Szellemi visszaélés: vallásos divatszó vagy aggasztó valóság?

Szellemi visszaélés? Van ilyen? Tanok és irányzatok az Egyházban, melyektől a hívők szellemi károkat szenvednek? Ilyen létezik közöttünk? Közöttünk, akik Jézus követőinek tekintjük magunkat? Valóban előfordulhat ilyesmi, vagy ez csak egy vallásos divatszó, mely az elmúlt évtizedekben sok fölösleges vitát szült és inkább problémákat gerjesztett, minthogy azokat megoldotta volna?

Tény, hogy világszerte sok baj és probléma kerül napvilágra, ha a különböző gyülekezetek, lelkigondozással foglalkozó keresztény szervezetek, vagy tanácsadók szembesülnek a kérdéssel, és kellő nyitottsággal és őszinteséggel próbálják azt megközelíteni. Egyre nagyobb lesz azoknak a száma, akik veszik a bátorságot, és segítséget keresnek a keresztény szervezetekben őket ért méltánytalanságok miatt. Az érintettek olyan dolgokkal és ügyekkel kerültek, vagy kerülnek ma is szembe, melyek részben hihetetlennek tűnnek – legalábbis túlságosan hihetetlennek ahhoz, hogy egy bibliai gyülekezetben előfordulhassanak. Az ilyen módon csalódott személyek ezután rendkívül nehezen tudnak bizalommal fordulni más keresztény gyülekezetekhez, hiszen az a hely, ami menedéket és védelmet nyújtott nekik, pont az ellenkezőjére fordult számukra.

Én magam is kilenc évig voltam egy gyülekezet tagja, melynek vezetősége sok odaadással, istenszeretettel és az embereket az Úrhoz való vezetni akarással kezdte a szolgálatát. Sokszor tapasztaltam meg személyesen is szabadulást és gyógyulást. Nagyon hálás voltam, hogy találtam egy olyan gyülekezetet, mely az Evangéliumot ennyire világosan hirdette, és ahol az adományaimat is biztos helyen tudhattam. Érezhető volt, hogy Isten jelen van közöttünk. De ez a gyülekezet apránként egy olyan szervezetté alakult át, melyben az emberekkel történő szellemi visszaélés mindennapos gyakorlattá vált (és maradt), amit nagyon sokféle, szelleminek tűnő érvrendszerbe csomagoltak be. Egyre jobban elcsodálkoztam a változásokon, de időközben magam is a rendszer része lettem, ugyanis bekerültem a vezetőségbe, miközben amennyire lehetett, igyekeztem olyanokért kiállni, akiket ilyen visszaélések értek. Mivel emellett lojális maradtam a vezetőséghez, magam is sok ember félrevezetéséhez járultam hozzá, amit máig is mélységesen bánok.

Azért írtam meg ezt a cikket, mert felkértek rá, de semmiképpen sem abból a szándékból, hogy bárkit is vádoljak. Abban szeretnék ilyen módon is segíteni, hogy azok, akiket ilyen szellemi visszaélések értek, képessé váljanak az általuk megtapasztaltakat megfogalmazni és kimondani. Bátorítani kívánom őket arra, hogy kilépjenek az állapotukból, és szeretném elmondani, hogy van belőle gyógyulás, Isten mellettük áll, hogy a zavarodottságot és a sérüléseket meggyógyítsa. Nem Isten áll az olyan erők mögött, amelyek az embereket megsebzik és beteggé teszik – még ha ez az Úr nevében is történik. Emellett azt is szeretném, hogy az Egyház felelős vezetői elkezdjék komolyan venni ezt a problémát, hiszen óriási áttörés következhetne be, ha minden vezető a maga területén elkezdené széttörni a rabság igáját az emberek fölött.

Mi a szellemi visszaélés?

A kifejezés mögött álló kérdéskör nem újdonság. Valójában egy nagyon régóta meglévő problémaforrásról van szó, mely évszázadok óta jelen van az egyháztörténelemben és az idők során különböző alakokat vett fel. Mivel sok meghatározásnál fennáll annak veszélye, hogy rosszul alkalmazzák, szeretném pontosítani a kérdéskört, de előtte utalnék még egy fontos dologra: a szellemi visszaélésnek bárki, tehát vezetők is lehetnek az áldozatai, amennyiben hatalomra törő emberek alkalmazzák azt velük szemben.

