyon fontos elemét mulasztod el ennek az egész témának.
Felmerül a kérdés, hogy akkor hogyan lehet jól tanítani az embereket a Törvény erkölcsi parancsolataira (amik fontosak, hasznosak ld. 2Tim3,16)? Mert igenis kell tanítani ezeket! Véleményem szerint úgy, hogy mellette hangsúlyozzuk, hogy nem tudjuk ezeket a parancsolatokat a saját erőnkre és erőfeszítésünkre támaszkodva megcselekedni, hanem nap mint nap Isten Szellemére kell támaszkodnunk, Istentől kell erőt merítenünk, aki ad is erőt nap mint nap, Krisztus érdeme miatt. Így folyamatosan alázatban maradunk (hiszen nincs mivel dicsekednünk) és a Törvény valóban betöltötte a Krisztushoz vezető szerepét.
Előrebocsájtom, szerintem ez a vita túlterjeszkedik a blog lehetőségein. Nehezen követhetővé válik miközben túl sok szálon kell egyszerre érdemben reagálni.
Először is tévedés, hogy Ábrahám idején még ne lett volna törvény. Már legalább a noahita (Noénak és az őt megelőző kornak – s benne az egész emberiségnek adatott) törvények léteztek.
Ez vitánk szempontjából nem is mellékes ráadásul. Ugyanis a noahita törvények képezték az apostolok határozatának (Csel. 15,20-21) a „jogi” alapját. Itt de facto azt mondták nekik, hogy a zsidó vallás szerint a pogányokra vonatkozó noahita törvényeket tartsák be.
Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy az én leszűkítésemnek nevezed azt, amit maga Pál szűkít le igen következetesen a megigazulás témakörére. Krisztus „haszna” is ebben van számunkra, aki a mi megigazulásunkért támasztatott fel (Róm. 4,25), mely feltámadás, ha nem történt volna meg, semmi hasznunk sem lenne (1 Kor. 15,13-17). Ilyen értelemben, a megigazulás értelmében „semmit nem használ neki Krisztus”, ha a törvényt – és a levélben következetesen a megigazulás részeket érti alatta, a megigazulás eszközeit – valaki meg akarja tartani.
„Ha valaki a Törvényt választja, annak minden parancsolatot (rituális és tisztasági és erkölcsi) be kell tartania maradéktalanul, mert csak ez felel meg Isten tökéletes elvárásainak. Ez azonban lehetetlen minden halandónak, kivéve Krisztust.”
Nem mondtam, hogy lehetséges. Ellenkezőleg, megállapítottam, hogy kizárt. De ha nem vagy képes betartani a törvényt, az nem jogosít fel annak megszegésére Krisztus ide vagy oda. Sőt, ha Te Krisztusra hivatkozol, még inkább be kellene tartanod és akár erőfeszítéseket is tenned azért, hogy betartsd, mint azok, akik csak a bakok és tulkok vérében reménykedhettek. A mi igazságunknak nem kevesebbnek, hanem többnek kell lenni a farizeusok igazságánál. Tőlünk nem kevesebb váratik el, mint a tökéletesség. Jézus Krisztus nem azért tette meg a maga erőfeszítéseit, hogy Neked ne kelljen, hanem azért, mert Te minden erőfeszítésed ellenére sem lettél volna képes. Úgy egyébként is, ha Mesterünk a Gecsemáné kertben vért izzadva erőfeszítéseket tett, a legkevesebb, hogy tanítványai is vért izzadjanak a maguk Gecsemáné kertjükben. Nem mondom, hogy aki nem képes Istent így szeretni, azt Isten elveti, pokolba megy meg hasonló. De azt igen is mondom, hogy elvárható a tanítványtól, hogy így szeresse Mesterét.
Vissza lehet élni ezzel prédikációkban? Természetesen. Mindennel és mindennek az ellenkezőjével is vissza lehet élni. Ez nem lehet érv egy elvi vitában.
„Talán abban különbözünk (ha egyáltalán), hogy én tudomásul veszem, hogy attól, hogy nagyon elhatározom, hogy betöltöm azt, még nem fogom tudni betartani. Én nem is arra koncentrálok, hogy betartsam az erkölcsi tanítást, inkább arra, hogy nap mint nap közösségben legyek Krisztussal, aki előidézi bennem a szükséges változásokat.”
Ez egy technika, ami esetleg Nálad bevált a hibáid kezelésére. Azért élek a gyanúval, hogyha őszintébb lennél magadhoz, eszedbe jutna, hogy bizony tettél Te is erőfeszítéseket sokszor és eredményre is vezettek.
„Véleményem szerint úgy, hogy mellette hangsúlyozzuk, hogy nem tudjuk ezeket a parancsolatokat a saját erőnkre és erőfeszítésünkre támaszkodva megcselekedni, hanem nap mint nap Isten Szellemére kell támaszkodnunk, Istentől kell erőt merítenünk, aki ad is erőt nap mint nap, Krisztus érdeme miatt.”
Csak szólok, hogy folyamatosan hangsúlyozom vitánk során, mégsem veszed észre. Ha ugyanígy hallgat valaki prédikációt, könnyen abúzusként élheti meg, miközben az ő értő füleivel van gond valójában.
“Előrebocsájtom, szerintem ez a vita túlterjeszkedik a blog lehetőségein. ”
Egyetértek.
“Először is tévedés, hogy Ábrahám idején még ne lett volna törvény.”
Az a törvény, amiről a szerző, a Galata levél és én beszélünk még nem létezett, ahogy ezt Pál is megerősíti, az Ábrahámnak tett ígéretről szólva:
“Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített az Isten, a _négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény_ nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet.” (Gal 3,17)
Másrészt a noaita törvények nyilván erkölcsi törvények, nem pedig a megigazulást célzók, nemde?
“A mi igazságunknak nem kevesebbnek, hanem többnek kell lenni a farizeusok igazságánál.”
