szilánkok

Apám azt mondta, már nem vagyok a fia…

Szüleim rajtam keresztül tértek meg, apámmal én mondtam el a “megtérők imáját” otthon, amikor azt mondta, meg akar térni, de nem tudja, hogyan kell. Aztán néhány év után látták, hogy mi folyik a gyülekezetben, és elmaradoztak. Később sikerült elérnem, hogy újra járjanak, de szerintem inkább csak miattam jöttek, minthogy meggyőződésből. Aztán mikor robbant a bomba – amiről talán később írok, talán nem -, eljöttek újra a gyüliből, ezúttal már végleg.

Az egyik pásztori beszélgetés során azt mondta nekem a Pásztor, hogy tovább kellene lépnem a karrierem terén. Hát elkezdtem munkát keresni.

Addig angolt tanítottam egy cég alkalmazottainak. Nagyon jól megéltem belőle, de tény, hogy egy kicsit már belefáradtam, ideje volt lépni. Egy magán-nyelviskolához jelentkeztem, akik a városunkban is akartak indítani egy iskolát, és sajátos (és egészen sikeres) módszerrel dolgoztak. Egy nyelvi, egy IQ és egy pszichológiai tesztet kellett kitöltenem a jelentkezéskor. Nagyon jól sikerült, az IQ eredményemet külön kiemelték. A pozíció tehát a rendelkezésemre állt, és ezt szüleim nagy örömmel vették. A szerdai alkalmon elújságoltam Pásztoromnak a jó híreket, de ő eléggé lelombozott. Kiderült, hogy a nyelviskolának köze van vagy volt a szcientológiához, így bár áldozattal jár, de nem kellene elvállalnom a munkát. Említettem neki a jó teszteredményeimet, mire ő elnézően mosolyogva tudatta, hogy ezzel hálozzák be az embereket. Nem mondhatnám, hogy jól esett, hogy nem nézi ki belőlem, hogy képes vagyok jó eredményt elérni – rosszul esett, az igazat megvallva. Mindenestre meggyőzőtt arról, hogy nekem az Úr jobb munkát tartogat.

Hívtak apuék, hogy mi újság, mikor kezdek. Mondtam nekik, hogy nem fogom elvállalni, a fent írt okok miatt. Apu csak annyit mondott, hogy tudja, hogy ki mondta, hogy ne vállaljam el a munkát, tudja, hogy kinek a tanácsára hallgatok. Ekkor mondta, haragjával és könnyeivel küszködve, hogy már nem vagyok a fia.

Ekkor valami megrepedt azon a burkon, ami az évek során rakódott személyiségemre. Teljesen összezavarodtam és legbelül azt éreztem, hogy itt valami szörnyen nincs rendjén. Szerettem és tiszteltem az apámat, és tudtam, hogy ő is szeret engem. Sok mindenben nem értettünk egyet (amikről azóta kiderült, hogy mindenben neki volt igaza), de szerettük egymást. Amikor azt mondta, hogy nem vagyok a fia, minden, ami bennem volt tiltakozott, de igazából rádöbbentem, hogy tudom, hogy miről beszél – és igaza van. Valakinek a véleményére többet adtam, valakinek a szava döntőbb jelentőségű volt, mint az övé. Nem olyan témákban, amiket egy pásztor jobban érthet, hanem az élet apró-cseprő döntéseiben is. Ha kérdésem volt, nem az ő véleményét kértem ki vagy nem arra hallgattam, hanem a Pásztoréra, mert ő közvetítette nekem Isten akaratát. Persze nem mondta ki, hogy “így szól az Úr”, de világos volt, hogy szava több a jótanácsnál.

Tudtam, hogy az egyetlen módja annak, hogy kiderítsem, hogy szabad vagyok-e és a magam ura, az, hogy életemben először mást kell tennem, mint amit tanácsol.

Nem tudom leírni azt a félelmet és rettegést, ami a hatalmába kerített, amikor nem azt tettem, amit a Pásztor tanácsolt. Azt éreztem, hogy hajszálvékony jégre léptem, és az életem bármikor összeomolhat, kiszolgáltatom magam a legnagyobb tragédiáknak, mert ellene megyek Isten akaratának, kilépek az Ő tökéletes tervéből. És pontosan ez az érzés döbbentett rá, hogy itt valami szörnyen elromlott, hogy csapdában vagyok, és az életemmel nem én rendelkezem.

Elvállaltam a munkát, mert el kellett vállalnom, hogy szabadnak érezzem magam. Aztán bocsánatot kértem apámtól, és elmondtam neki, hogy nekem csak egy apám van, és az ő.