A szellemi visszaélés a legkülönfélébb összefüggésekben fordulhat elő, például vallásos (hívő) közösségekben, de családban, lelkigondozás, vagy terápiás kezelés során is. Kérem, ezeket a tényeket tartsák emlékezetben, még akkor is, ha a későbbiekben főleg a keresztény gyülekezetekben vezetői pozíciókban lévő, hatalomra törő emberekről lesz szó. Most pedig határozzuk meg a visszaélés fogalmát:

„A visszaélés (általában) akkor következik be, ha az egyik ember egy másik embert arra használ fel, hogy a saját szükségleteit elégítse ki anélkül, hogy a másik ennek tudatában lenne, vagy szabad akaratából ehhez hozzájárulna. A visszaélő hatalmi pozícióját használja fel célja elérésére, és figyelmen kívül hagyja a pozícióhoz kapcsolódó felelősségét a másik féllel szemben. (dr. Rolf Senst pszichiáter- és pszichológus szakorvos, De’Ignis-klinika)

A szellemi visszaélés eddig általam vizsgált esetei a szellemi vezetői pozícióban megvalósuló, hatalommal történő visszaélés (másnéven hamis tekintély használata), illetve olyan visszaélési helyzetek körül forognak, amelyektől emberek szellemi károsodást szenvednek olyan következményekkel, ami az Istenhez fűződő kapcsolatukat súlyosan megzavarja, vagy azt lerombolja.

A fogalomkört a következőképpen szeretném bővíteni: Akkor van szó szellemi visszaélésről, ha Isten nevében olyan határokat lépnek át, melyeket maga az Úr állított fel az ember számára, s ezek átlépése az érintett beleegyezése nélkül történik, vagy a szelleminek álcázott kontroll, manipuláció, vagy gondolati befolyásolás következtében maga az érintett egyezik bele. E határokat olyan emberek lépik át, akiknek hatalmuk van az érintett életébe való beleszólásra, úgy, hogy a befolyásoló a saját, nemritkán tudat alatti szükségleteit elégítse ki. Eközben kihasználják a segítségre való rászorultságot, vagy az önátadásra való készséget. Ezek következményei szellemi sérülések lesznek.

Ken Blue, a Vineyard-mozgalom egyik pásztora rámutatott, hogy a szellemi visszaélést „…ritkán gyakorolják a megsebzés szándékával. Azok az emberek, akik szellemi pozíciójukkal visszaélnek, érdekes módon rendkívül naivan viszonyulnak a tevékenységük következményeihez. Áldozataikat valójában ritkán akarják megsebezni. Általában olyan mértékben narcisztikusak, vagy arra álltak rá, hogy Istennek valamilyen nagy dologgal szolgáljanak, hogy legtöbbször észre sem veszik, mekkora fájdalmat okoznak az áldozataiknak.”

A szellemi visszaélés jelensége a keresztény közegben változó intenzitással fordul elő, és széles skálán mozog: a kevés kárt okozó időnkénti visszaéléstől kezdve, egészen a folyamatos és módszeres visszaélésig. A fogalmakra gondosan oda kell figyelni, hogy a „visszaélés” szót csak tényleges előfordulása esetén alkalmazzuk. Ha ugyanis a szellemi pozícióban lévő személy minden egyes helytelen cselekedetére ráhúzzuk, és összefüggésbe hozzuk minden tekintéllyel kapcsolatos konfliktussal, még ha azok valóságosak is, akkor a tényleges problémákról elterelődik a figyelem. Emellett súlyos károkat is okozhatunk annak a személynek, akit alaptalanul vádolunk meg visszaéléssel.

Mérgezett hit, avagy a hit, mint zsákbamacska

Sok, szellemi visszaélés áldozatául esett ember tud beszámolni olyan időszakokról, amikor a gyülekezetében csak pozitív élményekben részesült, és hívő életében áttöréseket, változásokat, és hatalmas „aha-élményeket” tapasztalt meg. Kapcsolatba került olyan emberekkel, akiknek meggyőződött a hiteles keresztényi mivoltáról, akik a gyakorlatban is azt élték meg, amire ő maga is vágyott.

De ezek mellett előbb-utóbb, gyakran nagyon finoman, más erők is kezdtek érvényesülni. Bibliai tárgyú prédikációk a kontroll eszközeivé kezdtek válni, ahol olyan témák kerültek előtérbe, melyek az egyes hívőket a vezetőknek való engedelmességre nevelték. Az engedelmességről, alávetésről, lojalitásról, vagy elkötelezettségről elhangzó egyoldalú üzenetek például kiválóan alkalmasak erre a célra. Ilyenkor az emberek többsége, még ha meg is értik, miről van szó, a legritkább esetben vonják le a szükséges konzekvenciát, hanem valahogy így magyarázzák a helyzetet: „…hát igen, minden gyülekezetnek megvannak a maga hibái. Nekem kellene megbocsátóbbnak lennem.” Ők valójában félreértik a megbocsátás üzenetét, s ezáltal kiteszik magukat a folyamatos manipulációnak és szellemi visszaélések sorozatának. Eközben kiderül, hogy az, ami eredetileg nagyon pozitívan nézett ki, valójában egy csalást rejtő zsákbamacska.