Csakhogy ez pont arról beszél, hogy a farizeusok a parancsolatokkal és szabályokkal nagyon magas fokon betartották a törvényt, de ez mégsem elegendő. Nem azáltal lesz a mi igazságunk több, mint a farizeusoké, hogy mi még jobban teljesítjük a törvény előírásait, hanem azért, mert Krisztus a _saját_ igazságát ajéndékozza nekünk kegyelemből, hit által! Az igazságunk teljesen független attól, hogy mennyire tartjuk be a törvényt! Pont ez a lényeg!
A hegyi beszéd célja pontosan az volt, hogy visszaadja a Törvénynek a szembesítő szerepét, hogy “nem vagy elég jó, Megváltóra van szükséged.” A farizeusok ugyanis külsőleg teljesíthető parancsolatokká hígitották a Törvényt, ezáltal elvették azt a hármas funkcióját, amiről a szerző is beszél a cikkben. Jézus a hegyi beszédben arra világít rá, hogy a belső valóság fontosabb, mint a látszólagos külső “sikeres” teljesítése a Törvénynek. Visszaemeli Isten mércéjét a teljesíthetetlen magasságba, hogy visszanyerje a szembesítő, Krisztusra mutató funkcióját.
“Tőlünk nem kevesebb váratik el, mint a tökéletesség.”
Így van, és ezt “teljesítettük” is, amikor kegyelemből hit által tökéletesekké lettünk Krisztusban, elfogadva a tökéletességet, mint ingyenes ajándékot.
“Vissza lehet élni ezzel prédikációkban? Természetesen. ”
Csakhogy ez a blog pont erről szól.
“Ez egy technika, ami esetleg Nálad bevált a hibáid kezelésére. Azért élek a gyanúval, hogyha őszintébb lennél magadhoz, eszedbe jutna, hogy bizony tettél Te is erőfeszítéseket sokszor és eredményre is vezettek.”
Ez több mint technika. Szerintem kulcsfontosságú, hogy valaki ezt megértse!
Igen, én is tettem erőfeszítéseket, és hoztak is eredményt – egy bizonyos ideig. Aztán pedig jött a kudarc, az önsajnálat, a kárhoztatás, az önvádlás a sikertelenségem miatt. Amióta viszont a “technikát” alkalmazom felszabadultam a teljesítménykényszer és kárhoztatás alól, és engedem, hogy Isten teremje meg az Ő gyümölcseit az életemben, alkalmas időben.
“Ha ugyanígy hallgat valaki prédikációt, könnyen abúzusként élheti meg, miközben az ő értő füleivel van gond valójában.”
Hohohó!!! Ha tudnád, hányszor hangzik el ez az érv egy abúzus közegben!! Ez a végső érv! “Nem a tanítással van a gond, hanem veled, mert nem megszentelt szívvel hallgattad”, stb…
Szerintem közelebb kerülünk a megoldáshoz, ha bevesszük a beszélgetésbe azt a témát, amiről egyik apostol sokat írt: a test cselekedetei, és azok “megöldöklése”. Leírta, hogy melyek a test cselekedetei, amiből nekem az jön le hogy a test alatt is többet ért, mint a fizikai testet. Persze ha jól emlékszem írja is, hogy a bűnös természetünkről van szó, ami bennünk marad megtérés után is. Ez az, amit meg kell ölnünk. Ez a természet bennünk sosem fogja “önként és dalolva” megtenni a Törvényt, várhatunk erre bármeddig.
A szellemi erőszakot azok a tanítók követik el szerintem, akik a kezdő hívőket zavarják össze mindenféle zavaros tanítással, azaz azokat, akik még gyengék és tudatlanok ahhoz, hogy hatékonyan meg tudják ölni a “test cselekedeteit”, illetve – és ez még durvább – nem értik még a kegyelmet sem. Sokszor ezek az emberek egyáltalán nem követnek el súlyos bűnöket, mégis olyan bűntudatuk van, mintha öltek volna, vagy házasságot törtek volna. Pl. amit ribizli írt: böjtölésről azt hitte, hogy az kötelező és hatalmas parancsolat (bárkire nézve, bármikor). Tuti, hogy ezt nem magától találta ki, valami tanító zavaros tanításából hozta össze szerintem.
Egyetértek, Endi. A test megöldöklése nagyon is ide kapcsolódik. Erre többször is felszólít az Ige, Pál a Római és Galata levélben is említi. Azzal is egyetértek, hogy ez nem fog “önként és dalolva”, magától megtörténni. A testi, bűnös természetet valóban nekünk kell megöldökölni, a fontos kérdés azonban az, hogy hogyan? Erőfeszítések és igyekezet árán vagy valahogy máshogy? Pál mindig összekapcsolja a test kívánságainak megöldöklését a Szellemmel való betöltekezéssel, a Szellemben járással. A Galata 5,16 is ezt írja:
“Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek”
Több fordítás ezt úgy hozza, hogy: “Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát nem fogjátok teljesíteni.”
Tehát úgy öldököljük meg a test kívánságait, hogy Szellemben járunk. Nem közvetlenül a test ellen harcolunk, hanem a Szellemben való járás által öldököljük meg a test kívánságait. Nem összeszorított foggal küszködünk, hogy ne tegyük a rosszat, hanem arra összpontosítunk, hogy Szellemben járjunk, és ennek gyümölcse lesz az, hogy a test kívánságait nem fogjuk teljesíteni.
Tehát ismét a kulcs az Istennel való élő közösség, aminek gyümölcse a karakter átformálódása (ld. Szellem gyümölcsei, ugyancsak a Galatában), ami így egyre inkább “isteni” lesz, azaz Isten Törvénye szerinti. Tehát a Törvény jó, sőt isteni, tökéletes! Azonban a Törvényhez való igazodásunk nem a saját erőfeszítésünk eredménye, hanem Isten munkája az életünkben.