Még évek teltek el ezután, de ekkor éreztem, hogy azok a csápok, amik bár mesterségesen életben tartottak, de közben kiszipolyozták életem erőforrásait, szépen lassan elkezdtek leválni a testemről, mint Neoról, mikor felébredt a Mátrix nedves, rideg és kiábrándító burkában.

Reklámok
Kategória: Szerintem, szilánkok | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

13 hozzászólás a(z) szilánkok bejegyzéshez

  1. norbs szerint:

    Fú koma.
    Köszi szépen, hogy megosztottad ezt.
    Legszívesebben megveregetném a vállad. És no comment.

  2. Megadatott szerint:

    Én is köszönöm. Eléggé megrázott. Nekem is van egy fiam.

  3. endi szerint:

    Pedig Jézus szerint a hitbeli testvérség fontosabb kapcsolat kellene hogy legyen, mint a vérségi… Hú mint mondtam! Botrány! Persze itt az apa is hívő, de az írás mégis mintha arról szólna hogy…
    Persze alapvető probléma, ha egy felnőtt ember csak két verzióban tud gondolkodni: hogy engedelmeskedjen a gyülekezet vezetőjének (a pásztorának – mi van azzal akinek nincs pásztora???) vagy engedelmeskedjen a szüleinek. Főleg hogy olyan kérdésekről van szó, mint az állás keresés… Ennek ugyanis nem sok köze van a hitbeli gyerekséghez-felnőttséghez. Lehet valaki hitben felnőtt úgy, hogy béna az álláskereséshez, és fordítva. (Persze mindez bizonyos határok között.)

  4. Ildikó szerint:

    Bár a témához csak közvetve kapcsolódik, de manapság engem is foglalkoztat , hogy vajon miért került ki a szülők kezéből a szellemi tekintély, és adtuk át teljesen jogtalanul ezt is, mint annyi minden mást a gyülekezeteknek. Pl. a gyermekek hitre való tanítása a Bibliában mindig is a szülő felelőssége volt, és senki nem mondta, hogy ezt át kellene adni, a gyülekezetnek, vagy a pásztornak. Bár ők sokszor tényleg elvárják, hogy mindenben az ő szavuk legyen perdöntő, de ez teljesen alaptalan. Márcsak azért is, mert ha a szellemi tekintélyt át is adjuk nekik, az Úr előtti felelősség, szülőként, továbbra is minket terhel. Szerintem pedig azé legyen a tekintély, akié a felelősség. A minap egy anyuka panaszkodott nekem, hogy a gyermekének a vasárnapi iskolában a tanító több vasárnapon át nagy részletességgel festette le a , hogy milyen is lesz, a menny. Mikor a bezsongott gyerekét kicsit le akarta higgasztani, hogy “azért a Biblia elég keveset mond a mennyről, ezért nem biztos, hogy minden úgy van”, ahogy meghallotta, a gyerek felháborodva mondta, hogy “a tanító néni csak jobban tudja!” Ez a gyermek még nincs tíz éves, de a szüleik már kezdik elveszíteni a szellemi tekintélyüket, csupán azzal, hogy beadták a vasárnapi iskolába, ahol nem lett tisztázva, hogy hit kérdésében a keresztény szülő tanítása a perdöntő. Ez ferde dolog, aminek elejét kell venni.
    Nemr ég az apasággal kapcsolatban beszéltem valahol arról, hogy milyen fontos és jó dolog lehet az apai áldás gyakorlása, amit ma megintcsak keveset gyakorlunk, pedig szülői feladat. Egy hallgató akkor elmesélte, hogy volt egy esküvőn, ami majdnem botrányba fulladt, mivel az ifjú pár megáldásakor, a pásztor helyett, vagy előtt, a menyasszony apja szerette volna megáldani a párt, de a pásztor szerint ez az ő feladata. Annak, hogy ma jobban adnak emberek a pásztoruk véleményére, mint a szüleikére, fontosabb a gyülekezet, mint a család stb. sok oka van, és több oldalról kell kezdeni lebontani ezeket az erősségeket.

