Mi a szellemi erőszak? – Bevezetés

Ahogy az érzelmi bántalmazás az ember érzelmeire van hatással, a fizikai bántalmazás pedig fizikai fájdalmat és testi sérüléseket okoz az áldozaton, úgy a szellemi erőszak az ember szellemét érinti. Egy olyan szellemi vezető vagy rendszer eredménye, mely megpróbál kontrollálni, manipulálni vagy leuralni egy személyt. Ez a kontroll sokszor a félelem valamilyen formájában nyilvánul meg. (…)

David Johnson és Jeff VanVonderen könyve, a The Subtle Power of Spiritual Abuse, a következőképpen írja le ezt: “Lehetséges, hogy valaki annyira elszánt védelmezőjévé válik egy szellemi pozíciónak, hitelvnek vagy gyakorlatnak, hogy megsebez és bántalmaz bárkit, aki kérdéseket tesz fel, nem ért egyet vagy nem ‘viselkedik’ szellemileg úgy, ahogyan azt ő elvárja. Amikor szavaid vagy tetteid lerombolnak valakit, kikezdik vagy meggyengítik valakinek a keresztény mivoltát, csak hogy téged, pozíciódat vagy hitelveidet igazolják, és eközben meggyengítenek vagy bántanak másokat – akkor szellemi erőszakról beszélünk.”

Gyülekezeted vezetősége megköveteli tőled, hogy konzultálj velük mielőtt egy fontos – vagy bármely – döntést meghozol? Megtiltotta valaha a vezetőség, hogy el menj nyaralni vagy időt tölts valakivel (főleg valaki olyannal, aki elhagyta a gyülekezetet)?

Rendszeresen megkérdőjelezed szellemi állapotodat vagy Istennel való kapcsolatodat? Gyakran foglalkozol azzal, hogy másokat méregetsz a gyülekezetben, hogy vajon kik felelnek meg az elvárásoknak és kik nem?

Bibliában nem előírt szabályok Isten elvárásaiként vannak megfogalmazva, melyeknek követése befolyással bír az üdvösségedre vagy szellemi állapotodra? Úgy találod, hogy hajad lenyírása vagy le nem nyírása a szellemi állapotod mércéjévé vált?

Felváltotta az Úrral való járásod kezdeti örömét az aggodalom? Úgy érzed, hogy nem tudsz eleget tenni, nem tudsz elég jó lenni, és nem bírsz megfelelni az elvárásoknak?

Az istentiszteletek felemelnek és erőt adnak, vagy szomorúvá tesznek, földbe döngölnek, elkeserítenek? Megváltozott az istenképed, és úgy látod Őt, mint egy szigorú munkaadót, aki alig várja, hogy elszúrd a dolgokat, hogy jól megfenyíthessen és magadra hagyjon?

Ha ezek közül valamit megtapasztaltál, vagy ehhez hasonlókat, akkor lehetséges, hogy szellemi erőszak áldozata vagy.

A bántalmazó gyülekezetek sokszor teljesítmény-orientáltak, a “mi és ők” elitista gondolkodása jellemzi őket. A kérdésfeltevést gyakran ferde szemmel nézik, tiltják, a lázadás jeleként értékelik vagy szellemi éretlenségnek titulálják, persze lehet, hogy ezt nyiltan nem mondják ki. Ha valaki nem követi a szabályokat, azt gyakran megbélyegzik, kerülik, megszégyenítik, elmozdítják gyülekezeti pozíciókból vagy kiközösítik.

Lehetséges, hogy nem engedik meg neked, hogy szembesíts vagy kérdőre vonj bárkit a vezetőségből, hiszen ők “Isten felkentjei”. A tagoknak azt tanítják, hogy egyedül Isten feladata a vezetőség esetleges hibáival foglalkozni.

(…)

Kérlek, ne feledd, hogy nem a gyülekezeted üdvözít vagy szabadít meg az életedben lévő rossz dolgoktól, hanem Isten, és csakis Isten! Ne add semmilyen szervezetnek, gyülekezetnek, közösségnek vagy személynek azt a dicséretet és dicsőséget, ami egyedül Istent illeti meg!