“Azonban a Törvényhez való igazodásunk nem a saját erőfeszítésünk eredménye, hanem Isten munkája az életünkben.”
És saját erőfeszítéseink miért nem lehetnek eszközök Isten ezen munkájában?
“A testi, bűnös természetet valóban nekünk kell megöldökölni, a fontos kérdés azonban az, hogy hogyan? Erőfeszítések és igyekezet árán vagy valahogy máshogy?”
Mondjuk úgy, hogy “vájd ki azt és vesd el magadtól”? ;)
“A Galata 5,16 is ezt írja:
“Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek”
Több fordítás ezt úgy hozza, hogy: “Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát nem fogjátok teljesíteni.””
Tudtommal csak a katolikus Biblia írja így.
Ettől függetlenül van száz másik hely, ahol az van leírva, hogy ezt Neked kell megtenned, aktív módon. Nem pedig valami köldöknézegetés eredménye lesz. Ezzel eszem ágában sincs vitatni, hogy Isten Szellemére támaszkodva kell/lehet ezt megtenni. De tenni kell.
A legelterjedtebb angol fordítások is így hozzák (ASV, NKJV, NIV), Luther is így fordította és több magyar fordítás is (Káldi, Békés-Dalos, Ravasz László, …).
Az aktív megvalósítással egyetértek, én sem hiszem, hogy köldöknézegetéssel kellene töltenünk az életünket. Amiben különbözünk (?), hogy az aktivitásnak, erőfeszítésnek véleményem szerint nem a törvény betöltésére kell irányulnia, hanem Isten megismerésére és a Vele való közösségre. Ennek gyümölcse lesz a törvény szerinti élet. Míg ha a törvényt igyekszünk mindenáron betölteni a saját erőfeszítéseinkből, akkor kudarcra vagyunk ítélve (ld. Rm 7).
(Elnézést kérek, a most következő sorokat talán nem kellett volna megírnom. Fárasztó és bonyolult és tipikus “fejvallás”, sajnos. Isten bocsássa meg és adjon mindenkinek jobb és valódibb, igazabb igazságot ennél. De ha már megírtam…..).
Endi, igazad van, természetesen nem magamtól találtam ki, ez amolyan gyülekezeti trend volt, sok más egyébbel együtt. De mindezeken túl is nagyon hálás vagyok mind a gyülekezetnek, mind az Úrnak, hogy épp oda kerültem. Mert nagy hangsúlyt fektettek a személyes kapcsolatokra és az egyéni teljesítményre; ez a két dolog pedig hatékonyan akadályozza a szellemi elnyomást. Nem tudom, erről lesz-e szó, de vallásszociológiai kutatások szerint, ha a teljesítmény mindig a közösségnek van tulajdonítva és nem az egyénnek, az kisebbségi érzést okoz és erősíti a függőséget. Nem egy vallási csoportról hallottam már, ahol minden egyéni kezdeményezés, értelmezés, vagy pl. kiscsoportos bibliatanulmányozás be van tiltva, nehogy az a lázadás fészke legyen. (A szellemi elnyomáshoz ajánlott olvasmány, magyar munka: Török Péter: És (a)mikor destruktívak? Az új vallási mozgalmak szociológiája és hazai helyzete. Egyéb szakirodalom a szerzőtől: http://www.mtakpa.hu/kpa/search/slist.php?inited=1&pr_on=on&co_on=1&ty_on=1&la_on=&if_on=1&st_on=&url_on=1&cite_type=2&orderby )
Abban is teljesen igazad van, amit a testről írtál. A test szóval a Biblia az ember korlátolt, behatárolt mivoltát szimbolizálja. Vagyis egész egyszerűen azt, hogy teremtmény (és nem Isten). Minden teremtmény korlátozott, csak bizonyos határok között létezhet. Ezért minden teremtmény átéli azt az élményt, hogy beleütközik a korlátaiba, és ez kellemetlen, fájdalmas, kínos, sokszor elviselhetetlen érzés. Ez az, ami bűnre ösztökél; vagyis a bűn az, amikor az ember más úton próbál szembeszállni a korlátaival, mint amit Isten elfogad.
Mi a jó és a rossz megoldások közti alapvető különbség? Nem a konkrét cselekedet, hanem az a belső motiváció, amikor az ember nem nyugszik bele a teremtett mivoltába, hanem önerőből törekszik a korlátoktól való megszabadulásra, a tökéletesség elérésére, vagyis a teremtményi létének meghaladására. Ezt az indítékot teljesen világosan kimondja a Biblia az édenkerti kísértéskor. Az ember minden bűn elkövetésekor Isten pozíciójára tör, a korlátlanságot kívánja, mert nem képes belenyugodni a behatárolt létbe. Természetesen ez soha nem tudatosul; a bűn immanens lényege mégis az, hogy az ember nem fogadja el önmagát, megveti a korlátok közé szorított létét; és ezzel gyakorlatilag Istent kárhoztatja és utasítja el, mivel Ő teremtette ilyennek. Azért mondja a Biblia a megváltásról, hogy az megbékélés Istennel.
Persze nyilvánvaló, hogy mindez lebontható cselekedetekre is, pl. nyolc órát aludni általában nem bűn, káromkodni általában bűn. Mert a nyolc óra alvással az ember elfogadja, hogy nem mindenható, az életének vannak korlátai; a káromkodáskor viszont a gátolt helyzete miatti dühe, frusztráltsága kerül felszínre.