A szellemi visszaélés jellemző vonásai

A szellemi visszaélések központjában mindig a hatalom olyan alkalmazása áll, amire az ember nem jogosult, mert azt a pozíciót foglalja el, amire egyedül Isten méltó. Íme néhány példa a különböző visszaélési formákra:

1. Magatartás-központúság

A „helyes magatartás” fontosabb, mint maga az ember, és ami benne végbemegy. A szeretetet, az elfogadást, vagy a fontosság-érzést csak bizonyos dolgok megcselekvése, illetve meg nem cselekvése által lehet kiérdemelni. A személyt a gyülekezeti mércék alapján ítélik meg, és sorolják be „szelleminek”, vagy „nem szelleminek”.

2. Bibliai fogalmak átértelmezése

A szellemi visszaélést gyakorló szervezetekben sok bibliai fogalom szinte észrevétlenül új értelmezést nyer. Az „alárendelődés”-ből tartalmilag „alávetettség” lesz, vagyis annak gondolkodás nélküli végrehajtása, amit a „szellemibb” emberek mondanak, sokszor olyan területeken, ahol az alárendelődő maga is képes véleményt alkotni. A vezetők pozícióját és utasításait a helyükről kiragadott bibliai idézetekkel és magyarázatokkal alapozzák meg.

3. Elitista gondolkodásmód

Ebben az esetben mindig kiemelik a gyülekezet, vagy annak vezetőjének különleges, Isten által kijelölt, egyedi küldetését. A bizonyítékok látszólag alátámasztják az állítást: jelek és csodák, bizonyos szellemi sikerek, stb. Ehhez az elhíváshoz a „külső világ” még csak közel sem érhet. Egy ilyen közösség elhagyása automatikusan magával vonja az Isten akaratából és áldásaiból való kiesést is.

4. Egyes személyek magánéletébe történő illetéktelen beavatkozás

Ha a vezetők véleménye, tanácsai és „szellemi benyomásai” akkora fontosságot nyernek, hogy magánéleti döntések alapját képezik, (pl. idő- és pénzbeosztás, társválasztás, család, karrier, egészség, stb.) akkor nagyon oda kell figyelni. Ez gyakran az alárendelődési kötelezettség és alárendelődni akarás álcája alatt jelenik meg, miközben a hívők elfelejtik, hogy az Úr minden egyes követőjét nagykorúságra és a Tőle való személyes függésre hívta el.

5. A vezetőség kritikájának tiltása

Az önálló és kritikus gondolkodás nemkívánatos jelenség. Az olyan ügyekről való eszmecserét, melyek a gyülekezeti tagokban kérdéseket vetnek fel, automatikusan negatív beszédnek és pletykálkodásnak minősítik. Emellett én sem értek egyet a vezetőkkel szembeni kritikus és örökös jobbantudás attitűdjével. Természetesen nem sorolandó ide a kevéssé konstruktív, mások háta mögötti, tényleges javító szándék nélküli beszéd. Valójában a vélemények és aggodalmak szabad kifejezési lehetőségének korlátozása az, ami veszélybe kerül. Egy szellemi visszaélést gyakorló rendszerben, ahol néhányan egymásban bíznak és a felelősségtudatuk vezeti őket arra, hogy a kérdéses ügyeket megbeszéljék, a következő szankciókat foganatosíthatják ellenük:

  • Megszégyenítés és elértéktelenítés
  • Megfélemlítés és megalázás
  • Rágalmazás és hamis vádak
  • Meghatározatlan, de heves vádaskodások, pl. illojálisként, „szellemietlenként”, árulóként, lázadóként, Jézabelként, vagy Absolomként való megbélyegzés.
  • Bizalom és hatáskör megvonása
  • Esetleges átok-szavak és átok-imák kimondása az illető(k)re.

Ilyen módon azokat az embereket, akik a problémákat feszegetik, magukat is problémásként állítják be.

A szellemi visszaélés következményei

Csak vázlatosan lehet említeni azt a sokféle sebet, amit olyan embereknek lehet okozni, akik hosszabb időn át voltak kitéve a gondolati befolyásolásnak, vagy szélsőséges esetben lélektani terrornak. Sokan zavartan támolyognak a kapott csapásoktól, és alig képesek megfogalmazni, hogy mi történt velük. Az így megsérültek keresik a tájékozódási pontokat. Az elmúlt években sok ilyen módon szenvedő embert volt lehetőségem látni. A szellemi, lelki és fizikai tünetek nagyon sokfélék. Súlyosabb esetekben hasonlóak azokéhoz, akik egy szektából való megszabadulást tudhatnak maguk mögött. Kimutatható, hogy valójában nem az számít, hogy az adott közösségben a tanítások bibliaiak, vagy téveszmék, ugyanis a szellemi kihasználás által felszabaduló erők ezektől függetlenül, mindkét esetben egyformán hatnak.