Lesznek, akik rámutatnak a jó dolgokra, melyek a gyülekezetükben történnek, de ezek nem teszik semmissé és nem szentesítik a rossz dolgokat. Helytelen és veszélyes nem figyelembe venni a bántalmazást, csak azért, mert jó dolgokat is lehet találni.

Természetesen számtalan olyan csoport létezik, amely beszámolhat a sok jóról, amit elért, vagy ami az alkalmaikon történik, még olyan csoportok is, melyeknek fő célja a vezető(k) célkitűzéseinek megvalósítása, nem törődve azzal, hogy eközben sokakat bántanak és kihasználnak. Ez akkor igazolja, hogy mindaz, amit tesznek helyes és Istentől való? Megszünteti ez a sok fájdalmat, amit másoknak okoztak? Természetesen nem!

Ha elfordítjuk fejünket és hagyjuk, hogy a bántalmazás folytatódjon, mintha mi sem történne, vagy elnézzük, hiszen a csoporton kívül is megesik az ilyesmi, később mi magunk is áldozatokká válhatunk. Vajon még hány embernek kell áldozatul esnie, mielőtt foglalkoznánk a kérdéssel és a nevén neveznénk?

(Forrás: http://www.spiritualabuse.org/introduction.html)

Reklámok
Kategória: Más tollából | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

17 hozzászólás a(z) Mi a szellemi erőszak? – Bevezetés bejegyzéshez

  1. Liza szerint:

    Engem is érdekel ez a téma, bár úgy érzem ezt az erőszakot már 10 éve valamelyest levetettem, de azt gondoltam eddig, hogy renegát vagyok, ezért vártam kiderüljön valami, hogy helyes úton járok-e.
    Úgyhogy köszönöm az ismertetőt.

  2. Megadatott szerint:

    Azt vettem észre, hogy sok áldozat nem is tudja hogy áldozat, vagy csak hosszú évek után jön rá. Sőt akik leuralják az embereket sokszor ők sem tudják valójában mit tesznek.
    Egyébként sok más tünete is van az erőszaknak, de a félelem kétség kívül a legjobb. Nálunk pl pont nemrég aláztak porig egy lányt, mert azt merte mondani más programja van, mint amit elképzeltek neki. A legdurvább, hogy azok után hogy kárhoztatták meg minden, a végén neki kellett bocsánatot kérni.

  3. balati szerint:

    Szia Liza,
    Sajnos nem vagy egyedül, ez a téma nagyon sokakat érint. Igyekszem minél gyorsabban sok cikket feltenni.

    Megadatott,
    Ez a legrosszabb benne: nehéz kitapintani, megfogni. (erre utal egyébként a “subtle power”). Emellet sokszor egy jól kidolgozott teológia rendszer gerjeszti, támogatja az ilyen rendszereket, plusz még ott van a csoportnyomás, meg egy csomó minden…

  4. franc80 szerint:

    Sziasztok!

    Üdvözlöm a blogot!!

    Bőrömön tapasztaltam én is,hogy amiről itt szó van az VALÓS dolog!
    Pont ezek miatt a dolgok miatt kellett eljönnöm a gyülekezetemből,amit szerettem.
    Csak most,hogy nem járok oda veszem észre,hogy mennyire el voltam nyomva,meg voltam félemlítve. És ezt NEM magamon,hanem a még mindig oda járó tesókon veszem észre.