De nézzük meg, mire tanít bennünket a feddhetetlen Jób története, aki soha nem hibázott, mégis tele volt a szíve feddőzéssel, vádaskodással, haraggal, keserűséggel, önigazolással. (Ezeket nem a sátán ültette belé, csak a felszínre hozta azt, ami kísértés nélkül soha nem derült volna ki.) Jób számára Isten felismerése, megismerése, a Vele való személyes kapcsolat volt a megoldás. Ez a könyvének a végső konklúziója. Az Úr megjelent és magáról mesélt, egy szót sem vesztegetett Jób bajaira, egyetlen vigasztaló, sajnálkozó szó sem hangzik el. És azt sem mondta, hogy „_szedje össze magát_” és „_erőlködjön_”. Csupán letisztázta, hogy Jób most éppen hevesen vádaskodik és igazabbnak gondolja magát Istennél. Ezután egyszerűen önmagára tanította. Isten személye, a Vele való _közösség_ átélése mosta ki Jóbból a feddőzést, vádaskodást, haragot, keserűséget, önigazolást. Emiatt békélt meg Istennel és önmagával.
Bármilyen furcsa, nekünk is arra van szükségünk, hogy ne hibáztassuk Istent. A megoldás nem az erőlködés (ami mélyen belül az önelutasítás és önigazulás útja, és tele van hibáztatással), hanem az Istennel való közösség. Mert ez, és csakis ez teszi lehetővé a felsimerést: Isten és önmagam valós helyzetének, szerepének, különbségének megismerését, elfogadását. Azaz, amit feljebb már leírt Balati: az egyetlen megoldás a Teremtő és Megváltó Istennel való személyes kapcsolat. Önmagában természetesen a kapcsolat is nagyon korlátozottan élhető át; mégis, a Biblia szerint az örök élet pontosan Isten megismerésével egyenlő; a hit, remény és szeretet pedig azok a tapasztalatok, amik nem tartoznak a teremtett világ korlátozottságának törvénye alá: a hit, remény és szeretet soha nem múlik el.
Róma 7:24. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? 25. Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Mire tanít ez az ige? (Persze nem a legjobbat választottam). Isten felismerésének következménye az önismeret, aminek legbiztosabb jele a bűnbánat. Isten és az ember alapvetően különböző létállapota közötti különbség elismerése nem a törvény cselekedeteinek betartásában, de még csak nem is a hitben mutatkozik meg („Hiszed hogy az Isten egy? Jól teszed…”). Ennek megnyilvánulása a bűnbánat és a bűnért hozott véresáldozat. Enélkül senki sem közelítheti meg az Urat („ne jöjjön üresen előmbe senki.”). Ez a Biblia egyik legalapvetőbb tanítása. A bűneset óta senki sem közeledhet Istenhez bűnért hozott áldozat nélkül (Ábel – Káin). Bibliai értelemben vett vallás tehát nem létezik bűnért hozott véresáldozat nélkül (ezért a júdaizmus alapvetően különbözik az ószövetségtől, mert éppen a bűnért hozott áldozat hiányzik belőle. Ha az áldozat volna a júdaizmus központi fogalma, akkor nyilvánvalóan fel kellene ismerniük Jézus Krisztus megváltói szerepét).
A megigazulás eszköze a bűnért hozott áldozat, a módja pedig vagy a törvény megtartása vagy a kegyelemben való hit.
Ha a fókuszpont Istenről az ember különböző kapcsolati lehetőségeire tevődik (hit vagy cselekedetek), akkor az áldozat központi jelentősége is eltűnik, és ezzel út nyílik ahhoz, hogy a törvényből és a kegyelemből olyan turmixot hozzanak létre, amiben még a júdaizmus is az üdvösség alternatív útjává válik. Ez pedig (sok egyéb mellett) arra az eredményre vezet, hogy pl. Jézus második eljövetelének előfeltételeként hirdetik, hogy a jeruzsálemi templomban újra kell indítani az állatáldozati rendszert, ami teológiai paradoxon és egyértelmű Krisztus-tagadás.
Köszi, hogy ezt megosztottad. Nagyon érdekes meglátások!
„Az a törvény, amiről a szerző, a Galata levél és én beszélünk még nem létezett, ahogy ezt Pál is megerősíti, az Ábrahámnak tett ígéretről szólva:
Másrészt a noaita törvények nyilván erkölcsi törvények, nem pedig a megigazulást célzók, nemde?”
Tehát akkor mégis csak különválasztható erkölcsi jellemzői szerint? :)
Hanyagul megfeledkeztél azon érvemről, hogy az apostolok megtartandónak ítélték ezeket a noahita törvényeket egy olyan vita után, ahol éppen az volt a kérdés, hogy mennyire kell a pogányságból hívőkké váltaknak megtartaniuk a törvényt. (Ebből az is tudható, hogy utólag bizony a törvény részének tekintették ezt is, még ha történetileg meg is előzték ezen törvények a zsidóságnak adott törvényeket.) Az Apcsel 21,24-25-ben azt is megtudjuk, hogy a vitatárgya a szakrális részek megtartása volt, melyet viszont elvetettek. Ám például a zsidóságból lévő hívőkre már ez sem feltétlenül állt. Teljesen bevett volt, hogy bizony megtartották a napokat, stb. Mi több, Pál maga metélte körül Timóteust. Értem én, hogy mi lenne erre az ellenérv, de akkor is: azok a zsidók, akik közé ment, törvénytartók voltak és Pál ebben nem kívánta megzavarni őket.
Az sem mellékes, hogy az apostoli levelek tele vannak még a törvénynél is sokkal szigorúbb erkölcsi parancsokkal, rendeletekkel. Ezeket sem kell megtartani?
„Nem azáltal lesz a mi igazságunk több, mint a farizeusoké, hogy mi még jobban teljesítjük a törvény előírásait, hanem azért, mert Krisztus a _saját_ igazságát ajéndékozza nekünk kegyelemből, hit által! Az igazságunk teljesen független attól, hogy mennyire tartjuk be a törvényt! Pont ez a lényeg!”
Először is. Az igazságunk – amit például képviselünk – nem független attól, hogy mennyire tartjuk be a törvényt. A megigazult létünk független attól, hogy mennyire tartjuk be a törvényt. Ez két különböző dolog. Másodszor fenntartom, hogy nem szegheted meg a törvényt csak azért, mert nem tudod betartani, és mert Jézus kegyelmét élvezed. Ezen érvem elől is kitértél.