Van lehetőség a gyógyulásra!

Azt, hogy mit jelent a „szellemi kihasználás”, csak és kizárólag az a személy tudja átérezni, aki maga is szenvedő alanya volt annak. A gyógyulás útja többrétegű és egyebek mellett egy tényleges megbocsátási folyamatot is jelentenie kell, de ezt az igazságot gyakran félreértik. A megbocsátást ugyanis csak akkor tapasztalhatjuk meg, ha pontosan tudjuk, mit kell megbocsátani, és mit vétkeztek ellenünk.

Miért kellett Ádámnak a Paradicsomban minden állatnak nevet adnia? Mert csak azokon tudott uralkodni, aminek a nevét is tudta. Ez az elv itt is érvényes: Csak ott és akkor fogunk tudni megbocsátani és elengedni, ha a velünk történteket pontosan meg tudjuk nevezni. Akkor is erre van szükség, ha nekünk van szükségünk megbocsátásra. Ehhez viszont az érintetteknek idő és hely kell, vagyis olyan lehetőség és annyi idő, ahol és amikor megnyílhatnak. Barátok, avatott lelkigondozók, vagy terápia – kinek-kinek az, ami a legmegfelelőbb. Gyakran olyan rendezvények is segíthetnek, melyek a belső gyógyulással foglalkoznak. A gyógyulást keresőknek mindenekelőtt meg kell tanulniuk, hogy ne tartózkodjanak a jó dolgoktól.

Hogyan kell szolgálni a gyógyulást keresők felé?

A megértő légkör, az odafigyelés, és a megértés szándékával történő hallgatás, anélkül, hogy kommentálnánk a hallottakat, vagy egyből tanácsokat adnánk, sokat segít. Az együttérzés, ahogy Jézus is tette, amikor felháborodott azon, ahogy a farizeusok gyakorolták a szellemi visszaélést a nép fölött, a szolgálót közelhozza a szenvedőhöz. Fontos, hogy a sérült személy őszintén ki tudja önteni a szívét és le tudja tenni a terheket.

Sok ilyen embertől nem szabad azt elvárnunk, hogy azonnal csatlakozzon egy másik gyülekezethez, mert elsősorban szeretetre, elfogadásra és barátságra van szüksége. Az olyan mondatok, mint „szükséged van egy gyülekezet védelmére” cinizmusnak tűnnek számára, hiszen a tapasztalatai pont az ellenkezőjét mutatják. Megváltozhat egy ilyen állapot? Én azt gondolom, hogy igen, de idő kell hozzá. Ha az érintettek lehetőleg egyértelműen dolgozzák fel a velük történteket, és ha Krisztus Teste minél hamarabb képes lesz megfelelően kezelni ezt a bajt, annál könnyebben lesznek képesek a károsultak csatlakozni egy gyülekezethez.

Hogyan ne váljunk mi magunk is a szellemi visszaélés elkövetőivé?

Előfordulhat, hogy azok, akik gyakorolják a szellemi visszaélést, korábban maguk is az áldozatai voltak. Az is lehet, hogy olyan élményekben részesültek, melyek a személyiségüket károsították. A következmény: kisebbrendűségi érzések, bizonytalanság, narcisztikus vonások, és egyéb személyiségzavarok. Az így károsodott emberek problémáikat gyakran a hatalom helytelen gyakorlásával kompenzálják. Cselekedeteiket pedig azzal magyarázzák, hogy azokkal Istent szolgálják. Ugyanakkor a valóság az, hogy Isten őket is meg akarja érinteni, hogy meggyógyuljanak. Legtöbb esetben elég az is, ha egy ilyen személy felismeri, hogy a saját vezetői tekintélyét hamis tanításokra alapozta, és szívből megtér.

Olyan emberek számára, akik az Egyházban ajándékkal rendelkeznek, nagyon fontos, hogy ne vonják ki magukat a személyes gyógyulási folyamatok alól és ne meneküljenek annyira a „szolgálatba”, hogy ne lehessen őket megszólítani saját problémáik kezelésével kapcsolatban. Elgondolkodtató, hogy sok ilyen személy a „sikert” annak igazolásának tekinti, hogy vele minden rendben van és nincs szüksége sem segítségre, sem pedig korrekcióra.