  5. norbs szerint:

    Nem tudom ti hogy vagytok most vele, de az ilyen engem iszonyúan dühít.
    Mennyire igazad van balati, hogy teológiát használnak hozzá. Építenek az emberekben levő hibás istenképre, a saját hibás istenképük pedig nagyszerű alapul szolgál. Valószínűleg azért van bennem düh, mert még mindig nem tudtam feldolgozni az igafórum sebeit (nehéz bevallani, hogy sebeket kaptam ott). Ha nem értesz egyet, kiközösítenek. Egy idő után a kereszténységed is kétségessé válik. Ez pedig a vég, ha olyan vagy mint amilyen én voltam – mások véleménye alapján határozod meg a hited, magad. Az adott csoportnak meg egészen hasznos, hogy találtak valakit aki közös ellenség lehet. Növeli a csoport összetartását.
    Ebben az az érdekes, hogy tőlem is függ, hogy valaki képes-e megerőszakolni vagy sem. Ha felnőttként kerülök az adott közösségbe, vegyem a fáradságot, hogy lelkileg nőjek fel, és tudjam letapogatni, mikor kell adott esetben visszapofázni, vagy elhagyni a közösséget.
    Ez meg felvet egy érdekes kérdést. Mi van a “gyermekmolesztálókkal”?

    • ribizlibogyó szerint:

      Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia: http://www.mkk.hu/index.php?kat=48&page=konyv&id=904 Szerintem alapmű annak a megértésében, hogy ha a szeretet helyére a hatalom, a felelősség helyett a kötelesség és engedelmesség lép, az miképp torzítja el az emberi magatartást; milyen a hatalomnak alárendelődő (konformista), a hatalmat kívánó (pszichopata) és a lázadó ember lelkivilága. A megértés segíti a józan hozzáállást és a megbocsátást is.

  6. balati szerint:

    Tapasztalatom szerint a bántalmazók legtöbbször nem szándékosan teszik, amit tesznek, legalábbis egy ideig. Eleinte csak segíteni akarnak, ami szépen lassan belecsúszik bizonyos határvonalak átlépésébe, amiből előbb-utóbb kontroll és manipuláció lesz. Apró észrevétlen lépések vezetnek a helyzet kialakulásához.

  7. Zsotza szerint:

    Van szabadulás a destruktív vallási irányzatokból! Amihez Isteni csoda kell:feldolgozni a múltat,a fájdalmakat,a csalódásokat,megbocsátani,-és meglátni:az engem manipulálók legalább annyira áldozatok,mint bűnösök.

  8. Pici szerint:

    Végre valahol olvasok ezekről….
    Sokak szemében biztos te leszel az ellenség, mert ilyenekről mersz írni. Én viszont gratulálok!
    Bye-bye!

  9. ikivaki szerint:

    Nagyon jó és kijózanító írások ezek! Köszönjük! :-) Jó lenne ha szélesebb körben is tanítva lennének erre az emberek a gyülekezetekben…

  10. Antiszemét szerint:

    “Egy olyan szellemi vezető vagy rendszer eredménye, mely megpróbál kontrollálni, manipulálni vagy leuralni egy személyt.”
    Ez a mondat hiányos. Helyesen:“…leuralni egy személyt,aki erre a leuralásra lehetőséget biztosít.”
    Csak az “áldozat” szempontjából vizsgálja az oldal ezt a jelenséget, holott a jelenség ennél összetettebb. Tapasztalatom szerint: csicskáztatás ott folyik,ahol vannak csicskák. Ahhoz, hogy ez a leuralás megtörténjen az adó részéről, kell hozzá egy vevő. Kérdés persze morális értelemben az,hogy melyik bűnösebb: az adó vagy a vevő.

  11. nagy jeno szerint:

    A szellemi befolyásolásnak megszámlálhatatlan módszere van. Gondoljunk a reklámra. E tárgyban könyvtárnyi anyagot találhat a kereső ember, miközben a sajátjának hitt véleményét (állásfoglalását) készül másoknak átadni, ami finomabb megfogalmazásban ráerőszakolást is jelent. Az agymosásról is bőséges ismeretanyagot gyűjthet be a halandó, ha nem fél tőle. A káros szellemei befolyások ellen csak egy védelem van. Ennek neve Szent Szellem. Bővebbet e tárgyban az Isten Igéjében (Biblia) találhatsz.

  12. B.Zsuzsa szerint:

    Üdv! Én is olvastam könyveket a témában és készítettem egy tanulmányt, amit felraktam a következő blogra: http://keresztenylelkiabuzus.blogspot.ro/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s