„Jézus a hegyi beszédben arra világít rá, hogy a belső valóság fontosabb, mint a látszólagos külső “sikeres” teljesítése a Törvénynek.”
Nem. Jézus arra mutat rá, hogy a belső valóság nélkül a külső sem „sikeres”. Ez nem fontossági sorrend, hanem egymásból következő dolog. Az viszont nem következik a Jézus által mondottakból, hogy a külső lehet akármilyen, mert a belső – szerintünk – rendben van.
„Így van, és ezt “teljesítettük” is, amikor kegyelemből hit által tökéletesekké lettünk Krisztusban, elfogadva a tökéletességet, mint ingyenes ajándékot.”
Ez csak és kizárólag a János levél szellemében működik. Azaz nem elfedezve és kezeletlenül hagyva bűneinket, hibáinkat. Meg hát, hogy elővegyem Jakabot is, hiszi a piszi. Ha nem követi a hitet cselekedet, akkor az hulla és szaga van.
„“Vissza lehet élni ezzel prédikációkban? Természetesen. ”
Csakhogy ez a blog pont erről szól.”
Csak épp a konkrét visszaélésekről nem szólt ez a bejegyzés. S mint látható nem feltétlenül a tanításban van a hiba. Ugyanis el tudok képzelni olyan konstellációt, melyben az általad képviselt tanítás vezet abúzushoz és olyat, amiben az általam képviselt nem vezet abúzushoz. Ennek sokkal több köze van az emberi kvalitásokhoz, érzékenységhez, szeretethez.
„Igen, én is tettem erőfeszítéseket, és hoztak is eredményt – egy bizonyos ideig. Aztán pedig jött a kudarc, az önsajnálat, a kárhoztatás, az önvádlás a sikertelenségem miatt. Amióta viszont a “technikát” alkalmazom felszabadultam a teljesítménykényszer és kárhoztatás alól, és engedem, hogy Isten teremje meg az Ő gyümölcseit az életemben, alkalmas időben.”
Rizsa. A technikáról. Pontosan tudható, hogy számos embert éppen a teljesítménykényszer sarkall megfelelő eredményre. Jézus kicsit sem veti el a félelem által generált engedelmességet. Sőt azt mondja, hogy „gonosz és rest”, aki a félelemre hivatkozva nem engedelmeskedik.
„Hohohó!!! Ha tudnád, hányszor hangzik el ez az érv egy abúzus közegben!! Ez a végső érv! “Nem a tanítással van a gond, hanem veled, mert nem megszentelt szívvel hallgattad”, stb…”
Először is én nem ezt mondtam, ne adj a számba ilyet! Én azt mondtam, hogy nem érti, félreérti, másképp érti a prédikációt. Itt vagyunk Te meg én. Adott a Biblia. Két ellentétes nézetet képviselünk. Ráadásul úgy hiszem, egyikünk felfogóképességével sincs különösebb baj. Húzzuk le a Bibliát a wc-n, mert a szerző szándékával akár tökéletesen ellentéteset is kiolvasnak belőle az emberek?
Nem a tanítások, hanem elsősorban a tanítók méretnek meg a gyümölcseik szerint. Az igazság nem függhet attól, hogy engem tönkre tesz, vagy felemel.
Másodszor pedig: na és akkor mi van? Őszinte fájdalommal gondolok sok tönkre ment keresztény emberre, kivált, ha abba magukat Isten szolgáiként beállító emberek szóltak bele illetéktelenül és károsan. De azért nézzük csak józanul a dolgot! Mindig kettőn áll a vásár, ez pedig sokszor játszma. Játszma, melyben nincs valódi nyertes, mégis a szereplők egyfajta Ézsaúként az alkalmi nyereség kedvéért veszni hagynak nagyobb nyereséget. Hasonló ez a családi erőszakhoz. Amikor az áldozat újra és újra visszatér az üldözőhöz. Ha esetleg elválik és megszabadul tőle, majdnem biztos, hogy legközelebb is ilyen társat talál magának. Mert van benne erre egy igény, ami jó eséllyel valami otthonról hozott minta követése. Ebből a játszmából csak kiszállni lehet, rendszerint radikálisan és aligha sérülésmentesen.
Az emberek sokszor ilyenek az egyházban is. Fogyasztásra vannak nevelve, hát fogyasztanak. Évszázadokon keresztül arra kondicionálták a hívőket, hogy el kell fogadniuk, amit a pulpitusról a beavatottak mondanak. Erre is van igényük, hát kiszolgálják őket.
Különösen Magyarországon látok komoly problémát ebben, ahol a lakosság jelentős része funkcionális analfabéta. Ott, ahol egyébként negyven éven keresztül megtanultak a sorok között olvasni egyfajta módon. Felszabadulva meg azt hiszik, hogy eme tudományt el lehet vetni. Holott most kellene igazán résen lenni, mert az igazság az, hogy ma nagyobb és szövevényesebb a szemfényvesztés, mint eddig bármikor. Kommunikáció a világ. S ebben a világban menthetetlenül vész el, aki csak arra hagyatkozik, hogy valakiben bíznia kell, s attól csak elfogadni, amit mond.
Sőt felnőtt egy generáció, aki nem is tapasztalta a sorok között olvasás művészetét.
Tehát egyfelől elidegeníthetetlen az ember személyes felelőssége, hogy amit hallgat, abból mit vesz be és mit nem. Másfelől pedig ezen elemeket ki kellene venni a vitából, mert mi az igazságot keressük, függetlenül annak hatásától.