De kinek engedjük meg, hogy beleszóljon az életünkbe? Vajon nem lenne fontos, hogy a szellemi vezetőknek is legyenek bizalmasaik, akiknek betekintése van a magánéletük részleteibe is, minek következtében az életük átlátható lenne, mégpedig olyan barátok előtt, akik nem tőlük függenek? Nyilván nem könnyű egy vezetőnek alkalmat találnia, hogy a gyengéit is bevallhatja, de létezik ilyen lehetőség, és megéri, hogy az Urat kérjük ennek megmutatására. A személyes helyreállás helyeinek megtalálása az egyházi vezetők prioritási listája élén kell hogy álljon, és sem a félelem, sem a büszkeség nem lehet ebben akadály. Rájuk ugyanis Isten embereket bízott, akikről Isten előtt számot kell adniuk (ld. Zsid. 13:17). Ezt pedig nem szabad könnyelműen kezelni.

Inge Tempelmann

Az írás szerzője keresztény terapeuta, és több évig teljes idejű szolgálóként tevékenykedett.

(Forrás: Charisma – német kiadás, 28. évfolyam, 122. szám, 2002.)

Reklámok
Kategória: Más tollából | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

28 hozzászólás a(z) Szellemi visszaélés: vallásos divatszó vagy aggasztó valóság? bejegyzéshez

  1. Liza szerint:

    Tanulságos olvasni, egy kicsit helyre billentem.
    Fel sem fogom, hogyan tudtam önállóan megszabadulni a lelki erőszaktól.
    Azt tudom, úgy kezdődött, hogy rettentő dühös voltam, mert elvett tőlem több, nagyon szeretett embereket, és akkor behúztam a féket, ne tovább.
    Csak tudnám hogyan mondjam el ezeket, hogy ők is felismerjék magukon a szellemi erőszakot.
    Talán elolvassák, ha javaslom ezt az írást.
    Köszönöm.

  2. balati szerint:

    Szerintem nem lehet erőltetni a “felismerést”. Magamról tudom, hogy abban a 11 és fél évben, amíg én egy ilyen gyülekezetbe (aminek aztán vezetőségi tagja is lettem) jártam magam is a rendszer védelmezője voltam (mert ez volt az elvárás). Bár meghallottam a kritikákat és mélyen belül zajlott bennem egy folyamat, mégis Isten munkája volt, hogy végül eljutottam odáig, hogy mennem kell. Nem is erőltettem, hogy másokat is “kimentsek”, persze imádkoztam értük, ha megkerestek elmondtam a távozásom okait, de nem kerestem vagy győzködtem senkit, mert ezzel pont az ellenkezőjét váltottam volna ki. Vicces azonban, hogy így is több család követett minket (évek múltán) és most együtt alkotunk egy közösséget.

    Ettől függetlenül, nem tudom, hogy miként reagáltam volna arra, ha egy ilyen cikket elém raknak. Lehet, hogy sokkal előbb léptem volna. Szóval, hasznos lehet. (Különben miért is csináltam volna ezt az oldalt?)

  3. Megadatott szerint:

    Balati,

    ”Nem is erőltettem, hogy másokat is “kimentsek”…”

    Oké, erőltetni tényleg nem lehet dolgokat, de itt emberek és családok életéről van szó! Ezért ezt picit én másképpen látom. Beszélni kell ezekről nyíltan. Másképpen nem megy. Az áldozatok nem is tudják sokszor, hogy mehetne ez másképpen is. Az ilyen helyeken nem is látnak más alternatívát az emberek, mert részben vagy egészben elvannak szigetelve. Tiltott más alkalmak látogatása stb. A hallgatás, vagy a ”ha kérdeznek elmondom” dolog az semmi. Ez inkább csak konfliktuskerülés. Igenis van értelme az igazságot mondani! Sokakat felszabadít. Téged is felszabadított. Akit meg esetleg nem azt majd később fogja. Ha már hallotta valaki a másik oldalt, akkor később könnyebben eldönti melyik kell neki, de ha mindig csak a ”szart” halja, akkor nincs miről dönteni.
    Pont ez a passzivitás dühit a mi vezetőinkben is. Nem szólnak, pedig tudják mennyien szenvednek. Hihetetlen, hogy emberek mennek tönkre és azok akik tehetnének valamit ”csak” imádkoznak és mellébeszélnek. Elképesztő.
    Bocs, ha kemény voltam, de túl sok szemét dolgot láttam már. Ráadásul ezek újra és újra megismétlődnek, pedig nem kellene így lennie. :(

  4. balati szerint:

    Szia Megadatott,

    “Beszélni kell ezekről nyíltan.”

    Persze, pont ezért hoztam létre ezt a weboldalt! Azért, hogy lehetősége lehessen az embereknek felismerni, hogy létezik ez a jelenség.