    • balati szerint:

      Teljesen igazad van. Az a baj, hogy az ember büszkeségét legyezgeti, ha tanácsért jönnek hozzá, ha adnak a szavára. Szerintem egy pásztor észre kell, hogy vegye, ha valaki túlságosan hallgat rá, túl nagy jelentőséget tulajdonít a szavainak. Azt pedig végképp el kellene, hogy utasítsa, hogy az ő feladata megmondani az embereknek, hogy mit csináljanak. Egy pásztor maximum bibliai szempontokat, tanácsokat adhat, a legritkább az, hogy Isten neki jelenti ki, hogy valakinek mit kell tennie. Így tényleg mindenki gyerek maradna…

  5. endi szerint:

    Ildikó, szerintem nagyon jókat írtál!

  6. Joo szerint:

    Szia Balati!

    Megérintő történet. Köszönöm.

    Aztán mi lett az elfogadott munkahelyeddel és meddig tartott? Tényleg szcientológus csapda volt?
    Érdekelne.
    Köszönet.

    • balati szerint:

      Szia Joo!
      Mielőtt elfogadtam az állást, nyiltan rákérdeztem a szcientológus összefonódásra, ők pedig világosan megmondták, hogy a múltban valóban hozzájuk tartoztak, de aztán kiválltak és az “egyházi vonalat” egy másik iskola vitte tovább. Ők csak a módszert alkalmazták.
      Néhány hónapig ott tanítottam, de nem sikerült meggyökerezniük a városban, ezért nem annyit fizettek, mint amiben megállapodtunk, úgyhogy továbbléptem. Ezután egy számítástechnikai cégnél dolgoztam, akinek a tulajdonosa mormon volt :D.

  7. Megadatott szerint:

    Szerintem is nagyon jókat írt Ildikó.

    Nekem (mint Apának) teljesen elképzelhetetlen, hogy valaki átvegye a családom vezetését, tanácsolását. A mai szerencsétlen gyakorlat kialakulásában pedig szerintem nem csak a mindent kontrolálni szerető pásztori szemlélet a hibás. Hanem az ezt hagyó szülők is. Úgy látom a legtöbb szülőnek ez valahol kényelmes és igénye sincs arra, hogy ő maga tanácsolja vagy tanítsa a fiát. Egyszerűbb beadni a gyereket a bibliaórára.

    És mivel sok szülőnek ez így jó, ezért nem is sokan panaszkodnak emiatt. Sőt Ildikó példájából is látszik még az Apa volt a mumus, mert fontosnak érezte az Apai áldást. Szomorú. Itt tartunk a felelősen gondolkodó szülők lettek a különcök.

  8. krisztianerik szerint:

    Sajnos hasonló dolgokon én is átmentem , nálunk a gyüliben sokan mentek hasonló tanácsokat kérni a pásztortól. Sokan kértek tanácsot pl: feleségül vegyem ezt vagy azt a hölgyet? Sajnos ismerek olyan személyt akinek a pásztor legalább 7-szer mondta azt , hogy az illető hölgyet ne vegye feleségül . Ma már bánkódik magában , miért volt annyira hülye , hogy a pásztorra hallgatott , és így 7 kapcsolata ment tönkre. Ma meg éli egyedül a világi életét. De ismerek ettől vadabb eseteket is.

  9. Antiszemét szerint:

    Balati, azt azért be kell látnod, hogy az IQtesztben valami tényleg nem stimmelt, ha ilyen helyzetbe kerültél.

    DE! Őszintén szólva én az IQtesztben alapból kételkedem. Ismerek olyat aki 150 fölött teljesített, de ahogy és amiről beszél, nem feltételeznél róla ilyesmit. Még téged is intelligensebbnek,eszesebbnek gondollak nála. ;-D Pedig olyan helyzetbe, amibe te kerültél, nem szokás kerülni.

    Az Istennel kell tartani a kapcsolatot, őt kell követni, nem a Pásztort. A tanácsokat érdemes meghallgatni, mindenhonnan mindenfélét, de vakon követni….??….??…—–…

  10. 12nyil szerint:

    A gyülekezetben mindig csak rosszat hallottam az összes pszichével foglalkozó szakemberről.
    Diplomásként jelentkeztem a gyülekezet teológiai képzésére. Bár az írásbeli enyém lett a 2. legjobb, mégsem vettek fel. Nekem ez nagy csalódás volt, mert nem tudtam, miért tették ezt velem? Csalódottságomban azokhoz fordultam, akiktől eddig tiltottak. Beszélgettem pszichológussal, pszichiáterrel is. Végül egyszer csak egy dramatista csoportban találtam magam.
    Csalódásomat feldolgoztam, ma már azon vagyok, hogy tréner legyek, én segíthessek, adhassak másoknak. És találtam olyan gyülekezetet, ahol a pásztor pásztorol.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s