„Az aktív megvalósítással egyetértek, én sem hiszem, hogy köldöknézegetéssel kellene töltenünk az életünket. Amiben különbözünk (?), hogy az aktivitásnak, erőfeszítésnek véleményem szerint nem a törvény betöltésére kell irányulnia, hanem Isten megismerésére és a Vele való közösségre.”
A törvény betöltésére való igyekvés része az Isten kendőzetlenebb megismerésének és a Vele való közösség mélyítésének.
Tulajdonképpen egyszer le kellene írni, hogy praktikusan mit értünk erőfeszítés alatt. Előhozakodok én egy példával. Egyszer valaki azt mondta, hogy a „kerüljétek a paráznaságot” nyugodtan úgy értendő, hogyha szembe jön az utcán, átmegyek a másik oldalra. Vagy a „mindent szabad nekem” felkiáltással akkor se térek ki előle, ha félre akarnak rántani.
Szia Sfi,
Fú, ez most már tényleg annyira szerteágazó lett, hogy nem tudok mindenre reflektálni, de néhány pontot azért tisztázok, aztán megpróbálok visszatérni az eredeti kérdéshez.
“Másrészt a noaita törvények nyilván erkölcsi törvények, nem pedig a megigazulást célzók, nemde?”
Tehát akkor mégis csak különválasztható erkölcsi jellemzői szerint? :)”
Itt csupán a te érvelésedet használtam. Természetesen el lehet különíteni a törvény erkölcsi, tisztasági, rituális, stb. részeit. Ami nekem még nem világos, hogy mi alapján határozod meg, hogy a törvény mely részei feltételei a megigazulásnak? Bevallom, én nem tudom elkülöníteni a megigazulást célzó részeket az erkölcsiektől. Véleményem szerint az ószövetség lényege és feltétele a teljes Törvény betartása. Ha valaki maradéktalanul betartotta a Törvényt, az nyerte el és tartotta meg a megigazulást. Ha valaki ezt nem tudta megtenni (senki), az a Törvény átkát vonta magára.
“Ezeket sem kell megtartani?”
Dehogynem! Ez a cél.
“Először is. Az igazságunk – amit például képviselünk – nem független attól, hogy mennyire tartjuk be a törvényt. A megigazult létünk független attól, hogy mennyire tartjuk be a törvényt. Ez két különböző dolog. Másodszor fenntartom, hogy nem szegheted meg a törvényt csak azért, mert nem tudod betartani, és mert Jézus kegyelmét élvezed. Ezen érvem elől is kitértél.”
Az igazság alatt nem a valóigazságra gondoltam, hanem az igaz-ságra, azaz igaz létre. Félreérthető voltam, mint az újfordítású Biblia :). Tehat én is a megigazult voltunkra, ha úgy tetszik igazságosságunkra gondoltam.
Abban egyetértünk, hogy nem szeghetem meg a törvényt a kegyelemre hivatkozva. Teljesen világos. A kegyelem nem lehet ürügy vagy kifogás a bűnre. Egyetértek ezzel, valószínűleg valamit rosszul fogalmaztam korábban, ha azt gondoltad, hogy ezt gondolom. Mellékes tény, hogy attól még fogok bűnt elkövetni, de ezt te sem vitatod.
“Nem. Jézus arra mutat rá, hogy a belső valóság nélkül a külső sem „sikeres”. Ez nem fontossági sorrend, hanem egymásból következő dolog. Az viszont nem következik a Jézus által mondottakból, hogy a külső lehet akármilyen, mert a belső – szerintünk – rendben van.”
Egyetértek.
“Ez csak és kizárólag a János levél szellemében működik. Azaz nem elfedezve és kezeletlenül hagyva bűneinket, hibáinkat. Meg hát, hogy elővegyem Jakabot is, hiszi a piszi. Ha nem követi a hitet cselekedet, akkor az hulla és szaga van.”
Ezzel is egyetértek. Ha jól emlékszem, írtam már korábban, hogy nyilván az Istennel való közösségünknek a gyümölcse a Törvénynek való egyre jobban megfelelés. Jakabnak teljes mértékben igaza van. Az is tény, ha valaki nem rendezi a bűneit keresztényként, az az Istennel való közösségét mérgezi, aminek hosszútávú eredménye extrém esetben akár az üdvösség elvesztése (vagy inkább feladása, az arról való lemondás) lehet. Tehát fontos minél előbb megvallani, lerendezni vétkeinket.
“Csak épp a konkrét visszaélésekről nem szólt ez a bejegyzés. ”
De igen, a Törvény helytelen használatáról szólt a bejegyzés, a törvénykezésről. Amikor folyamatosan csak elvárásokat támasztunk emberekkel szemben, hogy ők nyomorultul érezzék magukat és bűntudatból engedelmeskedjenek a vezetőknek, és nem arra használjuk a Törvényt, amire adatott: hogy Krisztushoz “kényszerítsen” minket nap mint nap. Lehet, hogy a lefordított rész ebben nem volt teljesen világos, de a könyv többi része világossá teszi.
“Rizsa. A technikáról. Pontosan tudható, hogy számos embert éppen a teljesítménykényszer sarkall megfelelő eredményre. Jézus kicsit sem veti el a félelem által generált engedelmességet. Sőt azt mondja, hogy „gonosz és rest”, aki a félelemre hivatkozva nem engedelmeskedik.”
Ebben nem értünk egyet. A rizsát pedig kikérem magamnak. Részemről nem volt rizsa, maximum számodra tűnt annak. A gonosz és rest szolgának nem az volt a baja, hogy a félelem miatt nem engedelmeskedett, hanem, hogy a saját téves istenképét vetítette ki Istenre: úgy tudta, hogy Isten ott is arat, ahol nem vet. Nem hiszem, hogy Isten valaha is a félelmeinket használja fel, hogy engedelmességre kényszerítsen minket. Milyen Atya lenne az ilyen?
“Először is én nem ezt mondtam, ne adj a számba ilyet! ”
Nem mondtam, hogy mondtad. Amit utána írsz, azzal pedig mélyen egyetértek.