    Amire utalni próbáltam az az, hogy én például amíg a rendszeren belül voltam, addig mindig a rendszerhez való ragaszkodást erősítette bennem az, ha valaki elment a gyüliből, majd engem is erre akart rávenni. Bármilyen furcsa, de ezt úgy ítéltem meg, hogy “feladta a harcot” és most kívülről akarja megmondani nekem a tutit. Emellett pedig egyértelművé volt téve, hogy aki elmegy, az lázadó, visszacsúszó, kilépett Isten akaratából stb. Namármost egy visszacsúszott ember nekem ne mondja meg, hogy mi az igazság, hiszen eleve torzan látja a dolgokat, az ördög befolyása alatt áll, stb. Ráadásul, ha meglátják, hogy vele beszélek, akkor én is lázadónak minősülök.

    Szóval itt nagyon erős és mély, de nehezen kitapintható dinamikák vannak, amiket ha az ember nem vesz figyelembe, akkor sokkal több kárt okoz, mint hasznot.

    Ez kb. olyan, mint amikor Mózes azt hitte, hogy a nép számára világos, hogy Isten őt akarja használni, hogy felszabadítsa őket, ők viszont még nem álltak készen, és benne csak egy önjelölt megváltót láttak. 40 évet kellett még várni, hogy a nép is felismerje, hogy Isten fel akarja őket szabadítani, és hogy ebben tényleg Mózesé a főszerep.

    És akkor még nem is beszéltem arról, hogy az erős, határozott vezetés nem mindig jelent szellemi erőszakot. Ezért veszélyes embereket győzködni, mert lehet, hogy így egy olyan helyről mozdítjuk ki őket, ahol nagyon is jó nekik.

    Ezek nagyon kényes területek. Ezért én is csak hét év után érzem magam képesnek, hogy ezzel a témával ilyen módon foglalkozzak, amikor már leülepedtek az érzelmek, és kellő távolságtartással tudom kezelni a témát. Tehát úgy gondolom, hogy fontos, hogy információk rendelkezésre álljanak magyar nyelven is, de ennél többet én nem tennék. Persze lehet olyan helyzet, amikor igenis kell többet tenni, de úgy gondolom, nagyon Isten vezetésére kell támaszkodni ebben. Szóval ne testből és indulatból, hanem éretten és érzekenyen. Egész egyszerűen csak így érjük el a kívánt hatást.

  5. endi szerint:

    nektek ki a pásztorotok?

  6. Megadatott szerint:

    Oké, tudom hogy ezért van ez az oldal stb. Hidd el nagyon örülök neki. Egyébként nem arra gondoltam, hogy embereket rávenni stb. Egyszerűen csak nevén nevezni dolgokat, utána már el tudja dönteni az egyén jó e a rendszer, vagy nem.

    ”Szóval ne testből és indulatból, hanem éretten és érzekenyen”

    Egyetértek. Bár én érettségen azt értem, hogy megvédem a gyengét még akkor is, ha esetleg nekem lesz belőle hátrányom. Szóval semmi esetre sem érettség szerintem a passzivitás.

    ”Ezért én is csak hét év után érzem magam képesnek, hogy ezzel a témával ilyen módon foglalkozzak”

    Ezt már korrektebb érvnek gondolom. Biztos így is van. És megértem.

  7. balati szerint:

    “Bár én érettségen azt értem, hogy megvédem a gyengét még akkor is, ha esetleg nekem lesz belőle hátrányom. Szóval semmi esetre sem érettség szerintem a passzivitás.”

    Egyetértek. De az aktivitásnak is csak akkor van értelme, ha a kívánt eredményt eléri. Ehhez pedig ebben az esetben az kell, hogy megértsük mi zajlik az emberekben, akik egy ilyen rendszerben benne vannak. A többségük _valóban_ úgy gondolja, hogy jó az, amit vele tesznek, és ennek ellenkezőjéről senki nem fogja őket meggyőzni, főleg ha közben az illető a szeretett Pásztorukat kritizálja. Hidd el, sír a szívem azok miatt, akik ilyen rendszerekben vannak. Sír a szívem az eltékozolt tehetségek, lehetőségek, életek miatt, akiket megkötöz és bekorlátoz egy leuraló rendszer. De ha megmutatnám nekik ezt a cikket, akkor zsigerből lehúznák a rolót. Semmit sem érnék el vele, sőt, még jobban begúbóznának.

    Még sok cikket szándékozom felrakni azokról a lelki-pszichikai folyamatokról, amik egy ilyen rendszert meghatároznak és életben tartanak. Sok kis ördögi kör, amikből csak Isten tud kimenteni. Persze Ő használ embereket is! ;)

    “Egyszerűen csak nevén nevezni dolgokat, utána már el tudja dönteni az egyén jó e a rendszer, vagy nem.”

    Ezzel nincs problémám, egyetértek. Én csak a saját múltamról tudok beszélni, és arról a gyülekezetről, amiben én voltam. Erről viszont nem fogok konkrétumot elárulni (ha úgy tetszik, “nevén nevezni”), mert meggyőződésem, hogy ezzel semmit nem érnék el. Titkon remélem, hogy valahogy esetleg eljutnak ezek a cikkek az ottani tesókhoz, és elgondolkodtatják őket. Ha ez megtörténik, én elértem a célomat. A többit meg Istenre bízom.

    Más gyülekezetet pedig nem tudok megítélni, és ez nem is tisztem.

  8. Megadatott szerint:

    „A többségük valóban úgy gondolja, hogy jó az, amit vele tesznek, és ennek ellenkezőjéről senki nem fogja őket meggyőzni”

    Ez sokszor sajnos tényleg igaz. Ezt pl a jehova tanuknál is látom. Ha ennyire rossz a helyzet, akkor tényleg korlátozottak a lehetőségek és csak nagyon lassan lehet eredményt elérni. Nálunk viszont a nagy többség úgy gondolja rossz az, amit vele tesznek. Őket már nem kell meggyőzni. Viszont a félelem miatt nem nagyon mernek szólni.

  9. endi szerint:

    Egy szó sem esik ebben az írásban a hitbeli felnőttségről. Vajon hogy lehet ez?

    És nektek ki a pásztorotok? :)

  10. Megadatott szerint:

    Titok. :)

  11. balati szerint:

    Endi,
    Ajánlom figyelmedbe az “Uralkodás és kiskorúság” című cikket az írások között.

    Nekem jelenleg az Úr és a testvérek.

  12. Lenyugodott szerint:

    Üdv!

    Jómagam a Nagy történelmi felekezet után egy kis pünkösdi-evangéliumi közösség, majd a mostani LegNAGYobb pünkösdi karizmatikus felekezet tagja voltam.

    A Nagy történelmi a liturgiája misztériumával nem adott valós válaszokat kérdéseimre.
    A kis pünkösdi-evangéliumi közösség röviddel a csatlakozásom után szétesett. /Nem miattam! :-D/ Egyébként a kis közösség dettó nagy…
    A Nagy pünkösdi-karizmatikusban rengeteg “választ” kaptam a kérdéseimre, de mégtöbb kérdést termelt ki maga a felekezet,mint amennyit megválaszolt.
    Majd a szellemi erőszak és a szellemi-lelki konfliktusok kibírhatatlanná fokozódása után onnan eljöttem.
    Bármennyire is tuti a buli:

    Most pásztorom az Úr, tanítóm az élet.

    Személy szerint örülök annak,hogy vannak akik megpróbálják meghatározni, mi is történt,történik az elnyomó felekezetekben. Persze egyszerűbb lenne EGY embert megváltoztatni és megváltozna minden,mint a tagságnak nyitogatni a szemét, de úgy látszik ez van….

    Úgy gondolom,hogy a szuperszentáldottfelkent church ami a földön Istennek és embereknek tetszően, igei módon megvalósul,na az utópia. Ami azt állítja magáról,az nem az.
    Ezért beéri az ember azzal ami van,/konkoly+búza/addig a pontig,amíg számára ez lehetséges,aztán egyéni hitélet következik,aminek része az egyház részeiben zajló dolgok időszakos nyomonkövetése is. Csak a kalibrálás miatt.
    A kérdés csak az,hogy az elnyomó felekezetekben eltöltötött idő mennyire rabolja le az embert és torzitja el személyiségét,és így mennyi idő kell neki a gyógyuláshoz, továbbá egyátalán talál-e számára megfelelő “gyógyszert”,hogy önmaga lehessen,EGYENSÚLYBAN,hogy szabadon, szellemben és igazságban kereshesse az Élő Istent és a keskeny ösvényt az életére vonatkozóan.

    Nem tudom elképzelni azt /jelenleg/,hogy aki ezekben az időkben megtér Istenhez,az KIMARADNA ebből a katyvaszból. Talán az örökkévalóságban kapunk válaszokat rá: Miért is??

    ” Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:
    A kinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon UGYANAZOK A SZENVEDÉSEK telnek be.
    A minden kegyelemnek Istene pedig, a ki az ő örök dicsőségére hívott el minket a a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká..”

    (Péter Apostolnak közönséges első levele » 5. fejezet) †††

  13. balati szerint:

    Szia Lenyugodott!

    Köszi a kommentet! Az az érzésem, még sok hasonló sztorit fogunk itt olvasni…

  14. endi szerint:

    Balati, jó a cikk nagyjából. :)
    A válaszod is jó. :)

  15. Simeon szerint:

    És én még azt hittem, hogy egyedül vagyok a problémámmal, és csak velem van a baj :( Nagyon jó az oldal, örülök, hogy foglalkoztok a témával.