“Tulajdonképpen egyszer le kellene írni, hogy praktikusan mit értünk erőfeszítés alatt. Előhozakodok én egy példával. Egyszer valaki azt mondta, hogy a „kerüljétek a paráznaságot” nyugodtan úgy értendő, hogyha szembe jön az utcán, átmegyek a másik oldalra. Vagy a „mindent szabad nekem” felkiáltással akkor se térek ki előle, ha félre akarnak rántani.”
Na végre! Szerintem ez a félreértésünk fő oka. A példádban, természetesen menj át a másik oldalra! Amit hatalmunkban van megtenni, mert képesek vagyunk rá, azt tegyük meg! Amikben pedig gyengéknek bizonyulunk és elbukunk újra és újra, azok miatt pedig menjünk az Úrhoz, ha kell újra és újra és újra, hogy megbánjuk és erőt kérjünk a változásra.
Amiről a cikk szól azt az érti igazán, aki átélte milyen egy törvénykező közegbe járni. Állandóan a törvényt hangsúlyozzák, kárhoztatják azokat, akik nem tudnak a törvény szerint élni. Az emberek pedig igyekeznek, de mindenkinek az életében vannak területek, ahol küszködnek, és egész egyszerűen nem sikerül úrrá lenni a személyiségükön, vágyaikon, stb. Számukra nem az a megoldás, hogy “igyekezz jobban!”, mert nem tudnak jobban igyekezni, pedig csak ezt hallják. Ezáltal egyre jobban eltávolodnak Istentől is, hiszen csak azt hallják, hogy Isten így nem fogadja el őket. Ezáltal pont attól szakítják el őket, aki meg tudná változtatni őket. Nekik pont azt kellene hallaniuk, hogy annak ellenére, hogy nem tökéletesek, Isten szereti és elfogadja őket Krisztus miatt. Nyugodtan mehetnek Istenhez, Ő megbocsát nekik és közösséget vállal velük. Ebben a közösségben fognak aztán megváltozni, és azokon a területeken, ahol saját erejükből csak erőlködnek eredménytelenül, Isten majd gyógyulást és változást hoz. De addig is elfogadja őket.
Tehát, nem mondom, hogy nem kell tenni semmit, vagy nem kell kerülni a törvénytelenséget, csak azért mert “nem vagyunk a törvény alatt”. Én az erőfeszítés alatt a saját erőre való támaszkodást értem, ahelyett, hogy az Istennel való közösségből és Isten szelleméből fakadó erő által élnénk.
Nagyjából, de a téma nagyon sokrétű.
“Fú, ez most már tényleg annyira szerteágazó lett,…”
Én szóltam… ;)
“Ami nekem még nem világos, hogy mi alapján határozod meg, hogy a törvény mely részei feltételei a megigazulásnak? Bevallom, én nem tudom elkülöníteni a megigazulást célzó részeket az erkölcsiektől. Véleményem szerint az ószövetség lényege és feltétele a teljes Törvény betartása. Ha valaki maradéktalanul betartotta a Törvényt, az nyerte el és tartotta meg a megigazulást. Ha valaki ezt nem tudta megtenni (senki), az a Törvény átkát vonta magára.”
Valóban. A teljes törvényt meg kellett, mi több, meg kell tartaniuk azoknak, akik a jó lelkiismerettel akarnak Istennel járni. Csak egyszerűen vannak a törvénynek olyan pontjai, melyek Jézusban kifejezetten be lettek töltve. Ilyenek jellemzően a rituális törvények. Azaz nem kell már áldozatot bemutatni például a bűnökért, mert ez egyszer és mindenkorra betöltetett. De ugyanilyen rituális tett a körülmetélés is. Tehát még egyszer. Nem azt mondom, hogy ezt nem kell betartani a törvényből, hanem azt, hogy ez már be van tartva egyszer és mindenkorra.
Szerintem ettől jól elválaszthatók a törvény azon részei, melyek a bűnöket határozzák meg konkrétan. Ebben “csak” az a változás, hogy a bűnökért elszenvedni rendelt büntetést Jézus elszenvedte egyszer és mindenkorra. Nem hiszem, hogy akár a te blogodban, vagy akár Sytka blogjában még ne hozakodtam volna elő azzal és ne fejtettem volna ki, hogy Isten a világot kizárólag három dolog tekintetében feddi (Ján. 16,8-11). Legfeljebb ismétlem magam. Bűn tekintetében tehát csak azért feddi a világot Isten, mert nem hisznek Jézus Krisztusban. Azaz az evangelizációk témája ne pl. a paráznaság legyen. Azért, mert ezért ki van fizetve a számla. Ez már a világ számára sem vádpont, nem hogy a keresztények számára lenne az. De ettől még feladat a paráznaságtól való tartózkodás, hiszen ez a cselekedet a test (világ) cselekedete, s a világ fejedelme megítéltetett, akivel nem kellene azonosulni. Sem természetében, sem sorsában nem kellene osztozni.
Ezen kívül vannak még a tisztasági törvények, melyek úgy tűnik sokszor inkább valami szimbolikát fejeznek ki. Ezért ma már nem a szó szerinti betartására van igény, vagy egyszerűen Isten konkrétan megtisztított dolgokat. Például ilyenek az étkezési törvények, melyekről expressis verbis le van írva, hogy Isten minden teremtett állata eledelre alkalmas és Isten azokat megtisztította.
“Csak épp a konkrét visszaélésekről nem szólt ez a bejegyzés. ”
De igen, a Törvény helytelen használatáról szólt a bejegyzés, a törvénykezésről. Amikor folyamatosan csak elvárásokat támasztunk emberekkel szemben, hogy ők nyomorultul érezzék magukat és bűntudatból engedelmeskedjenek a vezetőknek, és nem arra használjuk a Törvényt, amire adatott: hogy Krisztushoz “kényszerítsen” minket nap mint nap. Lehet, hogy a lefordított rész ebben nem volt teljesen világos, de a könyv többi része világossá teszi.””
Bizony lehetséges. Ezért hiányoltam a példákat, melyek kiemelik a mondanivalót a teoretikus környezetből, ezáltal érthetőbbé válik. De mint egy későbbi bejegyzésből kiderült, várhatók ilyenek. Ezért várok.
“A gonosz és rest szolgának nem az volt a baja, hogy a félelem miatt nem engedelmeskedett, hanem, hogy a saját téves istenképét vetítette ki Istenre: úgy tudta, hogy Isten ott is arat, ahol nem vet. Nem hiszem, hogy Isten valaha is a félelmeinket használja fel, hogy engedelmességre kényszerítsen minket. Milyen Atya lenne az ilyen?”
Minden esetre Jézus kicsit sem utasítja el, hanem megerősíti ezt az Isten képet és a szolga ellen használja fel érvként. Számtalanszor tapasztaljuk, hogy Isten ott is arat, ahol nem vet. Kár is ezen rágódni. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy az ő emberi fogalmaik szerint jobbnak gondolják Istent, mint amit Isten gondol magáról.
“Én az erőfeszítés alatt a saját erőre való támaszkodást értem, ahelyett, hogy az Istennel való közösségből és Isten szelleméből fakadó erő által élnénk.”
Miért szükségszerű szembeállítani a “saját erőre” támaszkodást az Istenből fakadó erővel?
Ha kenyeret akarok látni az asztalomon, nem kenyérért fogok imádkozni, hanem elmegyek dolgozni és megveszem a kenyeret és hálát adok érte. Ha akadályokba ütközöm ebben, akkor persze keresem Isten segítségét, de közben nem fogom feladni azt, hogy keressem a lehetőséget dolgozni. Bizony még az emberi erőfeszítés is Őt dicsőíti, ha a Belé vetett hitből fakad.
“Állandóan a törvényt hangsúlyozzák, kárhoztatják azokat, akik nem tudnak a törvény szerint élni.”
No meg itt lehet közöttünk félreértés. Egy bejegyzéssel arrébb már konkrétan leírtam, hogy a kárhoztatás nem eszköz. Úgy véltem, mikor azt mondom, hogy megigazultunk – így múlt időben és végérvényesen -, akkor evidens mások számára, hogy nincs kárhoztatás.
“Az emberek pedig igyekeznek, de mindenkinek az életében vannak területek, ahol küszködnek, és egész egyszerűen nem sikerül úrrá lenni a személyiségükön, vágyaikon, stb.”
A személyiségükön nem is kell, ez kifejezetten a Bibliával ellentétes üzenet. A személyiség adott, megismételhetetlen, lényegét tekintve megváltoztathatlan valóság. Például, ha valaki haragosabb természetű személyiség, keresztényként sem kell, hogy más legyen. Arra kell figyelnie inkább, hogy igazságos legyen, valamint, hogy mederben tartsa a megnyilvánulásait, vagy épp meg nem nyilávulásait.
A vágyakról pedig. Vágyni valami, vagy kiélni a vágyat, az két merőben különböző dolog. A törvény csak az utóbbit büntette, így nem is értelmezhető igazán a törvény és kegyelem összevetésében.
“Számukra nem az a megoldás, hogy “igyekezz jobban!”, mert nem tudnak jobban igyekezni, pedig csak ezt hallják. Ezáltal egyre jobban eltávolodnak Istentől is, hiszen csak azt hallják, hogy Isten így nem fogadja el őket.”
Következetesen azt a nézetet képviseltem a vitában, hogy a cselekedeteink nem többek, minthogy referencia önmagunk számára. Azaz a jó lelkiismeret garanciája. Azaz semmilyen hatással nincs az Istennel való kapcsolatunkra. Legalábbis Isten oldaláról. Az egy más kérdés, hogyha mi a törvénytelenséget csekesszük, akkor előbb-utóbb (feltételezve a jó lelkiismeretre való igyekvést) eljutunk abba az állapotba, hogy mi magunk sem hisszük el, hogy Ő hű maradt (Jób. 9,16). Egyébként ez igaz is. Ő ekkor már nem hozzánk hűséges, hanem Önmagához (2Tim. 2,13). Paradoxnak tűnhet, de sokak számára épp ez a megnyugtató válasz. Hogy Isten nem önmagukért szereti őket, hanem Önmagáért, mert szeretni akar és ez Neki jó. Na most azért írtam le, hogy ezt a nézetet képviselem, mert én továbbra is fenntartom, hogy a törvényt be kell tartani. Azaz nem gondolnám, hogy önmagában az, hogy valaki ezt tanítja arra vezetne, hogy kárhoztatás és bűntudat alá viszi az embereket. Vagyis visszakanyarodom a korábban mondottakhoz, miszerint ez a kárhoztatás és bűntudat alá vetés csak tanítók egy tál lencséje – könnyebb és helytelen megoldása – olyan problémák kezelésére, melyek meghaladják kompetenciájukat. Nem következik belőle szükségszerűen, hogy a törvényt ne kellene betartani akár emberi erőfeszítésekkel is.
Oké. Számomra így sok minden tisztább, azt hiszem, az álláspontjainkat nagyjából ismertettük, bár, ahogy mindketten írtuk, ez egy szerteágazó téma, amit nem lehet minden részletében a billentyűzeten keresztül megvitatni.
Igyekszem haladni a fordítással és hozni az újabb témákat, nehogy vitatéma nélkül maradjuk :)
Kedves Balati (testvérem)!
Igen hálás vagyok Istennek, hogy egy véletlenszerű keresőszó következtében – rátalálhattam erre a blogra. Már régóta tapasztalom, hogy a galatai kovász, amelyre Pál olyan szenvedélyesen reagált, milyen életképes még ma is.