  16. Géczi Irén szerint:
    • balati szerint:

      Kedves Irén,

      Ne haragudj meg, de töröltem a belinkelt videót, mert abban konkrét személyeket és gyülekezetet említesz meg eléggé negatív fényben. A másik kommentedben pedig egy gyülekezetet propagálsz. Ez a blog nem erről szól.
      Köszönöm megértésedet!

  17. Géczi Irén szerint:

    Semmi gond! :)

  18. Metanoia szerint:

    “Nem tudom elképzelni azt /jelenleg/,hogy aki ezekben az időkben megtér Istenhez,az KIMARADNA ebből a katyvaszból.”

    Talán szükséges, és szükségszerűek is ezek a fájdalmas tapasztalatok az érett/felnőtt kereszténnyé válásunkhoz.
    Ugyanis a kezdeti lelkesedés/naívság, bálványimádásra hajló szívünk/lényünk hajlamos
    többet tulajdonítani a közösségnek/gyülekezetnek/egyháznak mint amennyi megilletné.
    Hajlamosak vagyunk rajongani, isteníteni a lelkészt/pásztort, míg idővel rádöbbenünk,
    ő is csak egy kűzdő, tökéletlen, bűnös ember, aki nem tévedhetetlen.
    A menetközben szerzett keserű tapasztalataink/csalódásaink rádöbbentenek arra, hogy
    egyedül kiben bízzunk, kiben higyjünk, kinek szolgáljunk.
    Így kerülünk egyre közelebb Urunkhoz, így szilárdul a hitünk, így kerülünk közelebb azokhoz,
    akik ugyanezeken mentek keresztül.

    • balati szerint:

      Köszi a hozzászólást.
      Igen, valószínűleg ez így van, ezen valamilyen formában át kell menni mindenkinek. Azonban nem mindegy, hogy erre felkészítik és ezen átsegítik az embert, vagy ezt kihasználják és építenek rá.

    • Sefatias szerint:

      Ej ha egyszer én is ilyen bölcsen látnám a világot :) Sokat tanultam tőled Met! Köszönöm!

      • Titi szerint:

        Hú mennyit keresgéltem a neten, hogy végre egy ilyen oldalt találjak! Mi (mintegy huszan) két éve álltunk fel és hagytuk ott az egyre elviselhetetlenebb gyülekezetünket. Nem beszéltünk össze, Isten intézte így, sőt fél évvel előtte egy konkrét álomban ki is jelentette, hogy ez fog történni! Kijövetelünk után nem nagyon járunk össze, de külön-külön mindannyiunkkal személyesen foglalkozik az Úr. (Pont ugyanúgy mikor megtértem és egy évig nem jártam sehová.)
        Érdekes módon, akik kijöttünk, új világosságot kaptunk. Ti is? Az évek alatt belénk erőszakolt igéket egészen másképp látjuk. Ha visszamennénk és elmondanánk miket jelentett ki Isten, eretnekséggel bélyegeznének meg.
        Amit fentebb Balati írt, egyetértek. Pillanatnyilag időpocsékolásnak tűnik a “bentmaradottak”-nak elmondani az igazságot. Próbáltuk többen többször is, de olyan mintha egy betonfalat döngetnénk gumikalapáccsal.
        Gratula az oldalért!

        • balati szerint:

          Örülök, hogy rátaláltál!

          • Titi szerint:

            Úgy látom ez az oldal 2 éve eléggé inaktívvá vált. Van a neten olyan hely vagy fórum, ahol a hozzánk hasonlóan járt hívők megoszthatják tapasztalataikat?
            Nekem az is tökéletesen megfelel, Balati, ha privát üzenetben váltanánk pár szót.
            Azt látom, hogy Isten valamiféle természetfeletti szétválasztást csinál minden gyülekezetben. Izgalmas kérdéseket vet fel a dolog, jó lenne megbeszélni.

            • balati szerint:

              Nem tudok semmilyen fórumról sajna, de ez nem jelenti, hogy nincs. Privátban cserélhetünk eszmét, de most szólok, komoly időkorlátaim vannak, így ne vedd rossz néven, ha nem tudok azonnal reagálni :)
              balati kukac gmail pont com

  19. Tisza Virág szerint:

    Sziasztok! Nagyon boldog vagyok hogy rátaláltam erre az oldalra,koszonom az irásaid kedves balati!Jomagam is 1o évet jártam egy gyulekezetbe,már 4 éve elhagytam de még mindig tanulok és gyogyulok ki belolle…És most itt ezekbol a cikkekbol és hozzászolásokbol is sokmindent megértek.Nagyon orulok hogy rátok találtam,jo tudni hogy nem vagyunk egyedul.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s